Szezonnyitó az erdei vasúton (Zalai Hírlap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009. május 02. - Lenti - A tavalyi évi közel 23 ezer fős utazóközönség megtartását tűzte ki célul 2009-re a csömödéri Állami Erdei Vasút, mely május elsejétől menetrendszerinti járatokkal közlekedik Lenti és Kistolmács között. A szándék reálisnak tűnik, annak ellenére is, hogy az általános recesszió az idegenforgalmat negatívan érintette.

Az Erdélyből Csömödérbe importált gőzmozdony, Ábel vontatta azt a szerelvényt, amely május elsején először Csömödérből Lentibe, majd onnan vissza egészen Kistolmácsig, végül újra a Kerka-parti városig szállította az utasokat. Érdeklődő akadt szép számmal, a szerelvény valamennyi kocsija megtelt.

- Az év első négy hónapjában csak különjáratokkal közlekedtünk, a szezon nálunk május elsejével indul, azaz innentől kezdve már menetrend szerinti szerelvények szállítják az utasokat - mondta Kaliba Mihály, a vasútüzem műszaki vezetője. - Az előszezonban két járatpár, a főszezonban négy, a szeptemberben kezdődő utószezonban pedig egy közlekedik. Ezeket többnyire dízelmozdonyok vontatják, az igazi vonzerőt azonban a tűzgyújtási tilalomtól mentes időszakban kéthetente közlekedő gőzös jelenti, amely igazi nosztalgikus érzéseket kelt az utazóközönségben.

Kaliba Mihály hozzátette: tavaly közel 23 ezer utast szállítottak, eddig ez volt a legjobb évük. A sikerek azonban nemcsak az erdei vasútnak szólnak, hanem általánosságban a megyének is, hiszen információi szerint tavaly Zala iránt mutatkozott a legnagyobb kereslet. Az utazóközönség számát szeretnék megtartani, ám azzal is tisztában vannak, hogy az általános gazdasági recesszió az idegenforgalmat is sújtja, ezért csak mérsékelten emelték áraikat, illetve kedvező fizetési feltételeket alakítottak ki.

- Az utazóközönség száma eddig mindössze néhány száz főt tett ki, de eddig is az volt a jellemző, hogy a szezon előtt szerényebb érdeklődés mutatkozott az erdei vasút iránt - folytatta a vasútüzem-vezető. - Általában május végén, az általános és középiskolai osztálykirándulásokkal jön egy fellendülés, ami egész nyáron kitart.

A csömödéri Állami Erdei Vasút 109 kilométeres keskeny nyomsávú hálózatának nagyobb részét ipari célokra használják. Maga a vasút is azzal a szándékkal épült, hogy a kitermelt fát a szerelvényekkel a fűrészüzemekbe szállítsák. Személyforgalom 32 kilométeres megerősített pályaszakaszon, Lenti és Kistolmács között zajlik, ám ezzel is az ország leghosszabb menetrend szerinti járata a zalai. Gyuricza Ferenc


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.