Korszerűsítések az északerdős kisvasutaknál (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
2013. július 17. - A Pálházi Állami Erdei Vasút idén ünnepli megépítésének 125. évfordulóját. Az ÉSZAKERDŐ ZRT. átfogó közjóléti fejlesztési programja keretében mind a Lillafüredi, mind a Pálházi Állami Erdei Vasút esetében korszerűsítésekre kerül sor. Az ÉSZAKERDŐ ZRT. Lillafüredi Állami Erdei Vasútja  kiemelten fontos eseményre készül. Szeptember 7-én ugyanis Lillafüred lesz a házigazdája az országos Kisvasutak Napjának. Az MFB ZRT. és a  Magyar Turizmus Zrt. tavaly indított programot a hazai tájak és a magyarországi kisvasútvonalak népszerűsítésére. Ennek ez évi zárása  lesz ez az országos rendezvény. Már csak emiatt is kiemelt figyelmet kap idén a LÁEV. Sok tennivalónk van még addig, és ezek közé tartozik a szükséges korszerűsítések elvégzése is. Négy nagy nyitott vasúti kocsi felújítása már befejeződött, és a típus megjelenésének hatvanadik évfordulójára a - C02-407 jelű - C50-es dízelmozdonyt is rendbe tettük. Egy nemzetközi pályázatnak köszönhetően öt vasúti kocsit kerékpárszállításra tettünk alkalmassá. Még hátra van nyolc nyitott kisvasúti személykocsi forgóvázainak felújítása, a kopott sínek és talpfák cseréje pedig szükségszerűen folyik. A teljes pályán eddig nagyjából 300 talpfát cseréltünk ki ebben az évben – foglalta össze Mátrai Imre, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója.

A Pálházi Állami Erdei Vasút idén ünnepli megépítésének 125. évfordulóját. Ebből az alkalomból augusztus 17-én egész napos programsorozatot szervezünk Pálházán, de a jubileum kapcsán számos korszerűsítésre is sor kerül Magyarország egyik legrégebbi erdei kisvasútján. Hamarosan befejeződik a hat nyári személyszállító kocsi teljes festése és felújítása, ennek részeként a sérült léceket, padozatot is kicseréljük. A vonalon közlekedő két zárt kocsi felújítása pedig szeptember közepéig történik meg. A mozdonyszín korszerűsítése már véget ért, ez magába foglalta az épület külső-belső renoválását, a tetőzet cseréjét, valamint egy széles szerelőakna kialakítását. Az Ipartelepi megállóhelyen levő Erdészeti és Vadászati gyűjtemény is megújult, ráadásul a múzeum környékén levő padokat is rendbe tettük. Ezzel egyidejűleg egyébként a közvetlenül a vasúti pálya mellett elhelyezkedő Kavicsváltói táborhelyen levő közjóléti eszközök is teljes felújításon mentek át. A pályaszakaszon ősszel mintegy száz talpfa kicserélésére is sort kerítünk – mondta Buday Péter, a Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.



© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.