Erdőőr, kerületvezető erdész, 1901. október 16-án született a tuskósi /szilágyi-ház/ erdészházban. Kilencen voltak testvérek, akik közül Géza szintén az erdész szakmát választotta. (Édesapja, Stift György 1868. április 21-én született Kapuváron. 1893-ban szerzett " Erdőőri Szakvizsgálat Bizonyítvány "-t. A kapuvári Esterházy uradalom bérbeadása idején, báró Berg Gusztáv főmérnöksége alatt erdőőr volt. Ekkor Krautil János uradalmi főerdész irányította az erdőgondnokságot. Szolgálati helye a kapuvári és az Osli-éger volt. A bérlet lejárta után, 1910-ben az erdő-mezőgazdasági területek ismét házi kezelésbe kerültek és ekkor Vermes György erdőmester Csikóségerbe nevezte ki erdőőrnek.)
Stift Kálmán elemi iskoláit a majori iskolákban /Öntésmajor /végezte, a hatodik osztályt 1914-ben Földszigeten fejezte be. 1917-ben lépett uradalmi szolgálatba, mint „napidíjas erdőlegény". 1922-ben Szombathelyen erdőőri gyakorlati vizsgát tett. 1925-től segéderdőőri kinevezést kapott a Kapuvári-, majd Osliégerben, később édesapja mellett, Csikóségerben teljesített szolgálatot. 1927-28-ban az Esztergomi m. kir. erdőőr-és vadőr iskolában sikeres vizsgát tett. 1930-ban édesapja halálát követően Õ lett a csikóségeri erdőőr. A csikóségeri erdészházban élt 1910-től 1965.szeptember 30-ig. nyugdíjba vonulásáig. Elmondása szerint az erdészház 1891-épült, ezt a dátumot a pince felirata őrizte. Báró Berg Gusztáv építtette., 1910-ben Esterházy tulajdonba került. Az emelet a báró és az uradalom vadászvendégeinek elhelyezését szolgálta.
Az uradalom 1929-30-ban Király Iván, neves csornai tanár-ornitológus rendelkezésére bocsátotta madárvárta" céljára. Az alsó szint mindvégig erdészlak célt szolgált. 1968-ban a homlokzati díszes fa- teraszt lebontották, az épület átépítést, modern külső - belsőt kapott. 1975-ig volt erdész lakója, majd amatőr természet barátok kaptak otthont az emeleti részen. 1988-ban a Hansági Tájvédelmi Körzet tulajdonába került.
Az erdészház lakóinak élete nem volt könnyű. Az évente visszatérő szúnyog és bögöly invázió megkeserítette az ottlétet , a magas talajvíz, a rétek vízborítása miatt pedig az esztendő egy részében csak csónakkal lehetett megközelíteni az egyébként lápszigeten álló házat. A körülötte megszervezett gazdaság azonban ellentételezte a nehézségeket, az ottlét akkoriban kitüntetést, viszonylagos jólétet eredményezett. Így vált lehetővé három gyermekének, egy leány és két fiú taníttatása. Az utóbbiak egyike erdőmérnök lett.
1930-ban a kerületéhez tartozott a mai Csikóséger, továbbá a „királyéger" a három „kockaerdő", a két „ tóttemetői erdő", összefoglaló néven az ún. „Király-tói remizek". A 487 ha terület szinte elegyetlen égeres volt.
Az 1930-as évek közepén kezdődött meg a mai királytói erdőtömb helyén lévő, mezőgazdaság számára feleslegessé vált rétek égerrel történő beültetése.
A telepítési munkákat ő irányította Nagy Imre hanyőr segítségével. A II. világháború után Királytó önálló erdészkerület lett és ekkor a munkaterülete, szóhasználata szerint a " körlete " már csak a 443 ha-os Csikóségerre terjedt ki.
Csikóséger azonban önmagában is bőséges feladatot, sok küzdelmet kínált, hiszen a Kapuvári Erdőgondnokság legmélyebb fekvésű, állandó vízhatású területe volt, egyúttal itt voltak a legnagyobb fahozamú mag-többgenerációs éger sarjerdők. A tűzifát szolgáltató fakitermelést és a szállítást csak a téli fagyokban lehetett elvégezni, a környék több száz lakosára, lovas fogatára volt szükség.
Az Õ szolgálati idején honosodott meg a repülővágányon történő közelítés és folytatódott a Rábcán történő úsztatás Bősárkányig. Különösen küzdelmessé vált a fakitermelés 1940-től, amikor az égert iparifa céljára kezdték értékesíteni és a rönknek március 1-ig feldolgozóüzemben, a ceruzagyárakban kellett lenni. Ezt a feladatott nagy pontossággal, lelkiismerettel hajtotta végre. Becsületességében a felettesei a legnagyobb mértékben megbíztak , hiszen a töménytelen éger tűzifa, ágfa, tuskó és a rétek-nyiladékok szénájának értékesítése az Õ szervezésében, pénzkezelésében valósult meg.
A sarjaztatásra váró tuskók vágásfelületének finomítása, az iskolázott csemeték ültetése ugyancsak áldozatos munka volt a tavasszal többnyire víz alatt álló területen. Munkahelyi közlekedésében, az esztendő egy részében, fontos eszköze volt a csónak.
A II. világháborút követően a lápi szerves anyagok humifikálódása olyan stádiumba került, hogy a termőhely egyre kedvezőtlenebbé vált az éger számára:
a magasabb fekvésen álló idős égeresek növekedése megállt, a komlófutás jelensége általánossá vált. A fiatal ültetések pedig a mélyfekvésekben a felmelegedő belvíztől, a magasabb térszíneken a szárazságtól, a felszín közelbe került lápi fekü magas mésztartalmától kezdtek pusztulni.
Igy pályafutása végén részese volt a nyárasítási program megvalósításának. amihez szolgálatra kézségével nagy segítséget nyújtott.
A II. világháború előtt a vadgazdálkodás-vadászat is feladata volt, amit nagy szakértelemmel látott el.
Pedáns öltözködésével, fényes-kamáslis lábbelijével tekintélyt, tiszteletet parancsoló módon jelent meg mindig a munkahelyén. A gumicsizma az Õ idejében nem volt elérhető egy egyszerű erdész számára, az állandóan nedves, többnyire tocsogó vizű talajon pedig a lábbeli elázott. Nem véletlen, hogy élete alkonyán, a volt munkahelye közvetlen szomszédságában, Földszigeten, ablakából az általa hőn szeretett Csikóségert szemlélve, szinte elviselhetetlen reumás fájdalmak közepette töltötte nyugdíjas napjait.
1982. február 17-én halt meg, a földszigeti temetőben alussza örök álmát.