2021. december 14. - Az idei évben olyan emlékezetes események történtek hazánkban, fővárosunkban, ami csak ritkán adatik meg egy ország történelmében.
Gondolok az Eucharisztikus Kongresszusra és a Vadászati Világkiállításra. Ilyen rendezvényekre utoljára 1938-ban (Eucharisztikus Világkongresszus) és 1971-ben (Vadászati Világkiállítás) került sor.
Az 1938. évi kongresszust és az 1971. évi világkiállítást egy a szakmánk, egyesületi életünknek történetében rendkívüli helyet elfoglaló tárgynak, egy zászlónak, a Magyar Erdészeti és Vadászati Műszaki Segédszemélyzet Országos Egyesülete, a MEVME zászlajának története egészen egyedi módon köti össze.
1937-ben vetette fel a zászlókészítés gondolatát a Püspökladányi Szikkísérleti Telep erdésze Szíj Ferenc, aki szinte kezdettől fogva a MEVME egyik vezetőségi tagja is volt. Az ő javaslatára hozták létre a zászló alapot, amihez zászlószegek megváltásával is hozzá lehetett járulni, amik végül is fedezték a zászlókészítés költségeit és 1938 áprilisára összejött a zászló készítésére szánt összeg. Vitéz Szekeres Károly javasolta felkérni a Jó Pásztor nővéreket a zászló elkészítésére. A nővérek Budán a Szőlő utcában lévő rendházukban komoly műhelyt üzemeltettek akkor, ahol miseruhákat, oltárterítőket, templomi zászlókat is készítettek. Szekeres, Imre nevű testvére, missziós pap volt, és az előző, Manilában tartott kongresszus szervezésében is részt vett, vélhetőleg ő adta az ötletet a nővérek felkéréséhez.
A zászló ünnepélyes felszentelésére az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából elő-eseményként 1938. május 8-án került sor a Szent István Bazilikában! A felszentelést - ünnepélyes szentmise keretében - Bayler István végezte, aki akkor Esztergomban a Szent Anna templom (ismertebb nevén „Kerek” templom) első plébánosa, s az akkori Kongresszus vezető-szervezőtitkára is volt.
Talán ez sem véletlen, hiszen a MEVME akkori országos elnöke Dr. Brandt Vilmos (társadalmi elnök) is, és Daróczi Márton ügyvezető elnök is Esztergomban éltek, mindkettőjük a Szilágy vármegyei Zsibó község szülöttei.
A zászló később az Esztergomban működő Magyar Királyi Erdőgazdasági Szakiskolának iskolai zászlaja is volt, és ennek köszönhetően az iskolai rendezvényeknek is szereplője. 1949. évben került sor az első, intézményeknek kötelező május elsejei felvonulására, melyen az iskola ezzel a zászlóval vonult fel. Az akkori városi pártvezetés a zászló szimbólumai miatt ebből amolyan koncepciós ügyet kreált, a pártvezetés elleni provokációnak minősítve a zászlóval történő felvonulást, amiért az iskola vezetőségét is letartóztatással fenyegették. Végül erre nem került sor, de a zászlót követelték, hogy adja át az iskola. Daróczy Márton a MEVME korábbi elnöke, aki az iskola szolgálatvezető tanára volt, féltve a zászlót a megsemmisítéstől, elrejtette.
A zászló így menekült meg, a további őrzés nemes feladatát pedig Daróczi halála után a veje, Illés László Vértesben dolgozó erdész kollégánk vette át.
Az 1971-es Vadászati Világkiállításra készülve Illés László arra gondolva, hogy talán már be lehetne mutatni a nagyközönség számára a Vajdahunyad-vári kiállítási helyszínen a zászlót, mint szakmai relikviát, megkérte fiatal erdőmérnök megyei fővadász kollégáját Jakabházy Miklóst, hogy juttassa el a kiállítás helyszínére. 
Jakabházy pedig átadta az akkori Vértesi Erdőgazdaság igazgatójának, Végvári Jenőnek, hiszen az erdőgazdaság is hozzájárult trófeákkal, régi fegyverekkel a kiállítás megrendezéséhez. Végvári Jenő középiskoláját még Esztergomban kezdte és természetesen ismerte a zászló történetét. Szerencsére nem vitette el a Vajdahunyadban lévő kiállítási helyszínre, hanem a következő évi OEE vándorgyűlésen, amit a Vértesi Erdőgazdaság rendezett, átadta azt Riedl Gyula bátyánknak, aki megfelelő elhelyezést és őrzést biztosított a nemes ereklye számára az egyesületi könyvtárban, így megmentette a ritka relikviák gyűjtői elől. Ezeknek az őrző kollégáknak az odaadó hozzáállása nélkül nem lett volna lehetséges sem a 2000. évi agusztus 20-i Szent Jobb körmeneten történő felvonulás a zászlónkkal, de feledésbe ment volna a zászló jelmondata „ISTENFÉLELEM SZERETET MUNKA ERRE TANÍT BENNÜNKET AZ ERDŐ ÖRÖK BÖLCSELETE” is, így viszont magunkénak vallhatjuk ennek eszmeiségét.
Röviden ennyiben foglalhatnánk össze a két múltbéli és zászlónkat is érintő eseményt, de történt valami idén is, amivel kapcsolatban bátran mondhatjuk, hogy ez a szép történet tovább folytatódott és nem is akárhogyan!
A 2017. június 18-án, Úrnapján meghirdetett és idén szeptemberben rendezett Eucharisztikus Kongresszusra történő felkészülés során több éven át voltak jelentős elő-események. Ezek közé illik a sorban talán az egyik legszebb esemény azzal, hogy az 1938-as szentévre épített „Aranyvonat” Szent Jobbot országos körútra szállító díszes kocsija teljes pompájában 2020-ra felújításra került, pontosan ott ahol eredetileg építették, a Dunakeszi Járműjavítóban.
Nem mellékes az sem, ahol idén augusztus 20-a alkalmából kiállításra került az első szent királyunk ereklyéjét szállító vasúti kocsi. Ez a helyszín egészen pontosan a régi székházunk, a Budapest V. kerület Alkotmány utca 6. szám előtti utcarész, oda került rögtönzött vasúti pályadarabra állítva. Idén maga a ház is jubilál, hiszen az épület teljes befejezésének és ünnepélyes birtokbavételének 135 éves évfordulója van. Az 1938. május 31-én kezdődő országjárásával (utoljára 1942-ben jutott szerephez, amikor a nagyváradi Szent László ünnepségre vitte el a Szent Jobbot) hosszú útja végén ide futott be, történelmi vasúti pályát végigjárva.
Szimbolikus, és fontos Üzenetet hordoz ez!
Egy nagyon szép pálos imádságból idézek ennek megvilágítására:
„…Tudom, hogy Isten nem cselekszik helyettem, de hiszem, hogy ha igent mondok indításaira, akkor megszaporítja a kenyeret, borrá változtatja a vizet, és életre kelti a halottakat.”
Igen, megtették a kocsi felújításának gondolatát felkarolói és kivitelezői azt, amit ilyenkor tenni kell, és biztosan Istennek tetsző volt, amire indítást kaptak! Első szent királyunk, ha másként nem, hát így, ezzel a számunkra jelképes kiállítási eseménnyel adhatta vissza erdész elődeink 1938-as látogatását, amikor az ő címére szentelt székesegyházban ünnepi szentmise keretében zászlót szenteltek.
Sajnos ahhoz későn értesültem a televízió híradójában a kiállításról, hogy az arra nyitva álló időben keressem fel a történelmi jelentőségű vasúti kocsit, de így is sikerült legalább kívülről augusztus 23. reggelén, engedélyt kapva a vagon őreitől, néhány fotó elkészítésére a biztonsági kordonon belülről is.
Azzal győztem meg őket, hogy engedjék meg a fotózást, mert, ahogy ez a fontos történelmi ereklyénk szinte a teljes megsemmisülésből megmenekült, talán egyszer ennek a kiállításnak hátteret adó kommunista diktatúra idején jogtalanul államosított Székházunkat is visszakaphatjuk mi erdészek, erről szeretnék cikket írni és ehhez néhány felvételt készíteni. A válaszuk egyöntetű Igen volt, amihez ismét köszönet jár nekik.
Az Aranyvonat a Székházunk előtt
A kiállításon keresztül - amit a látottak alapján egyesületünk szempontjából sajátosan lehet és kell értelmeznünk - kaptunk egy nagyon fontos Üzenetet.
Az Aranyvonat vagonjának Székházunk felőli oldalán nézve a rajta szereplő szentek alakjait és a Szent István által is gyakorolt legfontosabb uralkodói erények szimbólumait, szinte pontosan az épület falán az építés befejezésének és az OEE ünnepélyes birtokbavételének centenáriumára emlékeztető 1986-os emléktáblával szemben volt látható az egyik legfontosabb ilyen uralkodói erény: „IGAZSÁGOSSÁG”!
Az aranyvonat országjárásának kezdőéve a Szentév dátuma, Szent László, Szent Erzsébet alakja és az Igazságosság erényének szimbóluma
Szent Erzsébet alakja, és az Igazságosság, mint minden korban gyakorlásra váró uralkodói erény
Velünk van le nem zárt Székház ügyünkben a Teremtő, és ezt az igazságtételt sürgeti Üzenetével első szent királyunk is, mondjunk igent az Üzenetben lévő indításra, tegyünk meg mindent az Igazságosság szellemében azért, hogy valóban visszakapjuk jogtalanul elvett Székházunkat.
Egy idézettel szeretném zárni gondolataimat:
„Az idő Isten kezében van, és az idő az igazság szövetségese.” (Mindszenty József)
Üdv az Erdésznek!
Schweighardt Ottó