Félmilliárdból újították fel a Zsuzsi kisvasutat (Index/MTI)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2012. július 5. - Befejeződött az idén 130 éves debreceni, Zsuzsi erdei kisvasút pályájának két évig tartó felújítása, valamint a kapcsolódó idegenforgalmi létesítmények kialakítása. A mintegy félmilliárd forintos projekthez 400 millió forint uniós forrást nyert az üzemeltető.
A 16 kilométeres pályaszakaszon felújították a síneket, kicserélték a talpfákat és a zúzottkő-ágyazatot. A hármashegyaljai végállomás mellett felépült a Természet Háza nevű létesítmény, amelyben csillagvizsgáló, előadótermek és utasváró is helyet kapott - ismertette Pintér Gyula, a Zsuzsi Erdei Kisvasút Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.
Fábián Gábor, a debreceni önkormányzat beruházási csoportvezetője közölte, a ház összesen 110 millió forintba került, amelyhez 50 millió forintot biztosított a város, a többit uniós forrásból fedezték. A Zsuzsi múltját felidézve az  igazgató elmondta: 1882-ben gazdasági megfontolásból, az Erdőspuszta fakitermelése miatt építették meg a vasutat, ami a Debrecen környéki tanyavilággal is összekötötte a megyeszékhelyet. A keskeny nyomtávú vonalon 1925-ben indult meg a személyszállítás, majd a Zsuzsi 1949-ben érte el leghosszabb vonalát, ekkor a 49 kilométeres pálya Szabolcs megyébe is átnyúlt.
A Zsuzsi Erdei Vasút Magyarország legrégebbi, ma is üzemelő kisvasútja. A Debrecenből induló vasút 16 km-en keresztül halad az erdős, pusztás tájakon. Korábban több ambiciózus terv is született a vasút fejlesztésére, az egyik szerint meghosszabbítanák a pályát 5 km-rel, így a végállomás ismét Nyírmártonfalván lenne. A kisvasút megállói között találtató többek közt Csereerdő, ahol egy római kori erődrendszer egyik része tekinthető meg, Erdészlakhoz pedig egy középkori templomrom esik közel.
1977-ben döntöttek a kisvasút megszüntetéséről, az akkori debreceni városvezetés azonban ki tudta harcolni, hogy megmaradjon a ma is használatos szakasz egyfajta  kiránduló vonatként - mondta Pintér Gyula. Béres Ágnes projektmenedzser elmondta: a 2008-as bázisév 33 ezres utaslétszámát tekintik kiindulási pontnak, amelyet 3-4 éven belül 100 ezresre szeretnének növelni.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.