2021. március 12. - Folytatjuk azoknak a nagyformátumú személyeknek a bemutatását, akik a Klímapolitikai Intézet szerint a konzervatív zöld gondolatot megalapozták, és akiket elődeinknek, példaképeinknek tekinthetünk.
Vendégszerzőnk, Hajdú András írása.
A Visegrádi-hegységben található Vörös-kő sziklaormáról zavartalan a kilátás. Szemben a Börzsöny, a Cserhát és távolabb a Mátra. Alattunk a Duna, a Szentendrei-sziget. A legközelebbi települések Tahitótfalu és Leányfalu. A szikla alatti mélység, a környező erdők a koronavírus nyomását ellensúlyozó békés hangulatot teremtenek. Ezt a békés hangulatot kereste és találta meg ezeken az ösvényeken Nadler Herbert is, aki Leányfalun rendezte be műhelyét és ide vonult vissza végleg, miután nyugdíjazták a Fővárosi Állat- és Növénykert éléről. Gyakran járta a Leányfalu és Tahi feletti erdőket, miközben újabb és újabb történetek vázlatait gondolta végig.
Nadler Herbert Budapesten született 1883-ban. Festőnek tanult, azonban az erdők világa, ahová gyermekkorától vonzódott, felülkerekedett a festői ambícióin. Jó ideig gróf Batthyány Ervin személyi titkára volt, az évek során fokozatosan a Vas megyei birtok igazgatása, a természet megismerése és a vadászat került élete középpontjába. A bögötei Batthyány birtok 1916-ban feloszlott, Nadler Herbert pedig végkielégítéséből a Máramarosi- és Fogarasi-havasokban bérelt területeken kezdett gazdálkodni.
1929-től közel két évtizeden át volt a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója. Rendszeresen látogatott más európai állatkertekbe, hogy tapasztalatokat gyűjtsön és bővítse az Állatkert, illetve a hazai természettudomány kapcsolati hálóját.
Különös hangsúlyt fektetett a vadállatok magatartásának vizsgálatára, táplálkozásuk és takarmányozásuk kutatására, az állatkerti állománymegőrzési lehetőségekre. Az 1930-as években ennek köszönhetően a budapesti állatkert rendelkezett Európa egyik leghíresebb szarvas állományával, amelyekért sorban érkeztek közép- és nyugat-európai állatkertek igényei. Mindezek mellett nem felejtette el, hogy a legtöbbet „vad” körülmények között tanulhat, ezért továbbra is folyamatosan járta az alföldi síkságokat és a hazai, illetve akkor már határon túli hegységeket.
Írásainak stílusa is ezt az érdeklődést és megfontoltságot tükrözi. Nadler Herbert számára a természet minden része egyaránt fontos volt, hiszen tudta, hogy csak így tudja bemutatni azt a csodálatos rendszert, amelyben mindennek megvan a rendeltetett helye és jelentősége Gondolkodásába betekintést enged, ahogy a Tahi feletti erdőkben közeledő tavaszt 1927-ben leírja: „Érdekes volt a tél elmúlását nézni. Miként a tavasz alulról jövet kúszik fel lassan a hegyekre, a tél is a hegyoldalakon hátrál lépésről lépésre fölfelé. Napról napra került feljebb az a vonal, amely a tél uralmának alsó határát jelezte. Ezen a vonalon alul szürkén dísztelenkedett a vágás száraz, aszott növényzete, fölötte pedig hó borította a terepet, és ujjnyi vastag zúzmara lepett be minden gallyat, kórót és fűszálat.”
Nadler Herbert naplóiban közel 3000 vadászattal töltött napot örökített meg és a két világháború közötti vadászirodalom központi személyiségének számított. Az írást a gyakorlat és a tapasztalat összefoglalása miatt tekintette fontosnak:
„Jól tudom, hogy feljegyzéseimmel mindennek csak aránylag igen kis hányadát menthetem meg, mert a szabad természet nagyszerű valóságát, lélekre ható hangulatait papíron megrögzíteni nem lehet.”
Gyakran publikált a Nimród számaiban, valamint A Természet című folyóiratban, amelynek szerkesztését állatkerti igazgatói munkája mellett végezte 1930 és 1944 között. A Természet fő célja az Állatkert népszerűsítése volt, aminek keretében a biológia minden területével foglalkozó írásnak helyet adott, különösen kitüntetett helyen kezelve a vadászati és halászati témájúakat. A lap keretében jött létre a Magyar Vadásztrófeák Tára, ami folyamatosan közölt fényképes beszámolókat trófeakiállításokról.
Nadler évtizedeken át dolgozott a szarvasagancsok bírálati képletén annak érdekében, hogy a korábbi szubjektív megítélést mérhető szempontok váltsák fel. A Nadler-képlet 1937-re nyerte el végleges formáját és az alapját jelentette annak a trófeabírálati módszernek, amelyet a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács módosításokkal máig alkalmaz.
A II. világháborút követően részt vett az Állatkert újjászervezésében, majd 1948-ban nyugdíjba vonult. Trófeagyűjteményét és könyvtárát annak ellenére is a Természettudományi Múzeumra hagyta, hogy a kiépülő kommunista diktatúra a két világháború közötti vadászirodalom más kiemelkedő szerzőihez (pl. Fekete István, Széchenyi Zsigmond, Zsindely Ferenc) hasonlóan a régi rend emberének tekintette. A kitelepítést csak 1951-es halála miatt kerülte el. Eredményeit elvitatni nem tudták, ezért hosszú időn keresztül inkább elhallgatták. Nadler Herbert neve azonban írásainak köszönhetően fennmaradt és napjainkban már az Állatkert történetének legjelentősebb vezetőjének tekintik.
Történetei a század elején még érintetlen Kárpátok mellett Magyarország számos tájegységére vezetnek, ahol már az olvasótól függ, hogy „Látja-e a fákat, kérgüket, rajta a mohát; lát-e alattuk bokrokat, füvet, páfrányt, vadvirágot, érzi-e az árnyék hűvösségét, a korhadó haraszt szagát, hall-e madárdalt...”
Hajdú András
A szerző az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanára.