A Piliscsabáért Egyesület támogatja a 10-es út fejlesztését

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Sajtóközlemény

A Piliscsabáért Egyesület támogatja a 10-es út átgondolt és törvényes fejlesztését

Az autó- és vonatközlekedés együttes fejlesztése oldhatja meg Budapest vonzáskörzetének közlekedési problémáit.

A Piliscsabáért Egyesület a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben támogatja a 10-es út Üröm és Pilisvörösvár közötti szakaszának fejlesztését abban az esetben, ha az megfelel a hatályos környezetvédelmi el?írásoknak, továbbá egy komplex regionális közlekedésfejlesztési megoldás része.

A jelenlegi fejlesztési terv nem átgondolt.
A sajtóban megjelent térképpel ellentétben jelenleg mindössze egy 4 km hosszú útszakaszt építenének meg. Ez Budapest felé haladva a város határánál véget érne, majd az egysávos Bécsi útban folytatódna. Ott emiatt torlódásra, újabb hosszú dugókra lehet számítani. Északi irányban az új út Pilisvörösvár déli határában érne véget, anélkül, hogy elkerülné Pilisvörösvár bels? részét, amelyet már most is elviselhetetlen mértékben terhel a járm?forgalom. Tehát maradnának, sőt súlyosbodnának a vörösváriak gondjai is. A környékr?l gépjárm?vel Budapestre közleked?k semmivel sem töltenének rövidebb id?t a bécsi úti és a vörösvári sz?kület miatt keletkez? dugóban, mint jelenleg! A dugóban füstölő autók több bosszúságot, késést, környezetszennyezést okoznának, mint eddig.

A jelenlegi környezetvédelmi engedély törvényessége kétséges.
A Leveg? Munkacsoport és a Piliscsabáért Egyesület bírósági keresetében rámutatott  a környezetvédelmi engedély kiadása körüli törvénysértésekre és szabálytalanságokra. Többek között:
1. A környezetvédelmi felügyel?ség nem vizsgálta az úthálózat fejlesztésének hatását, és nem törekedett az elérhet? leghatékonyabb megoldás elérésére. 
2. A környezetvédelmi hatóság határozata ellentétes a leveg? védelmér?l szóló törvénnyel, továbbá a vadon él? növények, állatok természetes él?helyének védelmér?l szóló nemzetközi szerz?désben vállaltakkal.
3. A határozat nem ír el? feltáró fúrást, de még helyszíni szemlét sem a területen esetleg el?forduló veszélyes hulladék feltárására.

A Piliscsabáért Egyesület a fentiek alapján fontosnak tartja, hogy e kérdésekre a környezetvédelmi hatóság új eljárás keretében adjon kielégít? választ. A kérdéses útszakasz fejlesztésével egyidej?leg szükség lenne átgondolt útfejlesztésre is, amely értelmet adna a mostani a 4 km-es szakasz megépítésének.

Az autóutak és a vonatközlekedés együttes fejlesztése.
Álláspontunk szerint a 10-es út vonzáskörzetében, a pilisi térségben a közlekedés és a környezet körülményei csak alternatív megoldásokkal együtt javíthatók. Ennek érdekében sürgetjük a budapesti-esztergomi vasútvonal fejlesztését is.

Egyesületünk tagjai a közelmúltban részvettek a vasútfejlesztés érdekében szervezett civil mozgalomban, amelyhez csatlakoztak a térség polgármesterei is. E mozgalom elérte, hogy az életveszélyes, bűzös szlovák Bzmot motorkocsikat a MÁV a 21. század követelményeinek megfelelő, kényelmes, ultramodern Siemens vonatokra cserélte le. A pilisi hegyek, erdők között nem autópályák építésére van szükség. A Budapestre naponta járók munkavállalók, diákok közlekedésében előtérbe kell helyezni a vonatközlekedést. Az ingázók közlekedését az elővárosi vasút minőségének emelése hozhatja meg. A Budapest-Esztergom közötti vasút két sínpáros kiépítése és villamosítása töredékébe kerülne az új autóutak építésének. 
  
Az elővárosi közlekedés problémáit átfogóan, a hosszú távú trendeket és a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vev?, ésszer?en ütemezett tervekkel lehet megoldani. A Piliscsabáért Egyesület közlekedésmérnök és pénzügyi szakértői felajánlják közreműködésüket a térség közlekedési problémáit megoldó, átgondolt tervek elkészítésében.

Piliscsaba, 2005. január 28.

 

Piliscsabáért Egyesület

További részletek:
Borzsák István, a Piliscsabáért Egyesület elnöke 06-20-332-5366
László Erika, a Piliscsabáért Egyesület titkára 06-20-9519-857

 

 


 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.