A gyerekek élvezték az első megyei ifjúsági vadásztábort (24 Óra)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. július 10. - A megyei vadászkamara reményei szerint hagyomány lesz a táborból, ahol a vadgazdálkodás iránti érdeklődést kívánták felkelteni a fiatalokban. TARJÁN Az Országos Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom Megyei Területi Szervezete más megyei kamarák példáját követve ifjúsági vadásztábort szervezett a Tarján melletti Német Nemzetiségi Ifjúsági Táborban. A pénteken véget ért ötnapos rendezvényen 10 fiú és 7 lány vett részt a 9-16 éves korosztályból. A szülőknek csupán a szállás és az étkezés költségeit kellett állniuk, az előadásokat és a foglalkozásokat a megyei kamara Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának tagjai tartották szabadidejükben, térítésmentesen.
- Majdnem mindegyik jelentkező családjában akad valaki, aki vadászik - meséli a gyerekekről Nagypál Zoltán, a megyei kamara titkára. - Igyekeztünk úgy összeállítani a foglalkozásokat, hogy a vadászat szinte valamennyi területét felölelje.
A gyerekek vetítéssel egybekötött előadásokat hallgattak, majd ismereteik gyarapodását feladatlapok kitöltésével ellenőrizhették.
A gyakorlati foglalkozások, sportprogramok, túrák és esti tábortüzek viszont egyértelműen biztosították a gyerekeknek az igényelt kalandot és látványosságot. Megismerkedhettek a vadászfegyverekkel, a légpuskalövészettel és az íjászattal. Lovagoltak és fogatoztak. Munka közben ismerték meg a különböző vadászkutyákat. Láttak solymász-bemutatót. Túrázás alatt felfedezték a vadászterületek berendezéseit, a magasleseket, az etetőket és a dagonyákat, ahol gyakorolták a szarvasok, őzek és vaddisznók nyomainak felismerését. Halmi Péter Pál bevezette őket a vadászat egy másik formája, a természetfotózás rejtelmeibe.      


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.