Március közepétől ismét pöfög a mesztegnyői kisvasút (Kapos.hu)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2011-03-20 - Újra közlekedik a kisvasút Mesztegnyő és Felsőkak között, amit a Sefag nagybajomi erdészete üzemeltet. Egy éve az utasforgalom csökkenése, valamint pályakarbantartás miatt átmeneti üzemszünetet rendeltek el. Az erdészet közölte: vége a korlátozásnak. A szerelvényeket felújították, és egy jelenleg képzésen résztvevő mozdonyvezetőt is beállítanak. Március közepétől a hivatalos MÁV kiírásban is szereplő időpontokban, keddi és pénteki menetrend szerint jár a kisvasút. Különvonatként pedig igény szerint indítják.

A kisvasút története
1925-ben épült meg a MESZTEGNYŐ MÁV állomás - NAGYHOMOK 6 km-es 760 mm nyomközű vonal. A talpfákat homokból formált töltésbe ágyazták, 7 kg/fm tömegű síneket fektettek rájuk.
A közeli Kéthely téglagyárából érkezett az első mozdony, egy C' tengelyelrendezésű gőzös. A mozdony középső tengelyén nem volt nyomkarima, hogy könnyen befuthasson a szűk ívekbe.
15 darab teherkocsit állítottak üzembe. Ezek fordarendszerben dolgoztak, 5-5 kocsi alkotott egy vonatot. Egy szerelvényt éppen megraktak, egy a lerakásra várt, egy pedig a kis mozdonnyal üresen, vagy rakottan útban volt a vonalon.
A II. világháború idején zavartalanul folytatódtak a szállítások, a frontvonal megérkezéséig. Ekkor a visszavonuló német csapatok szemet vetettek a mozdonykára. (Bárki jár felénk, sohasem távozik üres kézzel!) A kisvasút dolgozói azonban a vonalon kiborították a mozdonyt, így elhurcolását sikerült megakadályozni. A frontok elvonulásával újra üzembe helyezhették a masinát.
1947-ben államosították a vasutat, ami nem sikerült a hadseregnek, megoldotta a hivatal, a mozdonyt elszállították. Ezután a Süttő-Alsóvadács vonalon dolgozott. Mesztegnyőn pedig a jól ismert négylábú lett a vonóerő.
1958-ban a megszüntetett Vöröshalma - Bőszénfai EV-ról egy kis motormozdonyt kaptak. Az egyhengeres dízel-mechanikus mozdonyka egyik tengelyét hajtotta a motor, a másik rudazat közvetítésével kapott meghajtást. A gép 10 lóerőt teljesített. Később egy hasonló, de nyitott vezérállású motormozdonnyal bővítették a vontatóparkot. Mindkét mozdony B-26 típusú volt.
1958-1959-ben a vonalat FELSŐKAK-ig hosszabbították meg a az így létrejövő MESZTEGNYŐ - FELSŐKAK fővonalon a talpfákat vasbetonaljakra cserélték, ezekre már 9 kg/fm tömegű sínek kerültek. A fővonalon 12 km/ó a szárnyvonalakon 10 km/ó a megengedett sebesség. A vonal a régi végállomástól indulva II.RAKODÓ - MÉLYÉGER MH - FELSŐKAK útvonalon haladt, a Hajmáslapi halastóban emelt töltésen. Csak az utolsó 1 km-es szakaszon tért vissza újra a "szárazra".
1959-ben indították a rendszeres személyforgalmat. Természetesen addig is utaztak a vasúton, a környező tanyák, puszták lakosai így jutottak be Mesztegnyőre. Az utasok egy pőrekocsiból padokkal, korlátokkal kialakított személykocsit vehettek igénybe. Házi építésben készítették el az első kocsit ebben az évben. Egy-egy szerelvényen 30-40-en utaztak.


Az 1960-as évek derekán két C-50-es motort kaptak. A mozdonyokat fekete fényezéssel E-04-047, E-04-048 pályaszámokkal állították forgalomba.
Időközben a Nagyhomoki szárnyvonalat felszedték, de két másikat telepítettek az első a GYÓTA-BUSVÁR MH - I.RAKODÓ 4 km hosszú. Ez a vonal korábban végigvezetett a halastó partján, a halgazdaság 600 mm vasútjával találkozva. A második SZUNYOGVÁR MH-tól 1,2 km hosszban fut.
A megszűntetett Simongát - Pollai Erdei vasútról egy GV teherkocsiból épített személykocsi érkezésével gyarapodott a vagonpark Ugyanekkor két C-50-es is érkezett a Csepeli Vasműből a C 21 és a D 22 pályaszámú.
1987 -ben a Gemenci EV. -ról egy "Dunakeszi kocsi" érkezett. A piros-fehér királyréti színezést itt az erdei vasúti zöldre változtatták.
Mivel az 1980-as évek elejére a környező tanyák, puszták elnéptelenedtek, a személyforgalom idényjellegű, elsősorban a vadászok veszik igénybe a vasutat. A teherforgalom azonban továbbra is jelentős egy-egy évben 9000 köbméter fát is leszállítanak a mesztegnyői fatelepre. A fát truckpárokon, és belőlük párosával kialakított pőrekocsikon szállítják a vonalon, a fatelepen belül kéttengelyes kicsi kocsik szolgálnak, közöttük még egy egykori lóréalváz is található.

1995 év folyamán felújították a vonalat, a kicsiny sínek helyébe 14kg/fm tömegűek kerültek. A vasbetonaljakat avatatlan fa aljakra cserélték. A személykocsik közül korábbi munkáskocsijukat teherkocsivá alakították vissza, de még jól olvashatók alvázán a személykocsi kori jelzések. A négy C-50-esből kettő üzemel, a másik kettő tartalék alkatrészként szolgál.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.