Olvasóink értékelése: 5 / 5
Lett népmese
Réges-régen nagyon nehéz volt az ember élete, mert nem tudott tüzet csiholni. Amint a nap lenyugodott, a földön sötét és hideg lett. Az emberek ugyan tudták, hogy a pokol térségeiben van elég tűz, de oda senki sem merészkedett.
Abban az időben csak egyetlen király uralkodott az egész világon. Akkora hatalma volt, hogy nem csak az emberek fogadtak neki szót, de a vadak és a rovarok is, egyáltalán: a földkerekség minden élőlénye.
Egy nap a király kihirdette, hogy gazdagon megjutalmazza azt, aki leereszkedik a pokolba és tüzet hoz onnan.
Sokan próbálkoztak, de senki sem járt szerencsével: tüzet nem hozott senki.
A király nem csüggedt, tovább biztatott. Összehívta tanácsadóit, és megparancsolta nekik, hogy még csábítóbb jutalmat eszeljenek ki a hős számára, aki tüzet hoz az embereknek.
Sokáig tanácskoztak a tanácsadók, végül is a következő határozatot hozták: Aki tüzet hoz a földre, olyan jutalomban részesül, hogy odaülhet bármikor bárki asztalához.
Mentek is a követek, és megvitték a hírt nemcsak az embereknek, de a vadaknak, a madaraknak és a rovaroknak is. Újból sokan próbálkoztak a veszélyes úttal, de minden hiába. Abból a mélységes-mélyből senki nem tudott tüzet felhozni.
Tudomást szerzett a hírről a pók is. Azonnal munkához látott: kezdte fonni fonalát, amelyiken majd leereszkedik a pokol térségeibe. Amikor aztán elkészült vele, nem szólt senkinek egy szót sem, hanem útnak indult. Oda is ért szerencsésen a pokolba vezető szakadék széléhez. Fonalát erősen odakötözte egy tölgyfa kiálló gyökeréhez és már ereszkedett is rajta lefelé, egészen a pokol fenekére. Megragadott egy égő zsarátnokot, s már igyekezett is felfelé a fonalon. Szerencsésen fel is jutott a tűzzel a földre.
Bár elsőosztályú mászó volt a pók, mégis csak nagyon kimerült, míg olyan mélységből fölhozta a tüzet. Amikor aztán felért, érezte, hogy meg kell pihennie, hogy szundítania kell egyet. Letette maga mellé a zsarátnokot, és lehevert. Csakhogy annyira fáradt volt szegény, hogy mélységes álomba zuhant.
Már megvirradt, az emberek már hajtották ki az állatokat a legelőre, de a pók még mindig aludt. A légy is felébredt, zümmögve szálldosott erre-arra. Egyszer csak valami szokatlan szag csapta meg az orrát. Röptében körültekingetett, egyszerre meglátta az alvó pókot, mellette az égő tüzet!
Mindjárt kitalálta, hogy a pók meghozta a pokolból a tüzet. Azt gondolta: Tudja is az ilyen hétalvó, hogyan kell bánni a tűzzel? Addig alszik itt, míg a tűz majd egészen elhamvad. Elviszem inkább én a királynak, engem úgyis jobban megillet a jutalom!
- Itt a tűz, uralkodóm! A pokolból hoztam, életem kockáztatása árán! - mondta büszkén a királynak.
Nagyon megörült a király. Azonnal elrendelte, hogy a légy tiszteletére gazdag vendégséget csapjanak, és még aznap átadott neki egy írást, amelyen ez állt:
"A tűz megszerzése fejében odaülhet ezentúl a légy bármely asztalhoz. Ez a joga örökös!"
A pók csak alkonyatkor ébredt fel. Körülnézett - hová lett a zsarátnoka? Szaladt ide, szaladt oda, kereste, hiába. Mindenki kinevette. Megbolondult tán? Hiszen már mindenki tudja, hogy a tüzet a légy hozta, méghozzá élete kockáztatása árán!
Amikor ezt a pók meghallotta, csakugyan majdnem megzavarodott. Tele torokkal kiabálta:
- A légy tolvaj! A légy tolvaj! Ellopta a tüzemet! Hiszen én hoztam a pokolból a zsarátnokot! Engem illet a királyi jutalom!
Sokan el is hitték a póknak, de hát mit tehettek? Most már késő, hiszen a légy már írást is kapott hőstettéről!
Ez még jobban elkeserítette a pókot. Kifulladva, botladozva érkezett a király elé, hogy elmondja neki, hogyan lopta meg őt a légy.
A légy ott ült a király jobbján, a legelőkelőbb helyen.
- Hazudik a pók, mint a vízfolyás! - mondta. - Talán látta valaki, hogy hozza a tüzet? Senki a világon!
A király igazságot akart köztük teremteni. Felkérte a pókot, hogy terjessze elő bizonyítékait.
A pók azt állította, hogy a fonál, amelyen a pokolba ereszkedett, még bizonyára ott lóg a szakadékban.
Odamentek hát a király szolgái, de bizony a fonalat nem találták. Valószínűleg kigyulladt a zsarátnoktól, amikor a pók felfelé mászott vele.
Nem tudta a pók bebizonyítani az igazát. Hazafelé menet megátkozta a legyet, és bosszút fogadott egész nemzetsége ellen.
Ettől kezdve fonnak a pókok hálót, hogy fogdossák vele a legyeket. És a legyek élnek a jogukkal: odatelepszenek minden asztalhoz.