A sztálini kor felszámolása
1953. március 5., Sztálin halála után a Szovjetunió kommunista pártja megváltoztatta kegyetlen politikáját a saját hazájában. Március 28-án amnesztiát hirdettek a rövidlejáratú ítélettel sújtott politikai foglyok ügyében és elrendelték a büntető-törvények felülvizsgálását. További enyhülés következett 1954-ben, amikor Hruscsovot választották meg a kommunista párt vezetőjének. 1955. július 23-án a nagyhatalmak képviselői: Eisenhower, Eden, Mendes és Bulganyin megkötötték Genfben az ún. Spirit of Geneva - genfi szellemű - egyezményt, amely magába foglalta a világban dúló feszültségek megenyhítését és az emberi jogok színleges elismerését. 1956. június 5-én, a kommunista párt XX. kongresszusán, Hruscsov megbélyegezte Sztálint, mint kegyetlen, embertelen, zavaros eszű tömeggyilkost, aki borzalmas kegyetlenséggel irtott ki embertömegeket, hogy hatalmát fenn tudja tartani az orosz nép felett. Ezeknek a körülményeknek köszönhető, hogy a Kelet-Európában leigázott nemzetek megpróbálták lerázni a diktatórikus kommunista rendszer rabszolgaságát.
Könnyen elképzelhető, hogy a „Spirit of Geneva" köztudatban való elterjedése volt az első kommunistaellenes felkelés elindítója. Az ellenállás Kelet-Európa legnemzetibb országában, Lengyelországban kezdődött, ott, ahol az ország legszegényebb ipari munkás vidéke volt. Poznanban, 1956. június 29-én a vasmunkások megtámadták a kommunista párt épületét, leszaggatták a kommunista jelvényeket és zászlókat, majd magasabb órabért és több kenyeret követeltek. Orosz tankok támadták meg a felkelőket, leverték őket, sokan meghaltak és megsebesültek. A magyar vasmunkások egyetértő, spontán tüntetéssel jelezték hasonló hangulatukat a kommunista rendszer ellen és a lengyel munkások mozgalma mellett, nem törődve a rendőrség közbelépésével, a kommunista párt, a szakszervezet tiltakozásával, amikor le akarták szerelni a munkásmozgalmakat. Július végén a közoktatásügyi szakszervezet rendezésében egy oktatásügyi értekezletre voltam kiküldve Varsóba, ahol megtapasztaltam a lengyelek szívós, kommunistaellenes magatartását. Magánbeszélgetések alkalmával nem hiányzott a lengyel kollégák buzdítása egy közös mozgalom megindítására a kommunista túlkapások, ellen.
Július 22-én Gerő nyilatkozott a poznani eseményekről, és kijelentette, hogy egy magyar Poznan nem fog bekövetkezni, mert a kommunista párt teljes mértékben kézben tartja a belföldi események alakulását.
Rövid visszatekintés Rákosi utolsó éveire, 1954-1956
A moszkvai presidium Rákosi Mátyást 1954 júniusában Moszkvába rendelte, és a vezető ideológusok - Berija, Malenkov, Molotov és Hruscsov - nevében tudomására hozta Rákosinak, hogy a kommunista rendszert Magyarországon rossz irányba vezette. A nehézipar túlzott fejlesztése és a földtulajdonosok kíméletlen kényszerítése a kollektív gazdálkodásra, csődbe vitte az 1950-ben megkezdett ötéves tervet. A falusi lakosság az ipartelepekre vándorolt, hogy ott munkát találjon. A földek műveletlenül maradtak, nem termeltek. A lakosság élelemhiánya fokozódott, és a helyzet elkeseredetté tette az embereket a kommunista rendszerrel szemben. Rákosit Moszkvából való visszatérése után lemondatták miniszterelnöki tisztségéről, de megmaradt párttitkárnak. Miniszterelnök Nagy Imre lett, aki megkezdte a Moszkva által irányított politikai nyomás enyhítését, leállította az erőszakos kolhozosítást és - a nehézipar túlzott fejlesztésének ellensúlyozására - fellendítette az élelmiszer- és használati cikk ellátást. Rákosi és Nagy között alapvető volt az ellentét. A küzdelem élessé vált. 1954-től a megkevert ideológiai gyakorlatban váltogatták egymást a vezetői pozíciókban, attól függően, hogy ki milyen támogatást kapott a moszkvai patrónusától. A Hruscsov-Bulganyin-doktrína alapján, 1956 elején Rákosi ellen és a „múlt bűneinek felszámolására" mozgalom indult. Rajk Lászlót és társait, akiket 1949-ben kizártak a pártból, majd kivégeztek, 1956. március 29-én nemzeti hősöknek nyilvánították. Ezt követően visszaállították a barátságot Titóval, majd néhány politikai foglyot amnesztiában részesítettek, és többeket szabadlábra helyeztek. A fiatal kommunista értelmiségiek nyomására Rákosit nyugdíjazták, majd a Szovjetunióba internálták, és helyébe Gerő Ernőt tették. Gerő hatalomra jutásával erősítette a marxizmus-leninizmus ideológiai elméletét. Õ egyike volt a legokosabb politikusoknak, kegyetlen ellensége a keresztény idealizmusnak, egyben teljesen érzéketlen a nemzeti öntudat képviseletében. Nem csoda hát, hogy a magyar nép nemzeti forradalmát a legaljasabb módon árulta el, és eladta, kiszolgáltatta az idegen érdekeknek.
A fent vázolt eseményekkel párhuzamosan, Magyarországon is megkezdődött a fiatal kommunista értelmiségiek véleménynyilvánítása abban a meggyőződésben, hogy a kommunista ideológia lépésről-lépésre veszti el gyakorlati előnyeit, és ezzel a párt téves utakon az imperializmus felé halad. Az írók és az újságíró-szövetségekhez tartozó munkatársak nyílt téren, együttesen vitatták meg a marxizmus-leninizmus tévedéseit és a párt tevékenységének ezekből a tévedésekből eredő hanyatlását. Visszautasították a párt által elnökül kijelölt személy megválasztását. Egy jól ismert kommunistaellenes írót, Kassák Lajost választották meg elnökül, aki ezekben a napokban szabadult ki a politikai börtönből, az általános politikai amnesztia közzététele után.
Az ifjúsági mozgalmak kezdete Sopronban
1956 októbere
Senki sem csodálkozhat azon, hogy különösképpen a magyar nép miért próbálta lerázni a kommunista elnyomás béklyóit, ami annyi testi és lelki nyomorúságot hozott az országnak. A soproni fiatalok is érezték, hogy elrabolták tőlük a szabadságot és kihúzták hazaszeretetük gyökerét a lelkükből, ami jóban, rosszban táplálta őket a történelem folyamán.
A szabadabb politikai véleménynyilvánítás hazánkban is észrevehetően jelentkezett 1955-56-ban. Napilapok, magazinok csak kíméletesen kritizáltak olyan nem kommunista jellegű eseményeket, amelyek mögött rejtetten érezni lehetett a rendszerrel szembeni elégedetlenkedést. Az egyetemen lehiggadt a selmec-soproni hagyományok bírálata és néhány diákszokást visszaállított az ifjúsági szervezet vezetősége. Szakestélyek, valéta és balek bálok leplezetlenül hagyományos légkörben folytak le. Néhány hallgatót, akiket az 50-es évek tisztogatása során kitettek az egyetemről, 1954-ben visszavehettünk. Idősebb tanáraink kezdtek félelem nélkül tárgyalni a helyes és igazságos oktatási rendszer felújításáról. Világos volt, hogy Sztálin leleplezése megrendítette az emberek hitét a kommunizmusban, a párt elvesztette hitelét és félelmetes tekintélyét. Sok tekintetben nyíltabban lehetett beszélni a rendszer hibáiról. Még hithű kommunisták is kételkedni kezdtek ideológiájuk igazságában és a párt társadalomformáló szerepében.
Akik bíztak egy jobb világ kialakulásában, az események hatására reménykedhettek egy új világrend békésebb kibontakozásában. Az 1953-56 között lezajló események sok fiatalt kiábrándítottak a rendszerből. Csalódtak és becsapva érezték magukat a kommunista rendszer által. Kiábrándultak az oroszok iránti személyi kultuszból, a népellenes törvénysértésekből, a hibák halmozásából az iparban és mezőgazdaságban egyaránt. Az október eleji napokra egyre jobban megérlelődött a kormány bürokráciája elleni hangulat, de teljes nyíltsággal senki sem mert annak kifejezést adni. Az ifjúság nem volt tisztában a marxizmus-leninizmus gyakorlatával, de azt látták, hogy amit a kommunisták tesznek, az mind rossz és kegyetlen. Nehéz megállapítani, hogy az ifjúság spontán, merész lelkesedése, hogyan tört ki és hogyan fejlődött olyan mértékig, hogy abból forradalom lehetett. Mint szemtanúja az akkori időknek, határozottan állíthatom, hogy a kommunista párt elterjesztett propagandája a nyugatról beszivárgó horthysta tisztekről és felbujtókról teljesen mellőzte az igazságot. A soproni ifjúság sokkal érettebb volt, minthogy nyugatról származó politikai hatásnak felült volna. De az igaz, hogy a nyugati jólét és szabadság mindenkire vonzó hatást gyakorolt. A tanári kar nagyobb része nagyon óvatos volt a forradalmi hangok megítélésében. Sokan elvonultak és nem nyilatkoztak. Az akkori igazgatóhelyettes minden igyekezetével azon volt, hogy az ifjúságot meggyőzze a marxizmus igazságáról és a kommunizmus világmozgató jövőjéről, ami a népek jólétéhez és a társadalmi igazság kiteljesedéséhez vezet majd.
A Dunántúlon az első szabad szó október 15-én hangzott el a Győr megyei pártbizottság által összehívott gyűlésen, ahová meghívták az Észak-Dunántúli Állami Intézetek és Iskolák vezetőit.
Az elnöklő bizottság bátorította a megjelenteket, hogy mindenki mondjon véleményt a Rákosi-Sztálin idők hibáiról és jogtalanságairól. A legmegrendítőbb nyilatkozatot, egy fiatal népügyész tette, aki feltárta azokat a jogtalanságokat, amiket a rendszer a magyar falu és népe ellen elkövetett. Ártatlan emberek ezreit, kulákokat ítéltek súlyos büntetésre, hamis vádak alapján.
Kulákoknak nevezték azokat a földművelőket, akik semmi mást nem tettek, csak próbálták megvédeni földjüket és családi vagyonukat az erőszakos kolhozosítás ellen. A népügyész nyilvános ígéretet tett, hogy soha többé nem lesz vádlója fajtájának. Mélységesen sajnálta mindazt, amit tett. A gyűlés résztvevői megdöbbentek a merészségen, sokan provokátornak vélték a népügyészt, de később mind többen felbátorodtak a további felszólalásoktól, és egyre őszintébben kritizálták a párt politikáját. Részünkről kifejezést nyert az ifjúság elégedetlensége a politikai nyomással szemben, ami az oktatásra, de a hallgatók magánéletére is ránehezedett. A Marxista Tanszék hatalmaskodása, a hallgatók ÁVO általi megfélemlítése akadályozta a tanítás és a tanulás nyugodt menetét.
Budapesten 1956. október 19-én kezdődött meg az egyetemi ifjúság nyugtalansága és politikai mozgalma a rendszer ellen. Ehhez a DISZ-szervezet helyi csoportjai is csatlakoztak, egyetértve a főváros vezető szervezeteivel. Együttesen követelték a sajtószabadságot, a halálbüntetés felfüggesztését és a munkabérek emelését, továbbá azoknak a hivatalos embereknek felfüggesztését állásukból, akik az erőszakos törvények igazságtalan végrehajtásában szerepet játszottak. Ilyen szervezetek voltak az ÁVO, a városi rendőrségek, a helyi bíróságok és egyéb közigazgatási intézmények, amelyeknek tagjai a kolhozosításban, a magánvagyonok elkobzásában részt vettek. Később újabb követelések láttak napvilágot, mint az egyetemi autonómia elismerése és a marxista-leninista tárgyak eltörlése az egyetemi oktatásból.
Október 19-én Budapestre mentem, ahol részt vettem a közoktatási miniszter által összehívott rektori értekezleten. Egy miniszteri kiküldött beszámolt a szegedi eseményekről, ahol a diákok nyíltan követelték az orosznyelvtanulás kötelezettségének eltörlését, a marxista tantárgyak számának csökkentését és a katonai szolgálat elhalasztását az egyetemi tanulmányok ideje alatt.
A soproni egyetem képviseletében kifejeztem egyetértésemet az előadottakkal, miután hallgatóink ugyanazt követelték a kormánytól, mint az ország más egyetemeinek hallgatói.
Mozgolódás híreit jelentették a budapesti Tudományegyetem részéről is, a Műegyetem és az Orvosi Egyetem rektorai viszont egyértelműen hosszú szónoklatban méltatták egyetemi hallgatóik hűségét a rendszerhez, és garantálták a zavartalan továbbműködést. Az értekezlet azzal a pozitív eredménnyel zárult a legtöbb vezető részéről, hogy az ifjúság mozgolódása jó irányú, követeléseik jogosak és a megmozdulás általános az országban. A felszólalók nagy része igyekezett rábeszélni a minisztert, hogy a követeléseket fontolja meg, és azoknak az adottságokhoz mérten tegyen eleget. A miniszter ilyen értelemben nyilatkozott a Szabad Népnek, amely október 20-ai számában ismertette a közoktatási kormány álláspontját.
Budapestről való visszatérésem után, október 20-án beszámoltam a Kari Tanácsnak az Oktatásügyi Minisztériumban tartott gyűlésen tapasztaltakról. A hallgatókat országos viszonylatban foglalkoztató főbb pontok a katonai oktatás beszüntetése, az orosznyelvtanulás kötelezettségének megszüntetése és a marxizmus-leninizmus előadási óraszámának csökkentése voltak. Ugyanezen a tanácsülésen tárgyaltuk meg a háromtagú diákküldöttség 30 pontból álló javaslatát, amiket a diákküldöttség kérelmére az oktatásügyi miniszternek akartunk eljuttatni. A Diáktanács többek között kérte a szovjet csapatok kivonását az országból, az urániumbányászat magyar kézbe adását, a DISZ megszüntetését és az Egyetemi Független Diákszövetség megalakítását, a végzés utáni szabad munkavállalást, fizetésemelést a végzett diplomásoknak, a bányász-kohász mérnök hallgatók Miskolcról való visszatelepítését Sopronba és a selmec-soproni diákhagyományok gyakorlásának visszaállítását.
Október 21-én a Diáktanács kérte a velem való találkozást, amikor megbeszéltük a további teendőket és az erőszak elkerülésének lehetőségeit. Továbbá megbeszéltük egy nagygyűlés összehívását a SOTEX kultúrházába, amelyen a városi pártszervezetek bevonásával akarták tisztázni a különböző szervezetek, beleértve a katonai egységek állásfoglalását. A nagygyűlést október 22-ére tűztük ki, és városszerte hirdetményekkel tudattuk az érdekeltekkel. ?
A SOTEX kultúrházának nagyterme alkalmasnak látszott a nagygyűlés megrendezésére. Az érdeklődők nagy száma azonban túlnőtte a terem méretét. A gyűlést a diákok által megválasztott bizottság vezette. A bizottság elnöke bevezető beszédében körvonalazta a gyűlés célját. A békés javaslatok és megoldások felterjesztése volt a legfőbb irányelv.
A nagygyűlés résztvevői megszavazták, hogy a DISZ-t feloszlassák, és helyette hozzák létre a MEFOSZ-t, mint a kommunistaellenes ifjúság képviseletét. A MEFOSZ célkitűzése volt, hogy reformálják meg a tantervet, töröljék el a marxizmus-leninizmus oktatását és az, hogy az orosz nyelv választható tantárgy legyen, tanrendszerűen oktassák az angol, német és francia nyelvet.
Követelte az ifjúság az uránbányák magyar kézbe való vételét, a nemzeti kisebbségek helyzetének felülvizsgálását az elszakított területeken, a népellenes bűnösök, mint Rákosi és társai nyílt színen való felelősségre vonását. A követeléseket az ifjúság, a budapesti MEFOSZ-szal egyetértésben küldte meg az újonnan alakult kormányzatnak, amelynek akkor még Gerő és Hegedűs is tagja volt.
A nagygyűlésen az ifjúságon és a tanári karon kívül megjelentek a soproni járási, városi, valamint Győr megyei közigazgatási szervezetek és pártfunkcionáriusok. A mintegy 1000 résztvevő az országban folyó izgalmas események hatása alatt, meglehetősen fűtött hangulatban ülésezett. A nagygyűlés célja az ifjúság követelésének a megvitatása volt és olyan bizottság megválasztása, amely személyesen vitte volna a petíciót a kormányhoz. Az ifjúság lelkesedése az egyetemi párttitkár dramatikus idegösszeroppanásához vezetett, a városi párttitkár pedig beismerte a párt szégyenteljes csődjét és kérte az ifjúság segítségét a helyes út megtalálására. Később már csak kíméletet kért maga és családja számára. Ez a nagygyűlés jelentette a forradalom kezdetét
Sopronban. Diáktanács alakult, amelyben mindkét kar részéről minden évfolyamot két hallgató képviselt. Ettől kezdve a Diáktanács vezette a mozgalom ügyét, nemcsak az egyetemen, de a városban is mindaddig, amíg meg nem alakult a városi tanács forradalmi bizottsága. A Diáktanács elfogadtatta az egyesített kari tanáccsal a 30 pontból álló követelést, azt lesokszorosíttatta és elküldte a többi magyarországi egyetemi ifjúsági szervezetnek, csatlakozás végett. A mozgolódás csaknem egyszerre történt az országban, és az ifjúság szinte minden oldalról közel azonos követeléssel fordult a kormányhoz.
EGYETEMISTÁK NYILATKOZATA 1956. OKTÓBER 22-én.1/
1/ Az A, B és C pontokban foglalt követelésekben és az azt követő dőltbetűs szövegrészekben a szerző elkerült minden értelmi és nyelvtani változtatást, miután ezek a szövegrészek eredeti okmányokból vett másolatok.
Felmérve az előttünk lejátszódott egyetemi nagygyűlések, határozatok, javaslatok és követelések alapján, hogy népünk a XX. Kongresszus szellemében, megszabadulva a személyi kultusz uralmától, az igazságos és az ember szabad véleményét meghallgató demokratizmus útjára lépett mi, a soproni egyetem hallgatói, az egyetem mindig élenjáró hazafias hagyománya szellemében hallatjuk hangunkat és állásfoglalásunkat az új, kialakulóban lévő helyes pártirányvonal és a szocializmust építő dolgozó népünk mellett.
Ígérjük a Pártnak, hogy cselekedetünkkel minden esetben a marxizmus-leninizmus elvei alapján a magyar nép mellett állunk. Ellenséges hangot és ellenséges provokációt sorainkban nem tűrünk meg.
1956. október 22-én a Soproni Egyetemi Karok ifjúsági nagygyűlésén teljesen szabad véleménynyilvánítás mellett minden pontot megvitatva és az egész ifjúság által egységesen elfogadva azokat, az alábbi követeléseket terjesztjük elő.
A. Általános követeléseink
1./ Független, semleges Magyarországot és szabad demokratikus választásokat követelünk.
2./ Hazánk területéről azonnal vonják ki a szovjet csapatokat, lépjünk ki a varsói szerződésből.
3./ Szovjet-magyar barátságot, de teljes egyenjogúság alapján.
4./ Az Országgyűlés legközelebbi ülésén bízza meg az Országgyűlés Külügyi Bizottságát, hogy kezdjen tárgyalásokat az erdélyi Magyar Autonóm Terület hovatartozásáról, valamint a külföldön élő magyarok helyzetének rendezéséről. Engedjék haza a Szovjetunióban még visszatartott hadifoglyokat és polgári személyeket.
5./ Magyar kézbe a magyar uránt! Követeljük hazai urán és bauxit telepeink helyes kihasználását, a lehető legmagasabb áron való áruba bocsátását, függetlenül minden politikai irányzattól, csak a gazdasági igények figyelembevételével.
6./ Követeljük, hogy az ország társadalmi, gazdasági és politikai vezetésében csak kizárólagosan magyar állampolgárok vehessenek részt. Kérjük Nagy Imre teljes rehabilitálását.
7./ Követeljük az általános emberi szabadságjogok legteljesebb biztosítását.
8./ Követeljük március 15. nemzeti ünneppé, október 6. nemzeti gyásszá való nyilvánítását.
9./ Követeljük a bírói függetlenség intézményes biztosítását és a halálbüntetés eltörlését.
10./ A parasztpolitika felülvizsgálását és a parasztság helyzetének sürgős megjavítását követeljük.
11./ Állapítsák meg a fizetések reális alsó és felső határát.
12./ Követeljük az összes statisztikai adatok és az összes külföldi kötelezettségeink rendszeres nyilvánosságra hozatalát.
13./ Az üzemek vezetését munkástanácsok vegyék át, és a vezetőket demokratikusan azok válasszák meg és hívják vissza.
14./ Követeljük a szocialista törvényesség megsértőinek Magyarországon nyilvános tárgyalás előtti felelősségre vonását - közöttük Rákosi Mátyást is - és az önkény idején ártatlanul elítéltek szabadon bocsátását.
B. Általános egyetemi követeléseink
1./ Teljes egyetemi autonómiát követelünk.
2./ Az Országgyűlés határozza meg azokat a munkaköröket, amelyek mérnöki képesítést kívánnak meg. A fiatal mérnököket helyezzék mérnöki beosztásba és kezdő fizetésüket 1500-1600 Ft-ban állapítsák meg.
3./ Követeljük a jelenlegi katalógusrendszer azonnali megszüntetését.
4./ Tegyék lehetővé az egyetemi hallgatók külföldi állami támogatással történő csoportos tanulmányi utazását és azt, hogy egyénileg az IBUSZ-tól függetlenül is utazhassanak. Szabad útlevelet követelünk.
5./ Tegyék lehetővé a fiatal mérnökök külföldi munkavállalását, és ezt ne kössék politikai és családi feltételekhez.
6./ Követeljük a Menza forintnormájának napi 15 Ft-ra való azonnali felemelését, és a Diákélelmezési üzemeket vonják az illetékes egyetemek hatásköre alá.
7./ Követeljük az évről-évre szükséges mérnökképzés létszámának reális megállapítását.
8./ Végző hallgatók diplomaterv-kidolgozásának idején magasabb ösztöndíjat kapjanak.
9./ Követeljük az utazási kedvezmények 50%-ra való visszaállítását havonta egyszeri utazásra.
10./ Szállítsák le a műszaki és szakkönyvek árát a hallgatók részére, és mindenki kapjon tankönyvsegélyt.
11./ A párttörténetek oktatását szüntessék meg, vezessék be a marxista filozófia fakultatív oktatását. A katonai vizsgajegyeket ne számítsák be a tanulmányi átlagba, hanem azokat a katonai rendfokozatok odaítélésénél vegyék figyelembe.
12./ Követeljük, hogy biztosítsák a professzorok mentelmi jogát.
13./ Csatlakozzunk a szegedi egyetemi ifjúság kezdeményezéséhez egy önálló egyetemi ifjúsági szövetség létrehozásában.
14./ Oldják meg a katonai szolgálatot úgy, hogy a diplomázó mérnökök 1 évi üzemi gyakorlati idő után vonuljanak csak be a szolgálati idő mindennemű meghosszabbítása nélkül.
15./ Oldjuk meg a diákotthoni kérdést, hogy az ne tartalmazzon kisiskolás módszereket, ne sértse a hallgatók önérzetét. Hozzunk létre egy olyan diákönkormányzatot, amit a szálló-tagok demokratikus úton választanak meg.
C. Soproni vonatkozású követeléseink
1./ Követeljük, hogy a Műszaki Egyetemi Karokat és az Erdőmémöki Főiskolát vonják össze egy egyetemmé Sopron székhellyel, egy rektor igazgatása alatt. Azonnal hozzanak határozatot a Bánya- és Földmérnöki Kar kettészakítottságának megszüntetéséről.
2./ Követeljük az egyesített Egyetem jellegének és súlyának megfelelő anyagi támogatást.
3./ Szögezzék le a szabad vizsgázás jogát a professzorok által meghatározott időben.
4./ Sopront tegyék nyílt várossá és szüntessék meg a határsávot!
5./ Követeljük, hogy az Erdőgazdaságot, mint Népgazdasági ágat, az őt megillető helyre közvetlenül a Nehézipar után sorolják be.
6./ Tudomásunk szerint az OEF (Országos Erdészeti Főigazgatóság – a szerk.) az egyetlen vezető-szerv, ahol csak néhány egyetemi végzettségű szakember van, ezért követeljük, hogy az OEF vezetői erdőmérnökök legyenek, valamint egyéb vezető állásait is egyetemi végzettségű szakemberek töltsék be. Úgyszintén az erdőgazdaságok és erdészetek élére is erdőmérnökök kerüljenek.
7./ Rendszeresítsenek az erdőmérnökök és erdészek részére szolgálati fegyvert. Állapítsák meg a szolgálati idővel arányos fizetési szabályokat és rendezzék a nyugdíjakat és családi pótlékokat féléven belül.
8./ Az 1950/51-ben igazságtalan elbánásban részesített oktatók és hallgatók ügyének tisztázását és ebben az ügyben bűnös személyek felelősségre vonását követeljük Sopronban.
9./ A Bánya és Földmérnöki Kar hallgatói részére is biztosítsák a rendszeres évközi tanulmányutakat.
10./ Követeljük a geofizikai oktatás megjavítását.
11./ Követeljük a káderanyag nyilvánosságra hozását és mindennemű káderrendszer eltörlését.
12./ Követeljük, hogy 1957. január 31-ig, a végzős hallgatók elosztását a hallgatók kívánságai alapján hajtsák végre, valamint a Bánya és Földmérnöki Karon a diplomaterveket 1956 novemberében adják ki.
Záradék
A diákparlament ideiglenes Intéző Bizottságot hozott létre, amelynek feladata a parlament határozatainak végrehajtását ellenőrizni. Feladata továbbiakban a parlamenti Intéző Bizottság egész egyetemre kiterjedő demokratikus megválasztásának előkészítése.
Mindhárom kar ifjúsága teljes szolidaritást vállal a Szegedi Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem ifjúságával. Amennyiben az ő tüntetésük szükségessé válik, úgy ilyen formában is csatlakozunk hozzájuk. Tüntetni fogunk akkor is, ha két héten belül nem hoznak határozatot a Bánya- és Földmérnöki Kar Miskolcon lévő évfolyamainak idehelyezéséről - ha ezen követeléseinket a rádió vagy sajtó nem hozza nyilvánosságra.
Kérjük a magyar munkás és parasztifjúság szolidaritását is.
Soproni Egyetemi Karok Diákparlamentje
Felelős kiadó: Diákparlament Előkészítő Intéző Bizottság, Sopron
A SOTEX-ben megalakult Diáktanáccsal karöltve a tanári karon belül megalakult az Egyetem Forradalmi Kari Tanácsa. A tanári kar nem teljes számmal vett részt ebben a tanácsban. Az igazgatóhelyettes még az előző napi nagygyűlés alatt elhagyta Sopront, a hírek szerint Budapestre utazott, hogy ott menedéket találjon a forradalmi események ideje alatt. A tanács minden jelentős esemény megvizsgálására számos megbeszélést tartott. A tanári kar tagjai egyre kevesebben jelentek meg ezeken a megbeszéléseken. Nyilvánvalóvá vált, hogy kevesen értettek egyet a politikai mozgalom kifejlődésével a kommunizmus ellen. A Diáktanács október 23-ára néma tüntetést tervezett a Deák téren a Bem szoborhoz, hogy az ifjúság ezzel is kifejezze az 1848-as szabadságharccal való egyetértését. A kari tanács óvatosságra intette a felvonulást rendezőket, sokan ellenezték azt. Indokolt volt az aggodalom, mert a karhatalom közbelépése drámai eseményeket idézhetett volna elő. Magyaróváron az egyetemisták felvonulását a katonai erők fegyver-tűzzel akarták megakadályozni, aminek halálos áldozatai lettek. Szerencsére a soproni tüntetést nem zavarta meg semmi.
A hallgatóság zárt, fegyelmezett menetben vonult végig a városon a Tűztorony mögötti 48-as emlékműhöz, és azt megkoszorúzta. A menetben nem vett részt senki a tanári karból, csak a menet mellett a gyalogjárdán kísértük néhányan a menetet aggódva a karhatalom esetleges közbelépésétől. Sopron lakossága figyelemmel és boldogan szemlélte a kivonulást, és az idősebbek könnyezve idézték fel a régi időket, amikor az egyetemi ifjúság „salamander"-ben vonult végig a városon egy-egy ünnepélyes megemlékezés alkalmával. A menet élén egy táblát vittek, „Együtt a Lengyelekkel" felirattal. Este a hallgatók fáklyát gyújtottak a főiskola dékáni irodája előtti hősi emlékműnél. Elénekelték a Szózatot és a Himnuszt, egy hallgató pedig történelmi dokumentációt olvasott fel az első világháború után a soproni harcokban elesett két főiskolásra emlékezve. (Legutóbbi látogatásom alkalmával, 1990 októberében, szomorúan láttam, hogy ez az emlékmű milyen siralmas állapotban volt. 1956-hoz képest minden hazafias megemlékezés kihaltnak látszott.) A Diáktanács működésével karöltve a Forradalmi Kari Tanács is megszövegezte állásfoglalását a mozgalommal kapcsolatosan. Az állásfoglalást pontokba foglalt határozatban terjesztette fel a Győr megyei Forradalmi Tanács Bizottságához.
A SOPRONI EGYETEM KARAI ÁLLÁST FOGLALTAK NÉPÜNK SZABADSÁGHARCÁNAK SZENT ÜGYÉBEN
Az Egyetem határozott és egyhangú állásfoglalását a következő pontokba foglaltuk:
Követeljük, hogy a Kormány a további vérontás megszüntetése érdekében azonnal vonja vissza azt a felkérését, amellyel a szovjet haderőt felkelőink ellen harcba állította. A békeszerződés alapján hasson oda, hogy a szovjet haderőt a lehető leggyorsabban vonják ki Magyarország területéről.
Elítélünk mindenféle diktatúrát, és félelemmentes életet követelünk.
Követeljük az emberi szabadságjogok legteljesebb biztosítását: szólás, sajtó, gyülekezési és vallásszabadságot egyaránt, továbbá az eszmék szabad áramlását külföldi viszonylatban is.
Szabad, független, demokratikus Magyarországot akarunk, amelyben valóban minden hatalom a dolgozó népé. Ennek érdekében általános titkos választásokat követelünk az egész országban, több demokratikus párt részvételével, új nemzetgyűlés megválasztása céljából, mivel az eddigi nem teljesítette alkotmányos kötelességeit. A jelenlegi országgyűlést és kormányt személyi összetételénél fogva, nem tartjuk alkalmasnak az állam vezetésére és új, demokratikus választójogi törvény kidolgozására. Ezért követeljük, hogy a városok és községek nemzeti tanácsainak képviselőiből alakítandó új, ideiglenes nemzetgyűlés dolgozza ki az új választójogi törvényt.
Követeljük az úgynevezett „káderanyag" nyilvánosságra hozatalát, majd megsemmisítését, a „káderanyag" összeállítóinak megállapítását és szükséghez képest felelősségre vonását, végül a „káder" szónak a mellőzését.
Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai bűnügyében. Rákosi Mátyást, aki elsősorban felelős a közelmúlt minden bűnéért, a vérontásért és az ország tönkretételéért, hozzák haza és állítsák a nép ítélőszéke elé. Vonják felelősségre Gerő Ernőt, Piros Lászlót és a szovjet fegyveres beavatkozás megtörténtének többi bűnrészeseit is.
Követeljük az összes politikai perek és a koholt vádak alapján indított gazdasági perek független bíróságon történő felülvizsgálását, az ártatlanul elítéltek rehabilitálását - közöttük Mindszenthy hercegprímás rehabilitálását is - és a törvénysértésekért felelős személyek megbüntetését. Azonnal hozzák vissza a Szovjetunióba kivitt hadifoglyokat és polgári személyeket, beleértve az országhatáron kívül elítélt hadifoglyokat is.
Követeljük a Szovjetunióval fennálló politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatok felülvizsgálását és az új rendezését, a politikai és gazdasági teljes egyen rangúság és az egymás belügyeibe be nem avatkozás elve alapján. Az eddigi függő helyzetünkből keletkezett károkért térítést követelünk.
Hozzák nyilvánosságra visszamenőleg kereskedelmi szerződéseinket és a véget nem érő jóvátételek valóságos adatait. Nyílt és őszinte tájékoztatást követelünk az ország uránérc készleteiről, kiaknázásáról s az orosz koncessziókról.
Követeljük, hogy az uránércet Magyarország világpiaci áron, nemes valutáért szabadon értékesíthesse.
Követeljük, hogy szakemberek vizsgálják felül és szervezzék át a magyar gazdasági életet. Vizsgálják felül a tervgazdálkodáson alapuló egész gazdasági rendszerünket a hazai adottságoknak és a Magyar nép érdekeinek megfelelően.
Követeljük az iparban alkalmazott normák revízióját is. A munkások és értelmiségi dolgozók bérének sürgős rendezését, annak szem előtt tartásával, hogy a legkisebb fizetések feltétlenül haladják meg a létminimumot.
Követeljük a parasztpolitika felülvizsgálását, továbbá a jelenlegi termésbeadási rendszer fokozatos visszafejlesztését, majd megszüntetését. Az egyénileg dolgozóparasztok a termelőszövetkezetekkel egyforma támogatásban részesüljenek.
Tiltakozunk az államvédelmi hatóságnak a magyar nép szabadságáért folytatott küzdelmébe való fegyveres beavatkozás ellen. Követeljük az államvédelmi hatóság megszüntetését és az államvédelmi teendőknek a rendőrség és a honvédség feladatkörébe utalását.
Követeljük, hogy a sztálini zsarnokságot jelképező, már eltávolított Sztálin szobor helyébe a jelenlegi szabadságharc hőseinek és mártírjainak állítsanak méltó emléket.
A magyar nép önérzetét sértő, jelenlegi címer helyett állítsák vissza a régi Kossuth-címert. A honvédség részére nemzeti hagyományainkhoz méltó új egyenruhát vezessenek be. Követeljük, hogy március 15. és október 23. (ez utóbbi október 6. helyett) nemzeti ünnep és munkaszüneti nap legyen.
A nemzeti érzést sértő város, utca, üzem stb. elnevezéseket változtassák meg.
Diákparlamentünk eddig kapott határozatait magunkévá tesszük. Az oktatók és a hallgatók továbbra is teljes egyetértésben és szilárd egységben küzdenek a szabad, független, demokratikus Magyarország megmentéséért.
Sopron, 1956. október 27.
EGYETEMI TANÁCS
A forradalom napjai Sopronban
Október 23. meghozta a nemzeti forradalom kitörését. Budapesten a fegyvertelenül felvonuló és szabadságért tüntető ifjúság - középiskolás diákok, egyetemi hallgatók és munkásifjak - szívrendítő jelenségei voltak a forradalom megindulásának. A szervezett forradalmi csoportok tagjai a kommunista címeres zászlót levették a parlamenti épület tornyáról és elégették, a Szabadság téren lerombolták Sztálin hatalmas bronzszobrát, majd a Magyar Rádióhoz vonultak, hogy beolvassák a forradalmi pontokat. Gerő tüzet parancsolt az ÁVO-nak a tüntetők ellen. Sokan meghaltak és többen megsebesültek, miközben Gerő szózatot intézett a néphez a tüntetések ellen. Vér folyt, és az elkeseredett, csalódott ifjúság rohamot indított a rádió épülete ellen, és azt az este folyamán elfoglalta. Megrendítő szózattal fordultak az ifjúság vezetői a szabad világ felé, és kérték a segítséget és a forradalom jogának elismerését. A fegyvertelen fiatalok legyilkolása Gerő sortüze által mélyen megrendítette az ország lakosságát, és a parázsló szabadságvágy lángra lobbant a felajzott szívekben.
Ez jelentette a fegyveres felkelés kezdetét, ami fokozatosan terjedt szét az egész országban. A kommunista vezetőségnek módjában állt volna elkerülni a vérontást, ha a szovjet imperializmus nem táplálta volna a párt erőszakos ellenállását az ifjúság által előterjesztett újításokkal szemben. A kommunista párt számára könnyebb volt mindent a védtelen ifjúságra fogni, mint belátni a vétkes múlt hibáit, amit a magyar nép ellen a hazánkba befészkelődött moszkoviták elkövettek.
A soproni ifjúság mindenben azonosult a budapesti ifjúság mozgalmával. Hogy Sopronban nem folyt vér, az a Diáktanács nagyszerű, jól irányított munkájának volt köszönhető, amely megszervezte a kirívó kommunista jelvények, írások leszerelését az egyetemi épület külső és belső térségeiben. A tisztogatásra megszervezett csoportok leszerelték a Sztálin képeket és megszüntették a kidíszített Sztálin sarkokat az előcsarnokban és a dékáni hivatalban.
Október 24-én a Diáktanács székhelyét a dékáni tanácsteremben rendezte be, ahol állandó jellegű szolgálatot tartott. Megteremtette az együttműködést a soproni gyárak, üzemek, iskolák és a városi tanács forradalmi alakulataival. Közös erővel megreformálták a szervezetükön belül működő kommunista pártok tevékenységét. Önként vállalkozók segítségével - akik főleg az egyetemi bizottság tagjai voltak - lefegyverezték a helyi ÁVO-s egységet és elkobozták a titkos irattárat, amiben a személyi nyilvántartásokat is tárolták. Újjászervezték a rendőrséget, amellyel együttesen őrködtek a soproni közrend fenntartásán. Biztosították a zavartalan élelemellátást a város lakói számára. Közvetítették az orvosságok és orvosi szerek küldését Ausztriából Budapestre. Felülvizsgálták a kőhidai fegyházban fogva tartott politikai elítéltek ügyét. Akiket alaptalanul ítéltek el, azokat hazaengedték.
A Diáktanácsnak nem volt tanár tagja, de a tanári kar minden tagjának lehetősége volt az üléseken részt venni és joga volt véleményt nyilvánítani.
A Diáktanácsnak állandó futárszolgálata volt Budapestre, és így lehetőség nyílott kapcsolatot tartani más egyetemekkel és intézményekkel. A futárszolgálat nehéz volt, mert az orosz csapatok körülfogták Sopront, és mind a bejövöket, mind a kimenőket ellenőrizték.
Október 28-án megalakult a helyi Forradalmi Városi Tanács. Ugyancsak megalakult a Győri Nemzeti Tanács is. Ez lehetővé tette, hogy az ifjúság és a tanári kar követelését továbbítsák magasabb forradalmi szervezetekhez. Egy küldöttség vitte ezeket a határozatokat, aminek két diák és két tanár volt a tagja. A petíciókat, amiket a SOTEX-ben megszavaztak, egy bizottság később kibővítette az alábbi pontokkal:
A soproni ifjúság nem ért egyet az újonnan kinevezett kormány összetételével, nem tartja megbízhatónak egy szabad választás lebonyolítására. Követeli az új határozat Magyarország viszonyának tisztázását a Szovjetunióval, végül Magyarország Svájchoz hasonló politikai függetlenségét, követeli továbbá az ÁVO azonnali felszámolását az egész országban.
A Győri Nemzeti Tanács magáévá tette a javaslatokat és megkísérelte azokat érvényre juttatni a Budapesten működő Központi Nemzeti Tanácsnál.
Közben a Diáktanács karhatalmi részlege megegyezett a jól felfegyverzett határőr-parancsnoksággal, amelynek akkor mintegy ezer tagja volt. Főleg a legénység csatlakozott az egyetemi karhatalmi csoportokhoz, fegyvereket is adtak a hallgatóknak. A parancsnokság egyetemi századot szervezett és a század tagjainak katonai kiképzést akart adni, hogy orosz támadás esetén védelmet tudjanak nyújtani a város lakóinak. A fegyverzet régi mintájú puskákból, néhány golyószóróból és kézigránátokból állt. Terv szerint főleg Sopron bejáratát védték volna az orosz behatolók ellen, ahol a város határa az anyaországgal a legkeskenyebb. A szovjet csapatok - tankokkal is felszerelve - mintegy 15 km-re állomásoztak ettől a helytől. Megfigyelésük folyamatos volt, hogy mozgásuk esetén az egyetemi század helyezkedni tudjon. November 1-jén a Dunántúli Nemzeti Tanács, Szigeti Attila ajánlatára, a századot hatékonyabb gyalogsági fegyverekkel is felszerelte. Nehéz elképzelni, hogy az egyetemi század képes lett volna bármilyen harci tevékenységre a nehézfegyverzetű orosz csapatokkal szemben.
Nagy Imre kormányának megerősödése hitet és bizalmat keltett az emberek lelkében. Október 31-én este kigyúltak a gyertyák a soproni házak ablakaiban a szabadságharc első hőseinek tiszteletére. Halottak napjának előestéje volt, de a könnyek most nemcsak a halottainknak szóltak. Örömkönnyek is voltak, a zsenge szabadság első örömkönnyei. A rádió bejelentette Mindszenty hercegprímás szabadlábra helyezését, a kormány pedig könnyítést ígért a politikai nyomás alól.
November 2-án a Bánya- és Erdőmérnöki Karok oktatóiból megalakult az Egyesült Kari Tanács. A tanács elhatározta a két kar újraegyesítését és a Miskolcra helyezett bányászati részleg visszahívását. A tanács többségi szavazat útján mindkét kar dékánját megerősítette hivatalában, a bányászati kar dékánját Zámbó János, az erdészeti kar dékánját Roller Kálmán személyében. Vendel Miklós rangidős professzort rektorrá választották. A Diáktanács felé pedig kifejezte teljes egyetértését az ifjúság mozgalmával.
November 3-án az események kezdtek rendes mederbe terelődni. Nagy Imre átvette az ország vezetését, és a nemzetközi semlegesség elismeréséért az Egyesült Nemzetek Tanácsához fordult. A szovjet csapatok parancsnoka megbeszélést kezdett a csapatok kivonásáról, ami megnyugtatólag hatott a lakosság hangulatára. Az egyetem területén csend honolt. Felszabadultan indultam hazafelé a sok izgalmas nap után, amit az egyetemen átéltünk.
A forradalom eseményei nagymértékben érintették mind a magam, mind családom tagjainak életét. Úgy éreztük, hogy a felszabadulás a kommunista elnyomás alól boldogabb élet felé vezet majd bennünket. Fontos volt számunkra, hogy vallásunk szellemét a mindennapi életben érvényesíthessük. A hetek óta első nyugodt vacsora után a rádió elé ültünk, és hallgattuk a régen várt jó híreket, mélyen meghatva, sokszor könnyekkel szemünkben. Megpróbáltuk magyarázni gyermekeinknek, hogy miért voltunk oly boldogok együtt azon az estén. A két fiatalabb fiúnk, István (10) és Miklós (8) nem sokat értettek a változásokból. Õk nem értették még akkor a politikát, amitől mindig óvni akartuk őket. A két idősebb, Kálmán (17) és Péter (16) jól megértették az eseményeket és a kommunizmus alóli felszabadulást. Sok tapasztalatuk volt iskolai életükben az ifjúsági szervezetek működésével kapcsolatban. Tisztában voltak a különbséggel, amit az életfelfogás tekintetében az iskolában hallottak és amit a keresztény családban tapasztaltak. Családi kötelékünk szorosabbá és melegebbé vált ezen a reményteljesnek érzett estén. Mindnyájan boldogan és megnyugodva mentünk aludni, hogy álmodjunk egy szebb jövőt.
A győzelem mámorában nem fogtuk fel, hogy nemzetünk egy gyalázatosan szörnyű árulás előestéjét élte, aminek kimenetele több mint harminc évig mérgezte és károsította a serdülő nemzedék lelkét, nemzeti érzését és keresztény erkölcsét.
November 4. Vasárnap. Ennek a napnak a tragédiáját sokan megírták. A mi tragédiánk csak hézagosán kerül majd a történelem lapjaira. A szovjet csapatok megindultak Sopron felé. Védelemről nem lehetett szó a nehézfegyverekkel felszerelt, túlerőben lévő, jól képzett ellenséggel szemben. A magyar katonák hátat fordítottak a forradalomnak, korábbi, színlelt lelkesedésük gyorsan lelohadt. Magunkra maradtunk. A Diáktanács és a Városi Tanács beszüntette működését.
A szomjazott szabadság kábulatából erélyes kopogtatásra ébredtünk. Egyik kollégám jött figyelmeztetni, hogy az oroszok közelednek Sopronhoz és a menekülők áradata megindult az osztrák határ felé. Családjainkat társzekerek viszik a határhoz és jönnek felvenni az én családomat is. Gyorsan összeszedtünk néhány szükséges holmit, főleg meleg ruhát, mert az oroszok érkezését novemberi hideg és hóesés is kísérte. Családom máris elindult Ausztriába, hogy biztonságban legyenek, amíg a pánik megszűnik.
Úgy éreztem, hogy be kell mennem az egyetemre, hogy a szükséges intézkedéseket megtegyem. Az egyetem és a dékáni épület kihalt volt. Utolsó látogatója, a korábban külföldre menekült szociáldemokrata Kéthly Anna és az őt kísérő, nagyhangú, magyar származású angol újságíró is meglépett már. Semmi lelkesítőt nem mondtak, csupán üres ígérgetésekkel próbáltak meg tüzet éleszteni a tizenhárom napig tartott szabadságban lángoló lelkek kihalása után. Elmenni ebből a szégyenteljes világból, ahol nincs remény megújhodásra - talán ez volt az utolsó értelmes gondolat mindenki fejében, amikor hallotta a még szabadon tartott budapesti rádió megkondult lélekharangját és a Sopronhoz közelgő szovjet tankok durva dübörgését.
Mindenre néma csend nehezedett. Az egyetem temetőnek tűnt előttem. A dékáni hivatal előtt csak egy párját sirató diáklány hallgatta még az eltávozók lépteinek elhaló kopogását. Jó szerencsét, köszöntöttem és elindultam hazafelé, hogy meleg otthonom utolsó leheletét magammal vihessem az ismeretlen, végtelen Nyugat felé.
Az ajtómban Lajos barátommal találkoztam, aki a házban lakott. Együtt indultunk neki a határnak a forgalmas bécsi úton. Néhány kollégám kerékpározott utánunk, hasonló szándéktól űzve, mint mi ketten. A határon részeg határőrök biztattak röhögve a határ átlépésére. Érzéseinkben a félelem keveredett a szégyennel. Sietve kellett elhagyni azt a hazát és földet, ami szült és nevelt bennünket becsületünk megvédésére.
Az otthon maradottaktól kapott értesülésem szerint az orosz csapatok bevonultak az egyetem területére és engem kerestek, mint a főbűnöst, aki a hallgatókat fellázította a dicső szovjetbarátok ellen. Lakásunkban házkutatást tartott az Államvédelmi Hatóság (ÁVH). Fegyvert és nyugati irodalmat kerestek. Anyósomat rémisztgették és fenyegették, ha nem adja elő a bizonyítékokat. Szegény, honnan adhatta volna elő azt, ami nem volt!
„Mit kezdjek én szegény tatár..."
Hazánkat nem akartuk végleg elhagyni, mindannyiunk agyában és szívében élt a visszatérés reménye. Ez a reménység lassan foszladozott, párhuzamosan a kimenekülés után otthonról kapott hírekkel. Kádár liberalizáló politikája csak később következett be, amikor már régen megalapoztuk a Kanadába való letelepedésünket. A lenini két lépést előre, egy lépést vissza politika máig sem változott. A „két lépést előre" a mintegy 200 000 hazalátogató emigráns dollárjával valósult meg. 1956. december 31-éig 156 790 ember hagyta el Magyarországot. Kanadába 35 000-en emigráltak, ebből 350-en tartoztak a soproni főiskolához. A Kádár-kormány valóban jobb életlehetőséget teremtett az otthon maradottaknak a forradalom után, de a látszólagos szabadság csak azok privilégiuma maradt, akik a párt politikájának vonalvezetését elfogadták.
Az elveszett bizonyítékok
A forradalom napjaiban egy csoportnak sikerült megszerezni az ÁVO bizalmas irattárát és személyi nyilvántartását. Ezek az iratok bizonyították, hogy az ÁVO mennyire figyelte az oktatók minden lépését, személyi megnyilatkozásait és külföldi, de sok esetben belföldi levelezését is. Levélmásolatok kerültek felszínre, amiken piros színnel voltak megjelölve azok a pontok és sorok, amiket fel lehetett volna használni egy politikai vádirat elkészítéséhez bármely tagja ellen az oktatói karnak, főleg a vezetőknek, mint jómagam is voltam. Nehéz lenne ma felmérni, hogy meddig tartott volna a belém helyezett bizalom, amikor sorsom azoktól a levelektől függött. Külföldi intézetekkel folytatott szakmai kapcsolataim elég bizonyítékot szolgáltattak volna nyugati beállítottságomhoz. Nyugati értekezletekre sohasem engedtek ki, és ehhez nem is szolgáltattak különösebb indokot.
Sajnos, az ÁVO iratait nem tudtuk kicsempészni, mert az otthon maradottak, nyilván félelemből, teljes egészében visszaszolgáltatták a rendőrségnek.
A professzor „vallomása" (ÁVO-s dokumentumok az egyetem alagsorában)
A „vallomást" Tompa Károly írta a Sopron Vármegye című hetilap 1993. november 20-ai számában. Ebben a vallomásban Tompa hitelt érdemlően alátámasztja az általam leírt eseményt az ÁVO-s titkos iratokról. Az iratok egy részét megpróbálta elégetni, míg másik részét az ÁVO kobozta el, miután valaki besúgta nekik, hogy azok Tompa birtokában vannak. Sajnálom, hogy nyilatkozata az ügyről elkésett, és azt nem írhattam le az 1986-ban megjelent Sopron Chronicle-ban, miután a vallomás még nem volt a birtokomban.
Azzal is vádoltak minket, hogy nagy mennyiségű forintot tulajdonítottunk el az egyetem pénztárából. Senkinek sem jutott eszébe az otthon maradottakat bármi úton is megkárosítani. Mindezeket a vádakat a politikai propaganda terjesztette, azzal a megjegyzéssel együtt, hogy az egyetem jól járt azzal, hogy a gyenge elemeket kifújta a forradalom szele Sopronból.
A novemberi hónap megváltoztatta életkörülményeinket és gondolatvilágunkat. Ez a hónap volt történetünk legjelentősebb időszaka. A történések megerősítették népünkbe vetett hitünket és történelmi hivatásunk felismerését. Önkéntes száműzetésünknek a nyugat új ellenálló erőt adott a kommunizmus embertelen ideológiájának megsemmisítésére és alkalmassá tett bennünket küzdeni az igazságért az anyagias életszemléletű és érzéketlen szívű nyugati világban. Felismertük a világpolitika útvesztőjét és megtanultuk, hogy ne vegyük komolyan az ígéreteket.