Felújított járművek és mozdonymotívum pályázat a lillafüredi kisvasúton (ForestPress)

Zétényi Zoltán
Hazai erdei vasutak
2020. június 14.
Találatok: 1092
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Miskolc, 2020. június 12. - Második szezonkezdet új járművekkel

Az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasúton az elsők között indult újra a vonatforgalom a veszélyhelyzet miatt korlátozások feloldása után, május második hétvégéjén. A „második szezonkezdet” megújult járműveket is hozott az utazóközönségnek. A LÁEV nagyfelújítása Magyarország Kormányának támogatásából 2018-ban kezdődött, melynek keretében a vasúti pálya és a kiszolgáló épületek, utasforgalmi terek komplex korszerűsítésén túl a kisvasút járműparkjának döntő része is teljesen megújul, illetve új járművek beszerzésére is sor kerül.
A május elején forgalomba állt felújított kocsik és mozdonyok a járműfejlesztés első ütemében készültek el. A munka során a járműveket „az utolsó csavarig” szétszerelték – újraszabályozták a kerekeket, átvizsgálták, javították a forgóvázakat, kicserélték a külső és belső burkolatokat, a nyitott személykocsikat világítással, míg a zártakat hangosítással is felszerelték. A személykocsik között a csaknem százéves, muzeális értékű Diamand és kis-MÁV típusok esetén törekedtek a minél inkább korhű megjelenés rekonstrukciójára, míg a nagy-MÁV-oknál az utastér átrendezése a praktikusabb használatot hivatott szolgálni. Az első ütemben korszerűsített 10 járművet a projekt hátralevő részében további 22 kocsi és mozdony felújítása, illetve építése követi még, ezek várhatóan az év végig elkészülnek.

 LÁEV100 – pályázat mozdonymotívum tervezésére
A járműfejlesztés keretében épülő 2 új hibrid mozdony egyike, a D02-506 pályaszámú Mk48-as a Lillafüredi Állami Erdei Vasút megnyitásának idei centenáriuma alkalmából tematikus matricázást kap. A motívum megtervezésére az Északerdő Zrt. nyílt alkotói pályázatot hirdet.
A pályázatra benyújtandó komplex pályaművekkel szemben elvárás, hogy a motívum jelenítse meg a 100 éves LÁEV jellegzetességeit, tekintettel természeti-kulturális környezetére, egyedi mérnöki megoldásaira, építészeti értékeire, gördülőállományának jellegzetes, fontos darabjaira. A motívum részeként tetszőleges formában, de egyértelműen, szövegesen is meg kell jeleníteni az évfordulóra való utalást.
A pályázaton bárki részt vehet, a részletes feltételek elérhetők az ÉSZAKERDŐ Zrt. honlapján a www.eszakerdo.hu/laev100mozdony oldalon.

 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept