Erdőmérnök, dicséretes ambíciókkal, temérdek ismerettel, tanulási vággyal és tanítási kedvvel. Kollégái szerint munkamániás volt, ideális munkavállaló, akinek a munka volt az első, minden más csak ezután jöhetett. Még a vadászat és a pecabot is.
Az egri Dobóban érettségizett 1979-ben, az erdészeti szakon, már akkor szilárdan elkötelezve magát a szakma iránt. Ambíciói már akkor hajtották, sikeres tanulmányi versenyző volt. Egy évet elvett életéből a sorkatonai szolgálat, de ott is igyekezett megtalálni a helyzet hasznosítható oldalát.Aztán jött az egyetem, a szeretett Alma Mater.
1986-ban búcsúzott el a Hűség Városától. A sok tanulnivaló mellett jutott ideje még a fogathajtás izgalmas tudományára is: 1984-ben bíráskodott a szilvásváradi világbajnokságon.
A szakmai rajtot a vízügyes kollégák körében vette, a Közép-Tiszavidéken. Hajtotta a tudásvágy, előbb a gazdasági tervezésben mélyedt el a BME Mérnöktovábbképzőjén, majd visszatért a gyökerekhez, és másoddiplomát szerzett a környezetvédő és tájrendező szakon.
Ez idő tájt „lépett Szolgálatba”, és kezdte felügyelni az alföldi rónaság és a Tisza-part erdeit az Állami Erdészeti Szolgálatnál. De arra is futotta energiájából, hogy az európai agrárismeretek terén kiképezze magát, és a szakjogot is elsajátítsa. Nehogy egy jogász kifogjon rajta és a szakmán. Azt is remélte, hogy a szakma törvényi szabályozásának javításával az erdészeti ágazat szerény érdekérvényesítési képességét javíthatja.
2001. október 1. óta vezette a Szolnoki Erdőfelügyeleti Osztályt. Olyan vezető volt, aki fölfelé tartotta a hátát, és megvédte kollégáit, beosztottjait. Ezzel együtt tisztelte főnökeit, de nem rejtette véka alá a véleményét. Ahogy a vezetőképzőkön tanítják: a döntésekbe bevonta a munkatársakat, és ha azonosultak vele, akkor tért napirendre fölötte.
Nehéz példát állított a kollégák elé, mert maximalista volt, és ezt roppant akaraterővel győzte. Nem volt könnyű követni Õt. Abban sem, ahogy segített munkatársain, ha magán már nem is tudott. Ezért támogatta a fiatal kollégákat, és segítette szakmai pályafutásukat.
Ezért akart segíteni a magánerdő-gazdálkodókon is, azokon, akik hozzáértés híján bolyongtak a rendelkezések és a mások számára érthetetlen szakkifejezések dzsungelében.
Ezért igyekezett átadni megszerzett szakmai tudásodat a Szarvasi Tessedik Sámuel Mezőgazdálkodási Főiskola Mezőtúri Karán.
Ezért vett tevékenyen részt a Nemzeti Génbank Tanács Erdészeti Munkabizottságának munkájában.
Ezért vetette bele magát a Vásárhelyi terv kidolgozásába és a hullámtéri erdőgazdálkodás területi kompromisszum elvének kialakításába.
Tette mindezt megrokkant egészséggel, emberfeletti akaraterővel. Ha elgyengült, a vadászfegyverbe meg a horgászbotba kapaszkodott.
Õ volt a leghatékonyabb vidéki tévészerkesztő az erdészek soraiból. A Szolnok TV Erdőjárójára mindig számíthattunk, amíg volt rá elegendő pénz. Egyszer aztán elfogyott. Egy darab az életéből.
De megmaradt az erdei vad. A gyöngyös-gyönyörű őzagancsok. Örökre, a boldog vadászmezőkön.
Aggódó tekintete, enyhén összehúzott homloka, még a válla is görnyedt, mintha rosszat sejtene. Mit sejtett?
„Azt szeretném elérni, hogy a magánerdészek és a magán erdőgazdálkodók is részesedni tudjanak minden olyan vívmányban, melyet az OEE tagjai számára biztosítani tud.” – írta 2002. április 15-én.
Z. Z.