Nagy érdeklődésre számítanak a mecseki erdei iskolák (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011. április 13. - A borongós, hideg idő elmúltával újra diákok népesítik be az erdei iskolákat. A Mecseki Erdészeti Zrt. oktatói három helyszínen, Sasréten, Árpádtetőn és Hetvehelyen tartanak foglalkozásokat a természet iránt érdeklődő csoportoknak.


Az ENSZ 2011-et az Erdők Nemzetközi Évének nyilvánította, ezzel hívva fel a figyelmet az erdők és azok fenntartható kezelésének és megőrzésének fontosságára. A nevelésben ma már egészen kicsi kortól nagy hangsúlyt kap a környezettudatosság kialakítása. Az erdei iskoláknak úttörő szerepe van ebben, hiszen a résztvevők a terepi foglalkozások során saját tapasztalataik segítségével fedezik fel a természetet, és látják meg belső összefüggéseit.
A Mecseki Erdészeti Zrt. 1995-ben azzal a céllal hozott létre két erdei iskolát Árpádtetőn és Sasréten, hogy a megszerezhető ismereteket erdész szakemberek segítségével, terepi foglalkozások keretében adja át az oda érkező csoportok számára. Az oktatásban kiemelt szerepet kap a természet- és környezetismeret, a környezetvédelem, az erdő- és vadgazdálkodás. Az erdőpedagógusok a programjaikat többéves gyakorlati tapasztalatuk, hazai és külföldi tanulmányutak, továbbképzések során szerzett szaktudás alapján dolgozzák ki.
Tavaly több mint négyezer diák és tanár fordult meg a Társaság erdei iskoláiban. Ez a szám idén várhatóan emelkedni fog, mivel a hetvehelyi oktatóközpont csak 2010 júniusa óta fogad látogatókat, akkor készült el ugyanis a munkásszállóból kialakított szállás- és oktatóhely. A bővítésre azért volt szükség, mert egyre nagyobb igény mutatkozott az iskolák részéről a többnapos, bentlakásos erdei iskolai programok iránt.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.