Marjai Zoltán 1928. június 30-án született Gyékényesen.
Az elemi iskolát születési helyén végezte. Az érettségi bizonyítványát pedig a Csurgói Református Gimnáziumban szerezte. Erdőmérnöki oklevelét 1952. február 29-én állították ki, az akkori Agrártudományi Egyetem Erdőmérnöki Karán.
Az oklevél megszerzése után a Nyírségi Állami Erdőgazdasághoz került. A Tisza hullámtere fásítási tervének készítése során került kapcsolatba Babos Imrével, aki 1953 tavaszán meghívta az Erdészeti Tudományos Intézet /ERTI/ Tőserdőn felállított Homok- és Hullámtérfásító Kísérleti Állomásra vezetőnek. Ekkor már együtt dolgozhatott Babos Imrével /homokfásítás/, Koltay Györggyel /nyár-fásítás/, Partos Gyulával /homoki csemetenevelés/, és Vlaszaty Ödönnel /első vegyszeres gyomirtások/, akiktől számos tapasztalatot, intenciót gyűjtött.
Tőserdőről 1953.december 15-ével áthelyezték Ráckevére, ahol elkezdődött az a 10 év, ami tudományos és szakmai fejlődése szempontjából meghatározó volt. Mátyás Vilmos állomásvezető több éve foglalkozott üzemi magvizsgálattal. A magvizsgálatok folytatása feltételeként kialakította az igényesen felszerelt, európai színvonalú kutató-laboratóriumot ahova, mint állomásvezető helyettes kapcsolódhatott be. A magvizsgálati eredmények értékelése mellett, a Maggazdálkodási Útmutató megírásával az akkori gyakorlati maggazdálkodás alapjait már közösen rakhatták le. Marjai Zoltánra az országjárással összekötött területi kérdések megismerése hárult. A gyakorlati szakemberekkel történő személyes kapcsolat kialakítása adott alkalmat arra, hogy önállóan, szabadon foglalkozhatott, az akkor nagy jelentőségű, nyármag téma tudományos alapjai lerakásával, szellemi és technikai feltételei megteremtésével.
Mátyás Vilmossal kialakult együttműködésük 1957 tavaszáig tartott, amikortól Mátyás Vilmos visszatért Sopronba. Az állomás vezetésével Marjai Zoltánt bízták meg, akiben tudatossá vált az, a mélyreható magkutatási igény, hogy a labort növényélettanilag is fel kell szerelni. Ebben a kísérleti ciklusban a nyármag-kutatás dominált, amelynek végeredménye, az 1960-ban megvédett műszaki doktori értekezésben tárgyiasult.
Ez időszakban kapcsolódott be Bánó István vezette klónvizsgálatba, anyafák és oltványaik magkihozatala, valamint az egyéb maggazdálkodás fejlesztési vizsgálatokba. Továbbiakban ezen elemzések érlelték meg, a plantázs rendszerű, koncentrált, nagyüzemű, regionális rendeltetésű magtermelő bázisok létesítésének koncepcióját, amely az ERTI 1958 évi Kutatótanácsa ülésén került előterjesztésre. Elfogadásához azonban hiányzott az intézet kollektív pozitív állásfoglalása egészen 1963-ig, annak ellenére, hogy Keresztesi Béla /mint ERTI igazgató/ egy 1959-ben tett európai körutazás után, nyilvános fórumon úgy nyilatkozott: „Úgy látszik, Marjainak van igaza!”
Fentiek mellett ezen időszakban a következő eredmények, kísérletek vázolhatók:
egyéves munkával összeállította az „Erdészeti Magvizsgálati Módszertant”, /sok évig nem volt és talán ma sincs hasonló önálló mű az irodalomban/,
a nyármag pergető,- és szikkasztógép szerkesztése. /technikai munkatársak bevonásával, kipróbálása a gép szabadalom lett/
a köszörűkővel működő, folyamatos üzemelésű szkarifikátor szerkesztése és üzembeállítása, újításként,
a tölgyfélék makkjának fagytűrése, érés folyamán nedvességtartamának vizsgálata;
a fenyő magvak vizsgálatánál válaszkeresés abból a célból, hogy a maghéj és magbél aránya változásánál mi idézi elő az ezermagsúly különbségeket, a héj vagy a bél?
nemzetközi magcsere bonyolítása az ERTI arborétumai számára;
a vadcseresznye romlását előidézhető tényezők vizsgálata,
részvétel az Erdészeti, Vadászati és Faipari Lexikon írásában;
az Erdészeti Lapok 1900-1905 év között megjelent számainak értékelése erdőművelési szempontból, amely időszakban részt vett NDK-ban és Lengyelországi együttműködési témákban.
A magvizsgáló laboratórium 1963 évi Ráckevéről Sárvárra történő áthelyezésének megrázkódtatásait nem vállalva felmondott, azzal az indokkal, hogy „..a többéves begyakorlott munkaerőket rövid idő alatt lehetetlen pótolni és …az évtizedes munka eredménye derékba szakad.”
1964. február 1-től a Gödöllői Állami Erdőgazdaságnál kapott munkalehetőséget, amely merőben új, gyakorlati munkakört jelentett. Hamarosan, mint erdőművelési csoport vezetői feladat mellett a mag,- és csemetetermelés irányítására kapott felhatalmazást. Itt Fila József igazgatója bizalmából a kezdeti terepszemlék után sikerült az elvi meggyőzését jelentő nagyüzemű plantázst megvalósítani, és többmilliós vállalati költségeket igénylő támogatásban részesülhettek az alábbi fejlesztések:
lombos és fenyő, nagyüzemű magtermelő plantázs tervezése és létesítése Albertirsán,
az „üllői” árbocakác magjának begyűjtése, vetése és csemetéjének felhasználása,
földről való akácmag-gyűjtés forrásalapjainak lerakása, vizsgálatokkal alátámasztva,
erdeifenyő-mag beszerzése kámoni plantázsról, árbóc akáchoz hasonló vetése, erdősítése;
akkor 10 000 m2 hidegágy létesítése fenyő és apró magvú lombos fajok számára,
a magexport, olyan arányú fejlesztése, hogy az az egész vállalati tiszta nyereség közel 10 százalékát tette ki,
a gyakorlatban közismerten értékes lombos állományokról /pl. zselicségi ezüsthárs, baktalórántházai hengeres gyertyán/ magbeszerzés és csemetéjükkel való erdősítés.
Irányította a budapesti parkerdő-gazdálkodást, a Gödöllői Arborétum az ERTI igényeinek megfelelő gondozását.
1971-től az Erdőgazdasági és Faipari Egyesüléshez került, műszaki-, gazdasági tanácsadónak, az erdőművelés országos koordinálására, de egy időszakban még a Vadászai Világkiállítás szervezésében is részt vett. Fő törekvése annak a gondolatnak a megérlelése volt, hogy a nemesített szaporítóanyagot racionálisan használják fel. A menedzselés az alábbi területekre terjedt ki: - a mag és csemete export fokozása/ ennek keretében tanulmányút a NSZK-ban és javaslat készítése az igazgató tanács részére; - az OECD-hez való csatlakozáshoz szakvélemény adása; - az MZ 1,5– ös szárzúzó alkalmazása a mechanikus tisztításban, az Ellettari tuskózó gép elterjesztése, bemutatók szervezése; - mag- és csemete „börzék” szervezése; - belterjes csemetenevelés módszereinek elterjesztése; - tartós tölgy csemetetárolási kísérlet megszervezése /ERTI-vel/.
Az Egyesülés időszakában választották az Erdőművelési Szabvány Bizottság, az Erdészeti Fajtaminősítő Bizottság, valamint a Vadászati Világkiállítás „Az ember és a természet” Szakbizottság tagjává. 1972-ben az ERTI kutatói és szakmai munkássága elismeréséül „Vadas Jenő” emlékéremmel tüntette ki.
Külföldi munkájából kiemelhető, hogy 1974 novemberében a MÉM jelöltjeként TESCO szerződéssel 2 évre Kubába került, az ERTI és FAKI kombinációjaként létező intézethez, szaktanácsadóként, a Genetikai Osztályra. A spanyol nyelv szükség szerinti elsajátítása után foglalkozott: származási kísérletekkel, honosítással, magkutatás, magvizsgálattal, és fejlesztéssel. A két évelteltével a szerződést, a Kubai Intézettel közös kezdeményezéssel sem sikerült meghosszabbítani - főleg anyagi fedezet hiányában-, ezért 1976 szeptemberében záró jelentés készült az eredményekről és további teendőkről. Ezt az Intézet Főhatósága „Elismerő Oklevéllel” méltányolta. 1977-ben beválasztották egy kormányszintű nemzetközi szervezet, - a Magvizsgálók Nemzetközi Szövetsége /ISTA/ Erdészeti Bizottságába. Az előzőeken túlmenően a tagországok között elősegítette a kiterjedt levelezést, adat összehasonlításokat, módszervéleményezést stb.
Hazatérve az Országos Vetőmag és Szaporítóanyag Felügyelőség Famagvizsgálati Osztálya, laboratóriuma élére került, ahol a vizsgálatok mellett fejlesztésekkel foglalkozott, valamint a korábbi kutatási eredmények érvényesülési feltételeit – írásba foglalását, gyakorlatba ültetését – szervezte.
1983-től kórházi kezelés alatt állt. 1984. augusztus 1-től nyugdíjba került, de ezután sem tétlenkedett és folytatta vizsgálatait azon erdőgazdaságokban, ahol a kutatások, fejlesztések 1966-ban elkezdődtek és a legtöbb akácállomány található. Közülük elsők között a Pusztavacsi, a Csévharaszti és Mendei Erdészeteknél. Ilyen vonatkozásban később felzárkózott a Nyírségi Erdő,- és Fafeldolgozó Gazdaság Baktalórántházai Erdészete, illetve a Guthi Erdészete, továbbá a kilencvenes évek második felétől a termőhelyi összehasonlító vizsgálatokban a következő erdészetek kapcsolódtak be: „a Nyárjasi, Császártöltési, Romhányi, Vasvári, Bakonyszentlászlói, Devecseri, Sümegi, Monostorapáti, Baki, Zalacsányi, Lábodi és Marcali Erdészetek.” E kutatások eredményeként született meg „Az akácmag ökológiája, vándorlása és élettartama a talajban”című OTKA zárójelentés 1999-ben.
1984. május 1-én „Kiváló Dolgozó” kitüntetést kapott.
Betegsége súlyosbodását enyhítendő végtelen türelemmel és gonddal gyűjtötte tervezett „Az akácfa monográfiája”című könyvéhez, a rég megjelent szakkönyvek írásaiból forrásokat. A könyvnek több fejezetét megírta, de elhatalmasodott betegsége okán nem tudta befejezni. Arra volt még ereje, hogy az előszót lediktálja, abban minden anyagi és terepi lehetőséget biztosító hivatalnak, erdőgazdaságnak, erdészetnek, közreműködő kollégának köszönetet mondjon.
Budapesten hunyt el 2004. október 27-én, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
2015. december
Dr. Marjai Zoltánné