Újévköszöntő a csömödéri kisvasúton (Zalai Hírlap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
Fotó: Gyuricza Ferenc

2011. január. 02. - Hangos nótaszóval és forralt borral köszöntötték az új évet mindazok, akik engedtek a csömödéri Állami Erdei Vasútüzem invitálásának, s január elsején egy rövid utazásra vállalkoztak. Az első 2011-es járat Lentitől Zajdáig közlekedett. A csömödéri kisvasúton már hagyomány, hogy jeles ünnepeken különjárat közlekedik, így volt ez az év első napján is. A szerelvény ezáltal csupán Zajdáig, illetve onnan vissza szállította az utasokat, ám a cél most nem is a távolság megtétele, inkább a jó hangulat volt. Az utasok egy része helyből érkezett, de akadtak távolabbi vendégek is, ők egy külön kocsiban foglaltak helyet, ahol a lenti-hegyi Hubertus Fogadónak köszönhetően forralt borral, pogácsával és harmonikával kísért hangos nótaszóval várták őket.
- Tavaly is részt vettünk ezen az évköszöntő utazáson, s nagyon jól éreztük magunkat - kezdte mesélni egy vendég, a szavai azonban hamar elhaltak Csondor József hangos nótázása hallatán. Az utasok egy része rögtön csatlakozott is a hangulatfelelőshöz, így a kétszer háromnegyed órás út végig nótázással telt.
A csömödéri erdei vasúton Csondor József harmonikázása adta meg az alapot a jó hangulathoz.
- Szerettünk volna némi plusz élményt szerezni vendégeinknek, ezért béreltük ki az egyik kocsit - tette hozzá a Hubertus Fogadó vezetője, Vargáné Tóth Éva.  - Akárcsak szilveszter éjszakáján, ezúttal is együtt köszöntöttük az új évet. Gyuricza Ferenc


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.