2011.06.14 - „Majd lesz belőlem még építési vállalkozó is” - jelentette
ki a riporternek a 16 éves szegedi Vezér Karolin, akit annak apropóján
interjúvoltak meg, hogy felvették szerződéses kőműves segédnek. A dátum: 1911. A közvélemény ekkor már megszokhatta a nő kezében a tollat, a távírót, még az orvosi táskát is, de a vakolókanalat!? Pedig a lap szerint Karolin volt a negyedik a sorban, aki erre a pályára lépett Magyarországon. Hogy hívták őket, kik voltak, miket csináltak, és egyáltalán milyen lehetőségekkel bírtak itthon a 20. század elején azok az építészek, akik történetesen nőnek születtek?
Mindenekelőtt elszántnak és kitartónak kellett lenniük, mert magánúton folytathatták ilyen irányú tanulmányaikat, a Műegyetem ugyanis az I. világháború előtt elzárkózott a női hallgatók felvétele elől. Megoldásként sokáig csak a külföld kínálkozott, egy nyitottabb szellemiségű felsőoktatási intézmény, amilyennek a Berlin-Charlottenburgban található patinás Technische Hochschule (Műszaki Főiskola) is számított. Itt szerzett például statikusmérnöki diplomát Pécsi Eszter (1898-1975), aki később Hajós Alfréddal, Breuer Marcellel, illetve férjével, a Bauhaus-építész Fischer Józseffel dolgozott együtt. Őt nevezhetjük a 20. század első fele legeredményesebb női mérnökének, hiszen számos modern épület tervei fűződnek nevéhez itthon és az Egyesült Államokban. (Több infó róla az Építészfórum cikkében.)
Viszont, ha nem volt mód kijutni Zürichbe, Berlinbe, vagy Breslauba, akkor mit tehettek? 1910-es évek közepétől bizonyos megszorításokkal ugyan, de a budapesti Felső Építőipari Iskola fogadott lánytanulókat. Ne gondoljunk nagy számokra: egy 1917-es kimutatás szerint abban az évben egy harmad és négy első éves lány tanult az intézmény falai között. A bejutást valószínű az is nehezíthette, hogy az elméleti és gyakorlati részből álló felvételi vizsgához a tanulónak már fel kellett mutatnia referenciákat. Maga a tanfolyam három évet ölelt fel, és a képzés elvégzését tanúsító bizonyítvány kőműves-, kőfaragó- és ácsmesterség űzésére jogosított. További egy év gyakorlat megszerzése után le lehetett tenni az építőmesteri vizsgát, amellyel önálló vállalkozásba foghatott az illető, vagy elhelyezkedhetett magán-, városi, állami építészeti irodákban, illetve minisztériumokban. A Műegyetemre az első női mérnökhallgatókat 1918-ban vették fel, rá egy évre azonban az akkori rektor saját hatáskörével élve az engedélyt visszavonta. Az I. világháborút követően a szigor enyhült, viszont egy 1927-es rendeletet az építészmérnöki karra felvehető női hallgatók számát 5%-ban maximalizálta, amennyiben nem volt elég férfi jelentkező.
A következő kérdés, mivel építészeket ígért a cím, milyen épületeket hoztak létre? Ha a korabeli szaklapok, mint a Magyar Építőművészet, vagy a Magyar Mérnök- és Építész Egylet közlönye segítségével szeretnénk megválaszolni a kérdést, akkor arra kell jutnunk, hogy semmit. Mintha nem is léteztek volna. Viszont, ha más sajtóorgánumok hírrovataiban böngészünk, találhatunk töredékes információkat. A Magyar Bazár című népszerű divatlap arról adott hírt 1900-ban, hogy Paulus Erika okleveles építész tervet készített a besztercei erdészeti palotára kiírt nyilvános tenderre. Bár az ő projektjét találta előnyösebbnek a zsűri, de egy másik, formai hibás pályázat olcsósága miatt ugyancsak vonzó volt. A bizottság habozott, hogy „eltekint a szükséges kvalifikációtól, vagy pedig – mire még kincstári építkezésnél nem volt eset – egy kisasszonnyal végezteti az építést”. A lap azt írta, hogy a város Paulust akarta, aki végül el is nyerte a megbízást, de magáról az építkezésről már nem szólt a fáma. Munkája, ami megvalósult, az a kolozsvári református kollégium új kétemeletes épülete (1901-1902) tizenkét tanteremmel, laboratóriumokkal, múzeumi helyiségekkel.
A Nő és a Társadalom című feminista újságban bukkan fel egy másik női építész, Erdélyi Szerén. Tisztviselőként kezdte egy építész irodában, és munkája mellett sajátította el a műszaki ismereteket, majd tette le az építőmesteri vizsgát. A magyar királyi mértékügyi intézet pályázatán sikerrel szerepelt, de egy olcsóbb ajánlat megelőzte. Végül harmadik női képviselője a szakmának Préda Ilona, aki Besztercén vezetett állítólag virágzó építési vállalatot. Marosvásárhelyen végezte tanulmányait és az építészeti vizsgát a budapesti műegyetemen tette le.
Térjünk vissza a szegedi Vezér Karolinhoz. Őt mi vonzotta az építőiparban? A négy polgári elvégzése után pénzkereset után kellett néznie, mert édesapja meghalt és egyedül maradt édesanyjával, valamint két fiatalabb testvérével. Varrással próbálkoztak, de az nem kecsegtetett anyagi biztonsággal, úgyhogy megörült, mikor olvasta a helyi lapokban a hirdetést, hogy felvesznek kőművessegédeket. A célja az volt, ahogy elárulta a riporternek, kitanulni a mesterséget, megmaradni a pályán és nem utolsósorban tisztességgel eltartani magát, családját. De, hogy lett-e végül építési vállalkozó Vezér Karolin, egyelőre nyitott kérdés. Mészáros Zsolt
