Machatsek Gyula 1921. szeptember 8-án halt hősi halált

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Image
2013. november 2. - A második ágfalvi csatára szeptember 8-án került sor. Hajnali háromnegyed ötkor a két főiskolás rajt az ágfalvi erdő és a brennbergi vasút között indult előre, míg a harmadik egység a falu alsó részén kezdte meg az előrenyomulást a település felé. Az osztrákok azonban észrevették a támadásra készülő magyarokat, és a falu északi részén lévő nagymartoni vasúti töltés mögül tüzet nyitottak rájuk. Az osztrák csendőröknek négyszeres túlerejükön felül hat géppuskájuk is volt, azonban a felkelők így is bejutottak Ágfalvára az evangélikus templom fedezékébe, ám az iskolaépületből ismét erős tűz alá vették őket, és emiatt kénytelenek voltak visszavonulni, majd csatlakozni a brennbergi úton közeledő felkelőkhöz.
A felkelők a Kirschknopf vendéglő irányából sikeresen hátba támadták az osztrák csendőröket, akik a vasúti töltés mögé húzódtak vissza. A 3. raj ekkor oldalba támadta a bakterházat védő ellenséget, és sikerrel verte vissza az osztrákok szuronyrohamát. Az osztrákok ezután készenlétben tartott vasúti szerelvényükön menekültek el Ausztria felé. A csata mintegy 4 óráig tartott, amelyben a felkelők öt rohamot indítottak a túlerőben lévő ellenség ellen. Eközben mindkét fél szenvedett el veszteségeket. Magyar részről elesett Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató, tartalékos hadapródőrmester, Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató, tartalékos alhadnagy és Pehm Ferenc pénzügyi tisztviselő, önkéntes. (ifj. Sarkady Sándor nyomán)
Machatsek Gyulát 1921. szeptember 10-én helyezték örök nyugalomra a Szent Mihály temetőben.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.