Ma újra indul a kisvasút (Tolnai Népújság)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2009. július 18. - ÁRHULLÁM A károk egy részét már helyreállították Gemencben

PÖRBÖLY A dunai árhullám elvonulása után megkezdték a Gemenci erdei kisvasút helyreállítását. A pörbölyi Ökoturisztikai Központtól Lassi megállóhelyig tartó 7 kilométeres szakaszon mától már utazhatnak a természet kedvelői. A Lassinál leszálló turisták a rendbe hozott erdei pihenőeszközöket birtokukba vehetik, elindulhatnak az Országos Kék Túra útvonalon, a halászati kiállítást pedig ingyen tekinthetik meg.
A gyermekeket ugyanitt játszótér várja.
Az áradó Duna illetve az elvonuló víz több helyen alámosta a vasúti pályatestet. Néhány helyen még most is víz borítja a síneket, ezért a kisvasút teljes hosszán előreláthatólag augusztus elején indulhat meg a forgalom. A vonatok addig is a munkanapokon érvényes menetrend szerint közlekednek hétvégén is - tájékoztatott a Gemenci Erdő-és Vadgazdaság Zrt.  M. K.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.