2013. október 21. – Páll Endre erdőmérnök 1923-ban született Sopronban. Gyermekéveit a Zala megyei Szentpéterföldén töltötte, ahol édesapja volt az erdőgondnok.
1947-ben szerezte meg erdőmérnöki oklevelét a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán. Édesapja tanácsára – fűrészüzemi tapasztalatszerzés céljából – első munkahelye 1947. június 1.-től a Lenti Fűrészüzem volt, ahol 1948. május 10.-ig dolgozott. Áthelyezéssel, rövid ideig a Barcsi Fűrészüzemet is megismerte. 1948. november 1.-től kapta első, erdészeti munkakörét, Nován tölthetett be erdőgondnok-helyettesi beosztást. Valójában ő irányította az erdőgondnokság szakmai munkáját, mivel az erdőgondnok, Kassay F. László abban az időszakban az ország első falepárló üzemének építésével volt elfoglalva a gondnokság területén.
1949. január 1.-ével Zalacsányba szólította a szolgálat, az ottani állami erdőgondnokság vezetőjének nevezték ki. Itt tapasztalta meg a korszak egyik jellemző erdészeti „specialitását”, a politikai komiszárok erdőgondnok-helyettesi „áldásos” ténykedését. 1949. november 15-étől édesapja volt szolgálati helyén – szűkebb hazájában – a Szentpéterföldei Állami Erdőgondnokságnál lett erdőgondnok.
Az erdőgondnokságok megszűnése után, 1950. augusztus 1-étől, az újonnan alakult Lenti Állami Erdőgazdasághoz helyezték át, ahol erdőművelési előadói munkakört töltött be. A zömében régi, hitbizományi erdészgárdával igen szép szakmai sikereket ért el. Csemetekerteket létesített, s pótoltatta a háborús idők elmaradt erdőfelújításait. Az erdeifenyő természetes úton történő felújítási technológiájának országos híre ment, hasonlóan a szálfában végzett közelítésnek, s az út, vasút melletti rakodói választékolásnak. Ez utóbbi, úttörő módszert Tömpe István, az OEF akkori vezetője személyesen is megtekintette, aki azután 1953 tavaszán a hullámtéri fásítások országos szintű irányításával kívánta megbízni. A lehetőséggel nem élt, ennek ellenére 1953. március 15-étől váratlanul kinevezték a Keszthelyi Állami Erdőgazdaság főmérnökévé.
Az ’56-os forradalom idején vállalt tevékenysége miatt, innen 1957. április 1-étől áthelyezték az Észak-somogyi Állami Erdőgazdasághoz, Zamárdiba, alacsonyabb munkakörbe, erdőművelési előadónak. Itt az erdőápolásban bevezette a vegyszeres kezelést, a vadkár elhárítása céljából pedig, először alkalmazott Magyarországon villanypásztoros védekezést.
1971-ben, az átszervezések következtében, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság központjába, Kaposvárra helyezték szaktanácsadónak, majd 1973-től 1982. szeptember 17-ig – nyugállományba vonulásáig – a 100 ezer hektáros erdőgazdasági vadászterület országosan elismert vadászati felügyelője volt. Harmincöt éven át a Gyótai Vadásztársaságnál vadászmesterként is dolgozott, vadásztársaival európai hírűvé fejlesztve a vadászterületet. Ezen időszakára esik W. Petznik, német vadász által a Pusztakovácsiban elejtett gímszarvasbikától származó 1981. évi világrekord trófea zsákmányolása.
A magyar vadászati szak- és szépirodalomban munkásságával külön is értékállót, maradandót alkotott. A vaddisznó és vadászata (3 kiadás, 1966, 1976, 1982), Vadásztarisznya (2 kiadás, 1978, 1994: Zalaerdő Rt.), Legjobb vadászni (2 kiadás, 1983, 2006), A gímszarvas és vadászata (1985, társszerzők: Bálint Tibor, dr. Fatalin Gyula, dr. Sugár László), Újra megtelt a tarisznya (1995), Egy lövéssel, kettő (1997), Mozaikok vadászéletemből (2001) és a Vadászszemmel Amerikában (2005) című könyvei között megtalálhatók a hézagpótló, tudományos művek és a lebilincselő, tanulságos elbeszélések egyaránt.
Gazdag és értékes munkásságát több alkalommal is elismerték, így birtokosa az Erdészet Kiváló Dolgozója (1955, 1965) miniszteri, a Hubertus-kereszt arany fokozata (1998), a Magyar Nemzeti Vadászrend (2007) és a Magyar Vadászatért Érdemérem (2008) kitüntetéseknek. Tulajdonosa a „Vad és Természetvédelem Alapítvány” kitüntetésének és oklevelének (1996). Vadászmesterként megkapta a Bajor Vadászszövetség Verein Hirschgerechter Jäger szervezetének „FÜR GUTE HEGE” kitüntetését (1983), s a Nimród és a Magyar Vadászlap irodalmi pályázatának első díjait is kiérdemelte. Alma Materétől 1997-ben arany-, 2007-ben gyémánt-, 2012-ben pedig, vasdiplomát vehetett át.
Röviddel 90. születésnapjának ünneplése után, 2013. október 6.-án tért örök nyugalomra Kaposváron.
(Forrás: Dr. Baráth László: Erdészéletutak. Zalaerdő Zrt. Nagykanizsa, 2011. és személyes adatközlés.)