2000. szeptember - E l o r z o t t t u l a j d o n - Varga Béla
A természetes erdő a Föld egyik legmagasabbrendű, legbonyolultabb, élő és élettelen alkotóelemekben leggazdagabb, önfenntartó, önszabályozó, valamint meglehetősen nagy visszaszerző- és alkalmazkodó-képességgel rendelkező társulása, élő szervezete.
A természet törvényei szerint működő rendszer minden egyes eleme meghatározott, nélkülözhetetlen szerepet játszik a természetes folyamatokban, közvetlenül vagy áttételesen kölcsönös hatást gyakorolva a többi szereplőre, s ez által az egész rendszerre.
Nem kivételek ez alól a természetes erdőben élő vadászható állatok sem.
Valamennyien részt vesznek az erdei ökoszisztéma energia-forgalmában. Amellett, hogy megvan a helyük a táplálékláncban, számos olyan feladat is rájuk vár, amelyek megoldása nélkül az erdő nem tudná maradéktalanul betölteni azt a meghatározó szerepet, amely az élővilágban reá osztatott. A nagy tömegű táplálék puszta felvételén túl a táplálékszerzés módjával és a létfenntartással látszólag nem összefüggő viselkedésükkel, szokásaikkal nagyban hozzájárulnak az erdő összetételének és szerkezetének kialakulásához.
A természetes erdő élő tagjainak tevékenységét irányító legfőbb törvény a fajfenntartás és az önfenntartás ösztöne. Ennek ellenére nincs kitéve annak a veszélynek, hogy az erősebb faj eluralkodása eltorlaszolja vagy eltájolja a fejlődés természet által kijelölt útját. Mert a természetes erdőben nincsen erős és gyenge, nincs szép és csúnya, nincs életrevaló és gyámoltalan, csak Cél van és Törvény van és Rend van.
A természetnek ugyanis megvan a szükséges és elégséges eszköztára ahhoz, hogy minden faj populációját az EGÉSZ számára optimális keretek között tartsa.
És ezen a téren sem képez kivételt a vad. Még az általunk legnagyobb becsben tartott gímszarvas sem. Legyen bármilyen csábos a násza, bármilyen gyors is a lába, s félelmetes fegyver a szép koronája, mégsem szaporodhat fel annyira, hogy a természetes erdő bármely elemét számottevően korlátozza feladata teljesítésében. Megakadályozza ebben táplálékbázisának beszűkülése és természetes ellenségeinek felszaporodása - hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsük a sok regulátor közül. Cserében viszont nem kell félnie a kipusztulástól, létszámának csökkenése esetén ugyanis a szabályzók fordított előjellel működnek.
Ugyanez a sorsa természetesen a többi vadnak, köztük a ragadozóknak is.
Az ember - színrelépésének kezdetétől hosszú időn keresztül - maga is egyenrangú tagja volt az erdei ökoszisztémának. Figyelme, tevékenysége - a gyűjtögethető élelem mellett - a főtáplálékát, majd ruházatának és használati eszközeinek alapanyagát jelentő vad felé irányult.
Később a csak neki megadatott képességei és tulajdonságai (elsősorban tudata, értelme valamint elemi szükségleteit meghaladó birtoklási vágyai) más pályára vezérelték.
Népességének gyarapodása, az állattenyésztés és földművelés területigénye, majd a fa - mint energiahordozó és ipari alapanyag - iránti féktelen kereslete az erdő ellen fordította: kiirtására, jobbik estben ősi rendjének felborulásához vezető beavatkozásra ösztönözte az embert.
E történelmi léptékkel mérve szemvillanásnyi, csupán néhány röpke évezreden át napjainkig tartó időszak alatt a civilizáció oltárán az erdő hozta a legnagyobb áldozatot.
A Föld természetes erdőtakarójának több, mint 80 százaléka eltűnt, vagy átalakult a szó szűkebb értelmében erdőnek már nem nevezhető fás szárú kultúrává. Ennek következményeként sok ezer erdőlakó növény- és állatfajjal lett örök időre szegényebb a Mindenség.
A még megmaradt erdők élőlényei sem érezhetik magukat biztonságban. Egyrészt azért, mert az erdők kiirtása - és nyomában a fajok kipusztulása - az utóbbi évtizedek erőteljes társadalmi ellenállása, szigorú nemzeti törvények alkotása és nemzetközi egyezmények születése ellenére ma is folytatódik. Másrészt, mert a gazdálkodás alá vont erdők minden eleme - köztük talán a legjobban a vad - teljesen ki van szolgáltatva az ember jól vagy rosszul felfogott érdeke, ízlése, esetleg kénye-kedve által vezérelt akaratának.
Az erdőt és a benne élő vadat illetően a változások hazánkban is követték az általános irányt. Az őseinket idecsábító regebeli csodaszarvas Eldorádójára ma már alig emlékeztet valami:
- a terület 80 százalékát hajdan borító, ligetekkel, dús füvű rétekkel, nádasokkal, mocsarakkal, kristálytiszta vizű folyókkal tarkított erdőknek több, mint háromnegyede eltűnt.
- a maradék erdők összetétele, szerkezete - a vad szemével nézve - leromlott, elszegényedett. Hírmondója sincs már a vad asztalát mindig dúsan terítő makktermő matuzsálemeknek. Az elegyetlen, egykorú zárt erdőkben hiába keresi a vad az elegyfák és cserjék zamatos gyümölcseit. Gyomfaként kiűzettek az erdőből a puha rüggyel, ággal, kéreggel tápláló lágyfák is.
- a végtelen szabadságra termett vad táplálékkereső útján, vagy menekülés közben lépten-nyomon kerítésbe ütközik.
- az ember kapzsisága és rövidlátása következtében eltűntek a nagyragadozók (a medve, farkas és hiúz ), a vadfaj fennmaradását és fejlődését szolgáló természetes szelekció legfőbb végrehajtói.
- a természetes táplálék helyett a legtöbbször többet ártó, mint használó takarmányra fanyalodik vagy csábul a vad az erdőben is.
- az őshonos vadnak egyre több helyen kell megosztania élőhelyét betelepített idegen fajbeliekkel.
- teljesen megváltozott - vad számára ugyancsak kedvezőtlen irányba - az erdőt körülvevő területek jellege is. Az intenzív mezőgazdasági kultúrák, különösen a nagyüzemi táblák - kétes értékű, bő táplálékot és búvóhelyet adva - időszakosan kiterjesztik ugyan a nagyvad életterét, de a betakarítás után az erdőben összezsúfolódó, felduzzadt populáció hosszabb távon a saját létét is veszélyeztető élőhely-leromlást okoz.
- nem kedvezett a vadnak az emberhez fűződő kapcsolatának gyökeres változása sem:
alig vannak már, akik a vad kifinomult érzékszerveivel és ösztönével egyenértékű eszközzel, furfanggal táplálékszerzés céljából veszik üldözőbe a vadat. A mai nimródok egy részét még génjeiben őrzött ősi szenvedélye hajtja a vad után, de modern fegyverrel a kezükben már ők is egyre kisebb esélyt adnak a vadnak a menekülésre; mások csak presztízsből, divatból, anyagi lehetőségeik vagy hatalmuk fitogtatása céljából emelnek fegyvert a vadra; olyanok is vannak akiket elsősorban - vagy kizárólagosan - a vadászatban rejlő, szinte példátlan kapcsolati tőke kamatainak bezsebelési szándéka vezérli a vadászok közé; sokan pedig csak puszta pénzforrásnak tekintik a vadat.
- a vadászat terén tapasztalható - elsősorban a vadászterületen folyó alaptevékenység és a vadgazdálkodás elkülönültségéből fakadó - visszásságok által felkorbácsolt társadalmi méretű indulatokból is sok száll a teljesen vétlen vad fejére.
Nem könnyen mérhető, de aligha vitatható tény, hogy a természet, illetve a vadgazdálkodók és a vadászok célja és értékrendje nem fedik egymást. Nem lehet kétséges, hogy az eltérés nem a vad, hanem az ember javát szolgálja inkább.