Dr. techn. Ghimessy László gyémántokleveles erdőmérnök Budapesten született 1928-ban.
1947-ben iratkozott be a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Soproni karára. 1951-ben, röviddel végzése előtt, törvénysértő módon kizárták az egyetem hallgatóinak sorából, így diplomáját csak 1956-ban vehette át.
A diploma megszerzéséig különböző helyeken dolgozott. Elsőnek segédmunkásként helyezkedett el, előbb az UVATERV Talajmechanikai Osztályára, majd a Bányászati Kutatóintézet Tőzegkutató Csoportjához. Ez utóbbinál már geodéziai munkát is végzett. A társaságot a Magyar Állami Földtani Intézet vette át, és ott már szigorló mérnökként folytatta a kitűzési munkákat. 1951. év végén áthelyezték a Magyar Állami Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet Gravitációs Osztályára, hasonló beosztással. Közben súlyos gépkocsibaleset érte. 1954-ben az intézetet elhagyta, és a MÉLYÉPTERV Nagylétesítmények Közműtervező Főosztályának Kazincbarcikai Kirendeltségén helyezkedett el, ahol tervező műszaki ellenőri munkát végzett.
Vállalata ajánlására az Erdőmérnöki Főiskola engedélyezte tanulmányai befejezését, és 1956-ban megkapta erdőmérnöki oklevelét. Az oklevél birtokában visszatért eredeti hivatásához: felvették a Pilisi Állami Erdőgazdaság Visegrádi Erdészetéhez, előbb fahasználati, majd erdőművelési műszaki előadói beosztásba. 1960-ban a Kisalföldi Állami Erdőgazdaság Központjának építési előadója volt. Innen visszatért Budapestre. Új munkahelye a Budapesti Állami Erdőgazdaság (erdőművelési előadóként), majd 1962-től az OEF Igazgatási Főosztály Fásítási Osztály főmérnökeként erdőtelepítési program megvalósításában vett részt. A Főigazgatóság átszervezése miatt 1969-ben áthelyezték a Budapesti Állami Erdőrendezőséghez, erdőfelügyelői beosztásba, amit az Egri Állami Erdőrendezőség Váci Felügyelősége követett. 1970-ben felvették az Állami Biztosító Mezőgazdasági Főosztályára, ahol az aszály- és belvíz- , valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tűz-és árvíz biztosításainak kidolgozása, megszervezése, valamint a hozzájuk szükséges kárrendezési szabályzatok kidolgozása és a károk rendezésének helyszíni ellenőrzése képezte feladatát. E munkakört 1998-as nyugdíjba vonulása után is még két évig ellátta.
1967-70 között, a doktorátusa érdekében, elvégzi a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem levelező tagozatát, és kapott diplomát. 1973-ban szerezte meg műszaki doktorátusát. Aktív időszakában tevékenyen részt vett az Országos Erdészeti Egyesület Erdők a közjóért, az Erdészettörténeti Szakosztály, illetve az OEE Budapesti FM (AM) Helyi Csoport, valamint a Szeniorok Tanácsának munkájában, aminek 2005. óta volt tagja. Mintegy 35 cikke jelent meg, többek között az egyesület Erdő című folyóiratában, ezen kívül több könyv szerzője, illetve társszerzője volt. Érdeklődési köre hatalmas volt, minden, ami az erdészettel, fával, földműveléssel kapcsolatos, a látókörében volt. Erre utalnak könyvei, cikkei, hozzászólásai és személyes emberi megnyilvánulásai. Könyvei jelentek meg a tájpotenciálról, az ezerarcú erdőről, a fafeldolgozásról. Szenvedélyes fotós volt, képeit nem dugdosta a nyilvánosság elől. Idézet egy beszámolóból, a dátum nem érdekes: „DR. GHIMESSY LÁSZLÓ erdőmérnök Ábrahámhegyen öregbítette az erdészek hírnevét. A meghívó jelezte, hogy az erdőmérnök lokálpatrióta több évtizeden át készített fotóiból „Fény-Tér-Kép" címmel rendezett kiállítást. A színes fotókat a hely és közvetlen környékének archív, fekete-fehér fotói és kinagyított térképeinek arányos elrendezése egészítette ki, emelve a kiállítás színvonalát.”
Szerette népszerű formában tudósítani felfedezéseit. Egy kedves cikkében az Ábrahámhegyi hírmondóban beszámol arról, hogyan épített madárodút: Találtam egy lyukas tűzifát, avagy hogyan csináljunk házilag madárodút. Közreadta a családi kutatásai révén és okán összegyűjtött mértékegység-átszámítások adatait. Számtalan cikke jelent meg az Erdészeti Lapokban, különféle témákban a teljesség és a rangsor igénye nélkül: talajvédelem, erdősítés, talajművelés, lejtős területek gépesítése, faipari szerszámok, fásítások, tartalék fafajaink, geotermikus energiahasználat, erdőkár-biztosítás, erdőtüzek, fafeldolgozás. Foglalkoztatta az erdei pihenés, a csend.
Az OEE Erdők a Közjóért szakosztályának aktív tagja volt. 1990. december 11-én a szakosztály ülésén hozzászólásában elmondta: „Erdőlátogatottsági számok ismeretesek, gyógykezelési költségek csökkenése révén megfogható a hatás a rekreatív területeken (10%-kal kevesebb a betegség). Az egészséges környezet értékének meghatározásában érzelgősség mentes reális számokat kell megadni.” Foglalkoztatta a tartalék fafajok kérdése, többek között a törökmogyoró: „A hatvanas évek elején, a Budapesti Állami Erdőgazdaság kamaraerdei csemetekertjében feltűnt egy kétéves, 100—120 cm magas, sudár, mogyorólevelű fácska, a törökmogyoró. Az elültetést követő években (Gellért-hegy déli lejtőjén) meglepett rendkívül gyors növekedése és szép formája. A tóalmási parkban 80 éves bükkállományban kúpos koronájával enyhén kiemelkedett és úgy vonta magára a figyelmet az igen erőteljes fejlődésű, többi fa között. Egyedi vagy törvényszerű ez a méret, ez a minőség? Ha törvényszerű, akkor nagyok a lehetőségek. Ezért kezdtem el foglalkozni vele.”
Baranyi Katalin, aki tagtársa volt az OEE Erdők a közjóért szakosztályában, így emlékszik hajdani tagtársára: „… Nekem van olyan emlékem, hogy nyugdíjazása után a Műszaki Múzeumban volt. Egy alkalommal vezetett minket a múzeumban, mert ott, mint nyugdíjas kutató működött. A másik, ami foglalkoztatta és nem tudom, hogy mennyire jutott, a faipar fejlődése, illetve a fa feldolgozás kézi szerszámairól készült nagy enciklopédiát fordította, ha jól emlékszem franciából. Visszanézve az időben, csak emlékeimre tudok támaszkodni, s az kevés! Nagyon szerettem Lacit, a füstölgő pipájával és a szerteágazó műveltségével, és érdeklődésével. Rendkívül értékes ember volt nézetem szerint. Sajnos nem tudtam megfejteni, hogy mi volt az oka, hogy annyi év próbálkozása után sem kapta meg a Bedő díjat?!! Az igazat megvallva, különösen a biztosítás, tűzkárok értékelése ügyében, nagy szolgálatot tett az erdőknek, erdőgazdaságoknak! Emellett kedves volt, udvarias és vidám, nevetve a saját gyarlóságain. Minden alkalommal volt valami, amivel felderítette a társaságot. Szinte minden szakosztály összejövetelen ott volt aktív résztvevőként! Nagy szeretettel emlékezem rá!” Évfolyamtársa Tóth Sándor, akivel végig tartotta a kapcsolatot, így emlékszik vissza: „A mi évfolyamunkat amelyik 1947-ben még a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Soproni karára iratkozott, az 1951. évi végzése előtt a pártállam törvénysértő eljárása érintette (a végzősök 30%-át) az egyetemről való kizárással, így közöttük Lacit is. A kizárás oka a legtöbb esetben a betiltott Selmeci diákhagyományok továbbfolytatása volt, valószínű Laci esetében is. Az évfolyam tagjait ez különös összetartásra ösztönözte. Mi minden évben tartottunk találkozót. Amikor már lehetett, az „56-os” kivándoroltak is hazajöttek. Ezen találkozók egyik előkészítője Laci volt. Több ízben az ő ábrahámhegyi nyaralója volt a találkozó helye, kiváló fényképeit mindig örömmel néztük. Laci komolyan vette katolikus hitét, és azt meg is mutatta. Laci példásan viselte baleseteiből származó mozgási kötöttségeit és ahová csak hívtuk, eljött, így a legutóbbi 2019-es találkozónkra is.” A visszaemlékezések sorához én is csatlakoznék. (Gerely Ferenc) Személyes találkozásaim Lacival mindig hagytak valami emléket bennem. Beszélgetésinkben soha nem volt közhely a „hogy méltóztatik lenni Tisztelt Úr” megszólítást kivéve. A hetvenes évek végén találkoztunk először. Sokszor különféle értekezleteken jöttünk össze, ahol mint biztosítós képviselte a magyar erdőket. Kitervelt akcióival őszintén az erdők javát igyekezett szolgálni. Az Erdők a közjóért szakosztály sok programjában vettünk közösen részt, fényképezőgépét – amit nyírfakéregből készített tok borított – soha nem tette le. Kissé elővigyázatlan volt, amikor egy-egy téma megragadta a figyelmét, így történhetett, hogy egyszer az Adriába hátrált, máskor meg fennakadt egy kerítésen Szófiában. Szomorkodni soha nem láttam. Ha optimizmus bombát kellene készíteni, ő lehetne a modell. Szinte minden rendezvényen, ahová elmentem, ő is ott volt. Nem volt egy üldögélő típus, járt-kelt a beszélgető-partnerei között. Mindenki szerette. Aki pedig nem ismerte fel kedves, értékes emberi mivoltát, az sokat veszített. Nem volt hétköznapi ember Ghimessy László.
Budakalászon hunyt el 2020-ban.
Nyugodjon békében!
2020. május 3.
OEE Szeniorok és Erdők a Közjóért Szakosztály