Gyermekkorában megragadta a tenger varázsa. Ezért a traiskircheni hadapródiskolában kezdte középiskolai tanulmányait, de végül szülővárosában, Makón érettségizett. 1925-ben szerezte meg az erdőmérnöki oklevelet és mint pagonyerdész, Ráckevén kezdte pályafutását, majd erdőgondnok, végül az erdőgazdaság vezetője lett. 1948-tól a MÁLLERD erdőművelési előadója, majd osztályvezetőjeként dolgozott. 1952-ben az ÁGEM síkvidéki területi igazgatója lett és 1953-ban helyezték az ERTI-hez, ahol osztályvezetőként dolgozott, tanított, vezetett, nyugdíjba meneteléig. A nyugdíjazás a kutatásban, tanításban nem jelentett változást. A közel százötven publikációjából tizennégy jelent meg 1966 után.
Egész életútját jellemzi a kutatás és a gyakorlat összefonódása. Már fiatal
korában felfigyel az összefüggésekre és minden új iránt fogékony, de azokat
kritikával illeti, alkalmazásuk előtt szinte kísérletileg kipróbálja őket. Ezt
bizonyítják a kúnadacsi erdőtelepítések, amelyek ma is a felismerések gazdag tárházát képviselik. A felszabadulás után vezető beosztása sok fiatal, ma már országos hírű szakember kiemelését, segítését és az eredményes kutatás útján történő elindítását tette lehetővé.
Nemcsak a fiatalokat támogatta, hanem teljes mértékben támaszkodott a
nagy tapasztalatú, idősebb szakemberekre is. A kollektív munkában irányító
és tevékeny résztvevő volt. A z ország erdőművelésének irányítójaként írta
az első erdőművelési utasítást, megszabta a maggazdálkodás útját a megtermő állományok kijelölésével és az erdeifenyő-plantázs kialakításának megindításával.
Életcéljának kiteljesedését jelentette, amikor az Erdészeti Tudományos Intézetbe került. Megkezdődött a termékeny tudományos munka. A gyakorlat és a tudomány összefogásából született az erdőgazdasági tájkialakítás. Az 50 erdőgazdasági táj az erdőművelési sajátosságokat, az általános termőhelyi adottságokat és a fejlesztési irányelveket öleli fel. M a már gyakorlattá vált használatuk.
A „Magyarország erdőgazdasági tájainak erdőfelújítási, erdőtelepítési irányelvei és eljárásai" az erdőtipológián keresztül a tájakra épülnek, éppúgy, mint a most érvényben levő, termőhelyi adottságokat fokozottan figyelembe vevő irányelvek.
A gyakorlati szakemberből 20 év alatt igazi kutató lett, aki az összefüggések
objektív okait keresi. Mindezt az állandó önképzés, az új iránti fogékonyság
tette lehetővé. A legalapvetőbb az erdőművelői és ezen belül is az ökológiai
szemlélete. Eredményei a homoki tájak termőhelyfeltárása, fafaj megválasztása, a telepítési technológiák kidolgozása teljes mértékben hozzá kapcsolódik. A termőhely hidrológiai tényezőjének felismerése, a homoki termőhelyek rendszerezése mellett az erdészeti termőhelyfeltárás és a légi felvételekre épülő termőhely-térképezés kiemelkedő eredménye.
Sosem volt és a kutatásban sem vált egyoldalúvá. A termőhelykutatáshoz
szorosan kapcsolódott az akác- és nyártermesztés helyzetének, irányának vizsgálata.
A ma oly fontos nyár- és fűztermesztés objektív alapjainak megteremtése
az ő nevéhez fűződik. Először a tényhelyzetet tárta fel. Meghatározta
a hazai nyarak termőhelyigényét, erdőtípusait. Ebben is kitűnt szukcessziós
szemlélete. (A borókás nyárasok kialakulása és ökológiai viszonyai.) A legelterjedtebb nemesnyárunk, az óriásnyár termőhelyigényét és növekedési viszonyait tisztázta. Megszervezte az országos nemesnyár-fajtaösszehasonlító kísérleteket.
Ezeket már értékelte és erre alapozva kialakította a magyar nyárfatermesztés irányvonalát.
1955-ben „a mezőgazdasági tudományok doktorá"-vá nyilvánították és 1959-ben „Bedő Albert"-díjat kapott. A számtalan elismerés közül az Erdészeti és Faipari Egyetem „Tiszteletbeli műszaki doktora" elismerésére volt legbüszkébb, mert a tanítás volt a kiteljesedése életének. Nemcsak tanított élete végéig, hanem iskolát alapított, az ökológiai alapon dolgozó erdőművelők iskoláját.
Emléke nem enyészik el, mert szelleme tanítványaiban élni és munkálkodni
fog, amíg a magyar erdőkben erdészek dolgoznak. Dr. Gál János, dr. Járó Zoltán, Keresztesi Béla akadémikus
(Az Erdő - 1980. március) - Az elmúlt három évtized legkiemelkedőbb erdészegyénisége, ennek az időszaknak Babos Imre bácsija, elhunyt. Nem készült erdészeti pályára, családjának nem volt erdészkapcsolata, mégis a magyar erdők nagy fejlesztője, művelője, az erdészeti ökológia megalapítója lett.