(Részlet Király Pál: Az Országos Erdészeti Egyesület története című könyvéből)
Még a Magyar Erdészegylettől átvett és az Alapszabályokban is lefektetett hagyományhoz híven, az Egyesület évente egyszer közgyűlést tartott. A közgyűléseket nagyobbrészt Budapesten tartották meg, de célkitűzéseinek megfelelően igyekezett az Egyesület minél több közgyűlését vidéken tartani. Ennek a törekvésnek több célja volt. A célokat és az elérhető eredményeket talán még senki nem összegezte szebben és találóbban, mint Fekete Lajos selmecbányai akadémiai tanár, választmányi tag, midőn az 1882. évi máramarosszigeti közgyűlés eseményeire emlékezik vissza az Erdészeti Lapok hasábjain:
".. .azonkívül, hogy az ily gyűléseken, mint ismeretes a felvetett szakkérdések feletti vélemények kicserélése által - ami a szaklapokban soha sem lehet oly teljes, részletes és sokoldalú, mint élőszóval, - tisztulnak a nézetek, s bizonyos kérdésekhez tüzetesen és biztosan csak a helyi szemle után lehet szólni; azonkívül, hogy a résztvevőknek alkalma nyílik ilyenkor a legkellemesebb módon megismerkedni szakjára nézve érdekes s előtte többé-kevésbé új vidékkel, intézményekkel és viszonyokkal, azon erkölcsi erőt sem szabad kicsinyelnünk, melyet egyletünk minden jelenlévő tagja merít ilyenkor az általa becsült és szeretett szaktársak viszontlátásából, újakkal való megismerkedésből, a velük való szellemi érintkezésből s a kiválóbbak ügy iránt való lelkesedésének nyilvánulásából, mely vonz és elragad olyanokat is, kik arra önmagukban nem képesek.
A lelkesedés olyan, mely gyújt, mely egyik kebelből a másikba csap át, míg az egész társaságot elragadja, felmelegíti s egészséges életet önt a testület külön álló tagjaiba. Hisz csak ily összejövetelek alkalmával érezzük csak igazán, hogy mily életre való, mily hosszú életre méltó egyesületnek vagyunk tagjai. Mily jóltevő önbizalmat, mily elevenséget, és erőt merít ilyen alkalommal az egyes, az ügy érdekében való munkálkodásra! Valóban, főképpen az ily kedélyes lefolyású közgyűlések teszik az egyletet egységes testületté, amilyennek lennie kell, hogy megérdemelje az egyesület nevet.
Ha tehát tisztelt tagtárs, kinél a nervus rerum nem szokott fölösleges mennyiségben rendelkezésre állni, éveken át is kell félre rakni filléreidet, hogy a közgyűlésen részt vehess, még se mulaszd el azt, mert soha értékesebb portékát jutányosabb áron nem vásároltál, mint az "Országos Erdészeti Egyesületnek" vidéki közgyűlései által nyújtott erkölcsi előnyök." (Erdészeti Lapok 1882. 765.o.)
A törekvés nem volt eredménytelen, mert valóban az ország legkülönbözőbb vidékein (Székesfehérvárott, Mehádián, Pécsett, Tátrafüreden, Besztercebányán, stb.) sikerült tartani értékes és hangulatos közgyűléseket. E vidéki közgyűlések amellett, hogy a résztvevők szakmai tapasztaltságát növelték, a szakmai összetartozás érzetét öregbítették és a személyi, baráti kapcsolatokat szorosabbra fűzték, még komoly tudományos eredménnyel is jártak, mert fontosabbnál fontosabb szakkérdések kerültek konkrét példák alapján megtárgyalásra. A közgyűlések így hathatósan (és még ma is érezhetően) járultak hozzá a zsenge erdészeti tudomány felvirágoztatásához. Ezen kívül a vidéki közgyűlések igazolásai voltak annak, hogy az Országos Erdészeti Egyesület nemcsak egy bizonytalan, a távolság ködébe vesző budapesti központi szerv, hanem az ország összes erdőgazdaságának és erdészeti szakemberének élő képviselője.
Témagazdagságánál fogva valamennyi közgyűlés foglalkozási anyagát e munka keretében ismertetni nem lehet. Az Egyesület legfontosabb működési területeit az előző fejezetekben már ismertettük. Időszerűségük sorrendjében ezek a témák képezték a közgyűlések tárgyalási gerincét is, természetesen számos részletmozzanattal tarkítva. Az országos jelentőségű kérdések mellett nem maradhatott el a programból a helyi viszonyok által felvetett szakkérdések megvitatása sem. Ötletesebbnél ötletesebb felvetések születtek és nem egyszer éles szellemi harc után kristályosodott ki egy-egy közgyűlési határozat, amely azután hatékonyan vitte előre az egész magyar erdőgazdaság fejlesztésének ügyét.
A közgyűléseknek voltak állandó jellegű mozzanatai is. Ilyen volt a közgyűlés helyének és idejének megállapítása. Ezt rendszerint az igazgató-választmány állapította meg az előző közgyűlés határozata, esetleges közben érkezett indítvány, meghívás vagy a kialakult erdőgazdasági helyzet alapján. Ugyancsak ez a választmányi ülés határozta meg a közgyűlés programját is. Mindezt azután meghívó formájában közhírré tette az Erdészeti Lapok hasábjain. Vidéki közgyűlés esetén megállapodtak az egész vándorgyűlés helyi lebonyolítása ügyintézőjének, felelősének személyében is.
A közgyűlést az elnök nyitotta meg rövid beszéddel, amely egyben körvonalazta a közgyűlés szellemi programját is. Az elnök után rendszerint a titkár következett, aki a maga és a választmány nevében számolt be az Egyesület egésze előtt a legutóbbi közgyűlés óta végzett munkáról.
Beszámolójában kitért a múlt közgyűlés határozatainak végrehajtására, a választmánynak az eltelt idő alatt tett fontosabb intézkedéseire és előterjesztette azokat a problémákat, amelyek megoldásához közgyűlési határozat volt szükséges. Tüzetesen ismertette az Egyesület anyagi helyzetét, a taglétszám alakulását. Előterjesztette az új tagok felvételi kérelmét és ismertette az elhalálozott egyesületi tagok nevét. A közgyűlés határozott az éves zárszámadások elfogadása és a következő évi költségvetés jóváhagyása felől. Rendszeres időközönként a közgyűlésen történt a tisztikar megújítása.
Hagyománnyá vált a közgyűlés elején Ismerkedési est rendezése és akár Budapesten, akár vidéken került sor a közgyűlés megtartására, az kivétel nélkül a fehér asztalnál végződött. Ezek a társadalmi megnyilvánulások lényeges tartozékai voltak a közgyűléseknek.