2016. június 29. – Két teljes napon át ünnepelt az OEE Erdélyben.
2016. június 22-ikén hajnalban vágtunk neki autóbusszal a hosszú útnak negyven valahányan a Budakeszi Erdészet mellől.
Az első megpróbáltatás a nagylaki határállomásnál érte a csapatot, mert a régi időket idéző határellenőrzés következett, majd’ egy órás várakozás után. Dél körül léptük át a határt, s Déva illetve Marosillye, Bethlen Gábor szülőhelye felé vettük az irányt.
Lássuk mit tanulhatunk Marosillye településről a Wikipédia és a helyi idegenvezetőnk, a Szent Ferenc Alapítvány önkéntese ismertetője alapján!
Marosillye Dévától 21 km-re északnyugatra, a Maros jobb partján fekszik. A község 91,38 km2-es teljes területének 37 százaléka erdő, 29 százaléka szántó, 20 százaléka legelő és 7 százaléka rét.
Marosillye története
Neve az Illés névnek megfelelő Illye személynévből származik. Román neve ugyancsak az Illés egyik alakja. Első említése Helyaként 1260-ban.
1292-ben az Ákos nemzetségbeli Illyei család engedélyt kapott, hogy román (vlach) pásztorokat telepítsen be. 1350-ben vásáros hely volt magyar lakossággal, az erdélyi vajda jelenlétében tettek tanúságot a határjárásról, ami által földjeit szétválasztották a körülötte élő románokétól. A 15. században birtokközpont volt, arany- és ezüstbányák és egy marosi rév tartozott hozzá.
Az akkori fejedelem a pesti, Margit-szigeti apácáknak ajándékozta a települést.
A Dienessi család által épített erődített nemesi lakot 1468-ban említik először. 1560-ban az országgyűlés elrendelte megerősítését. 1574-ben Báthory István fejedelmi várrá tette és állandó őrséget helyezett el benne. A Dienessiek kihalása után a fejedelem 1576-ban, a lengyel trón elfoglalásakor Bethlen Farkasnak adományozta. Ekkori uradalmához tartoztak Marosbrettye, Bácsfalva, Szakamás, Vorca, Csertés, Viszka, Füzesdbogara, Kulyes és Gothátya falvak. 1603-ban Basta foglalta el, majd visszaadta Bethlen Gábornak, aki a várat 1613-ban, a töröktől elfoglalt Lippa mintájára bástyákkal és kőfalakkal kezdte erődíteni.
Bethlen Gábor szülőhelyének bizonyítéka a nagyterem mennyezeti boltozatán látható családi címer, amely két nyíllal átlőtt hattyút ábrázol. A hagyomány szerint ez a valóságban is megtörtént, mert Bethlen Farkas kiváló vadász hírében állt. A bejárati ajtóba pedig bevésette Bethlen Farkas a nevét és az építés időpontját, 1582-őt.
A későbbi fejedelem, Bethlen Gábor 1580. november 15-ikén itt született. Bethlen Gábor anyja, Lázár Druzsina gyergyószárhegyi székely lófő családból származott. Bethlen Farkas és Lázár Druzsina gyermekei közül Gáboron kívül csak az 1584-ben született István, a későbbi fejedelem, érte meg a felnőttkort.
A két fiú az apa 1590-ben vagy 1592-ben bekövetkezett haláláig a marosillyei várkastélyban nevelkedett. Noha írni-olvasni megtanultak a szülői háznál, oktatásukban a gyakorlati és katonai tudnivalókra helyezték a hangsúlyt. Bethlen Farkas tervezte ugyan, hogy Gábort a kolozsvári jezsuita akadémiában taníttatja, erre azonban korai halála miatt nem került sor. Mivel Báthory Zsigmond a marosillyei birtokot elvette az árváktól, az özvegy fiaival Gyergyószárhegyre költözött bátyjához, Lázár Andráshoz. Az anya halála után a fiúkat Lázár András nevelte tovább; mivel katonai pályára szánta őket, művelődésükkel nem sokat törődött. Bethlen Gábor utóbb felemlegette, hogy latinra nem tanították; ezt később önerőből valamennyire pótolta.
Tizenhárom éves korában Gyulafehérvárra ment, hogy elvett birtokait visszakérje Báthory Zsigmondtól. Bocskai István és Lázár András ajánlására a fejedelem befogadta az apródok közé. 1595-ben részt vett a törökök elleni havasalföldi hadjáratban, 1596 nyarán pedig Temesvár sikertelenül végződött ostromában. Később a töröknél diplomáciai feladatokat lát el. 1597 elején tagja volt a fejedelmi kíséretnek, amikor Báthory Zsigmond Prágába utazott Rudolf császárhoz, hogy erősítse Erdély szövetségét a Habsburg Birodalommal.
1614-ben és 1624-ben Bethlen Gábor itt kelt rendeleteiben a református hitre térő román papokat felmentette a jobbágyi szolgálatok alól. Bethlen székelyeket is betelepített Szárhegyről a település északnyugati részére, amelyet a mai napig Secui-nak neveznek (Libertatii, Horia, Closca és Crisan utcák). 1640-ben 23 székely családot írtak itt össze, 1697-re csupán hat gazda maradt belőlük. Lakosságának zömét román zsellérek alkották, akik halászattal, hajók és kompok készítésével foglalkoztak.
A vár négy bástyából állt, a színéről Veres-bástyaként emlegetett építmény szolgált lakóhelyül. A várat négyszög alakú fal és árok védte, udvarán négyszintes lakótorony állt, emellé 1629 és 1640 között öt helyiségből álló udvarházat építettek.
1627-ben a ház falára egy a fejedelmet dicsőítő tábla kerül, amely szülőhelyéül nevezi a várat. A tábla 1848-ban Nagyenyedre kerül, ahol egy későbbi tűzvészben megsemmisül. Ezért a nagyenyedi Bethlen Kollégium diákjai 1909-ben egy új táblát helyeznek el a vár falára, ami ma is ott látható.
Bethlen Gábor uralkodását Erdély aranykorának nevezik, mert központosított államot hozott létre, és beindította a bányászatot, az ipart és a kereskedelmet, valamint iskolákat – többek között a gyulafehérvári és a nagyenyedi kollégiumot – alapított.
1629-ben, a születésnapján bekövetkezett halálakor fejtörést okozott az öröklés, mert nem maradt fiú utóda.
A férfiágon kihalt iktári Bethlen családtól a várat és az uradalmat házassága révén Thököly István szerezte meg. 1670-ben a várat Apafi fejedelem rendeletére, a Veres-bástya és a várkapu kivételével lerombolták, mert attól féltek, hogy a törökök kezére jut. Köveiből Thököly Imre építtetett újra várkastélyt, de ez 1714-ben már ismét omladozott. 1716-ban uradalmával együtt Kászoni János szerezte meg, - aki nevet változtatott és felvette a Bornemisza nevet -, s ettől kezdve az általa alapított Bornemisza család birtokolta. A szomszédban található kastélyt már ő építtette részben a korábbi vár anyagából. Ignác fia fejezi be az építkezést, de a család adósságban úszik, s egy dévai ügyvédet hív segítségül. Az ügyvéd azonban segítség helyett átjátszotta a vagyont saját gyermekének. Az ő leszármazottai tulajdonolták a birtokot 1945-ig. Az állam elkobozta és kórházat rendezett be az épületekben. A Veres-bástyában fogászat és nőgyógyászat működött.
1989-ben a román állam visszaadta korábbi tulajdonosaiknak az elvett javaikat, így az egykori ügyvéd dédunokája visszakapta az orvul megszerzett birtokot. Ő azonban nem tudta működtetni a várat és a kastélyt, se kerestek alkalmas tulajdonost erre. Így találtak 2002-ben Böjte Csabára és alapítványára. Az alapítvány megvásárolta az épületeket, és 2005-2008 között rekonstrukciós felújítást végeztek.
Marosillyét a 18. században és a 19. század első felében mezővárosként említették. 1746-ban a pálosok és a ferencesek szerveztek római katolikus plébániát, amelyet 1794-től saját plébános gondozott. Református egyháza 1766-ban, Branyicska filiával együtt 128 főt számlált. A marosi sószállítás 1772-es szabályozása után sóraktárat építettek benne.
1784-ben paraszti lakossága Iosif Budai és Ion Florea papok vezetésével részt vett a Horea-felkelésben, nemesi kúriáit november 29-én kifosztották. 1786-ban 927-en lakták, 47 százalékuk zsellér, 24 százalékuk nemes, 20 százalékuk jobbágy és öt papi személy.
1808-tól 1818-ig, majd 1825-től 1865-ig és 1884-től 1949-ig Hunyad vármegye Marosillyei járásának székhelye volt. 1868-ban érte el a vasút, majd 1899-ben, a Marosillye–Lugos vonal átadásával vasúti csomóponttá vált. Az 1870-es években építették ki az első árvízvédelmi töltést. 1872-ben nyílt benne gyógyszertár. 1900-ban épült meg az első hídja vasból a Maroson (ez a főút mai hídja alatt található), korábban kompon lehetett átkelni, amely a Bornemisza család tulajdona volt. A folyó homokjából 1914-ig aranyat is mostak. 1890-ben itt kezdett el működni az első óvoda Hunyad vármegyében. 1901-ben Progresul néven takarékpénztárat, 1903-ban Marosillye és Vidéke címmel lapot alapítottak a községben. Az 1970-es árvíz idején a töltés átszakadt és a Maros átlagosan két és fél méteres magasságig a város teljes területét elöntötte és 68 ház összedőlt. A katasztrofális árvíz 1975-ben megismétlődött.
Marosillye lakossága
1850-ben 959 lakosából 728 román és 183 magyar nemzetiségű, 740 görög katolikus, 136 római katolikus és 67 református vallású volt.
1900-ban 1329 lakosából 753 volt román, 483 magyar és 92 német anyanyelvű, 760 ortodox, 282 római katolikus, 152 református és 92 zsidó vallású. A lakosság 52 százaléka tudott írni és olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 29 százaléka beszélt magyarul.
2002-ben 1747-en lakták, közülük 1715 román és 22 magyar nemzetiségű, 1558 ortodox, 112 pünkösdista és 21 római katolikus vallású.
A Bornemisza-kastély késő klasszicista épülete a várkastély korábbi helyén épült a 19. század közepén. Az előbbi udvarán található a várkastély megmaradt épületrésze, az ún. Veres-bástya. (Az Óolasz bástya, amelyet a várfal déli sarkára építettek 1552 után, szemben a Maros partján létezett, a 18. századra elpusztult a Lunkán nevű településsel. A három másik sarokbástyától eltérően valószínűleg eredetileg lakóépületnek szánták.) Északkeleti, tornácos oldalán külső festés nyomaira, indadíszítésre bukkantak, és valószínűleg e festés színéről kapta a Veres-bástya nevet. A 18. században az uradalom tisztségviselői laktak benne. Az 1850-es években historizáló átalakításokat végeztek rajta, neogótikus ablakoromzatokkal és portáléval látták el.
A több mint háromezres településen ma egyetlen magyar család sem él. Illye és Dél-Erdély már szórványvidéknek számít, s a közeli Déván is csupán 4 százaléknyi a magyar, ez is csak annak köszönhető, hogy ott működik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány.
Az illyei vár ma az alapítvány tulajdonát képezi.
Mindezt idegenvezetőnktől tudtuk meg, aki érkezésünk örömére gyertyát gyújtott, régi jó magyar szokás szerint.
Az Országos Erdészeti Egyesület az alapításának 150 éves jubileumát ünneplő erdélyi vándorgyűlés megrendezéséhez a Bethlen Gábor Alapítványtól több millió forint támogatást kapott.
A látogatás után irányt vettünk Tusnádfürdő felé. (zé)