2015. augusztus 30. - Szájhoz! Garatra! Csúszik a sör, koppan a korsó, összetörik.
Többé senki nem ihat a kupából, amit elhunyt bajtársra ürítettek.
Vaksötét a terem, száz ember áll hátát a falnak vetve feszes vigyázzban, néma csendben. Középen hosszú asztal, körülötte huszonnyolcan - kohászok, bányászemberek, a sok évszázados selmecbányai hagyományok életben tartói. Kéttucatnyi gyertya világítja meg az arcukat, előttük sör, egy üres korsó, kezükben fekete gyászszalag, arany betűkkel rajta: Esztó Péter 71.
"Koccints! Selmecünk éljen jó soká! A filiszter örvend, ha jól eszik, de szívén a szabadság nem fekszik. Szabad a bursch! Koccints! Éljen a régi nagy hazánk! Apáink erényit tartsátok meg, de jövőnkre szintén figyeljetek! Szabad a bursch! ..."- hangzik az érces férfihang, az eltávozott bajtárs, barát, kolléga kedvenc nótája. A Hír24-et több évszázadra visszatekintő, selmecbányai hagyományokat ápoló gyász szakestre hívták meg a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalba.
Ajakhoz! Garatra!
Az arcokat elnézve élő szokás ez annak ellenére, hogy évtizedek óta nem gyakorolták. De a közelmúltban elhunyt Esztó Péter szakmai, hagyományőrző munkáját övező tisztelet és a baráti szeretet ismét életre hívta. "Ímhol a föld alá megyünk aknán, tárnákon át, s a napfényt fölváltja ott lent a gyönge mécsvilág. S ha munka után egyikünk nem jönne fel megint, Mondjatok hát »Jó szerencsét!« bányász szokás szerint" - szól a dal 28 torokból a gyertyák pislogó fényében.
A gyászünnepséget levezető elnök, a praeses elrendeli, hogy a gyászszalagot kössék a korsó fülére, majd töltsék meg egynegyedig. Ezután csendet vezényel, és kiadja a parancsot: "Korsót fogj! Ajakhoz! Garatra, eks!" Ahogy a sör legördült, a következő utasítás, kopogás! A praeses kezdi, az üres korsó talpát üti az asztalhoz: tá-tá-ti-ti-ti. Bekapcsolódik mellette álló, a következő ütem után a harmadik és így tovább, sorban mindenki. Hátborzongató érzés, ahogy a néma csendben a lassú tá-tá-ti-ti-ti egyre hangosabban dörög, majd gyorsul, míg egy kiáltás csendre int: Silentium!
Simítás következik, a korsó alját az asztallapon körbe-körbe "sikálják". Silentium! Elrendelem a korsótörést - dörgi a praeses, és ő kezdi: egy bányasíndarabhoz ütve a kupát darabokra töri, de fülét, rajta a szalaggal megtartja. Sorban mindenki eltöri a korsót. Senki többé nem ihat belőle. A bányászhimnusz után a rövid szertartás véget ér, az elnök elrendeli a méltóságteljes elvonulást.
A tá-tá-ti-ti-ti ütemére először az asztal körül állók vonulnak ki sorban a teremből, majd a fal mellett végig merev vigyázzban álló barátok, kollégák hagyják el a termet. Így ment ez évszázadokon át, ha egy bajtársat elvesztettek, és így megy ma is, hála a selmeci hagyományok aktív őrizőinek, a világ egyik legveszélyesebb szakmája művelőinek.