200 millióból fejlesztik a kisvasutat (Borsod Online)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. február 24. - Miskolc - Az idén 90 éves fennállását ünneplő lillafüredi kisvasút csaknem 230 millió forintból újulhat meg.

A vasutat üzemeltető Északerdő Zrt. ugyanis nyert egy ökoturisztikai pályázaton: 206 millió forintot, a többi önrész. A fejlesztés februárban indul és október végén fejeződik be. Ez derült ki kedden azon a sajtótájékoztatón, ahol Mátrai Imre, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Üzemigazgatóság üzemigazgatója és Bozsó Gyula projektmenedzser ismertette az ökoturisztikai fejlesztéseket.
Mátrai Imre kitért a kisvasút múltjára is, az 1920-as indulásra, amikor is az első vasúti szerelvény befutott Garadnáról a miskolci Fáskertbe. Akkor csak faanyagszállításra használták a kisvasútat, majd 1924-től engedélyezték a személyszállítást. Az üzemigazgató előadásából kiderült, hogy a kisvasút Miskolcnak és térségének második leglátogatottabb turisztikai látványossága. Ennek kapcsán mondta el az üzemigazgató – amit korábban lapunknak is nyilatkozott –, hogy a kisvasút turisztikai értékét növelné, ha a Diósgyőri várat és Lillafüredet kötné össze.
Sikersztori
Összefoglalót hallhattunk az elmúlt évek fejlesztéseiről is, többek között az utasszállításban részt vevő járművek légfékesítéséről, a Dorottya utcai váróterem felújításáról, akadálymentesítésről, hidak felújításáról. Az üzemigazgató pedig egyik legfontosabb programjukként említette a 2003-ban indult Mikulásvonatot, amelynek igazi nyeresége – fogalmazott –, hogy érzelmi szálakat alakít ki a gyerekek, Miskolc, Lillafüred és a kisvasút közt.
Bozsó Gyula azt ismertette, hogy a csaknem 230 millió forintból mi valósul meg. A fejlesztések két egységre bonthatók: építési beruházás és eszközbeszerzés. Az előbbi tartalmazza az akadálymentes ökoturisztikai központok kialakítását Lillafüreden és Garadnán – mondta. Hozzátette: Lillafüreden a jelenlegi állomásépület újul meg, megőrizve mostani arculatát, itt kap helyet majd a Bükki Nemzeti Park térségi központja is. Ezen kívül kiállítótér is lesz, ahol a központ látogatói megismerkedhetnek a Bükk védett növényeivel, állataival, az erdei kisvasút történetével. Garadnán viszont egy új álomás épül, amely ugyancsak akadálymentesített lesz, és csatlakozik majd az innen induló tanösvényekhez.
Az eszközbeszerzés keretében mozdonyfelújításra, modernizálásra költenek majd. Ennek köszönhetően a felújított kisvasút károsanyag-kibocsátása, üzemanyag-felhasználása, karbantartási költsége csökkeni fog – tudtuk meg.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.