2013. július 15. – Interjú Szűts Tamás arachnológussal
Szűts Tamás, arachnológus
Születési év: 1976.
Végzettségek:
1994-1999. - JATE TTK Szeged, ökológus
1999-2002. - Szegedi Tudományegyetem, PhD
Munkahelyek:
Jelenleg Nyugat-Magyarországi egyetem, Savaria egyetemi központ, egyetemi adjunktus, Magyar ösztöndíjas
2010-2011. - California Academy of Sciences
2006-2009. - Zoological Museum and University of Copenhagen
2005. - Magyar Természettudományi Múzeum Állattára
2001-2004. - Magyar Tudományos Akadémia Zootaxonómiai kutatócsoport
1999 - 2001, 2005. - Magyar Természettudományi Múzeum Állattára
Interjúmat Szűts Tamással, Magyarország egyik elismert arachnológusával készítettem, aki nemrég tért haza egy expedícióról Sao Tomé és Príncipéről. Tamás a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem oktatója, de életútja alatt megfordult már többek között a Magyar Tudományos Akadémia Zootaxonómiai kutatócsoportjában, a California Academy of Sciences-ben illetve a Zoological Museum and University of Copenhagen-ban is mint posztdoktor kutató.
Mesélj egy kicsit magadról, az életutadról. Mi volt az első pont az életedben, amikor eldöntötted, hogy arachnológus lesz belőled?
A ragadozó állatok mindig is vonzottak, és a természet, főleg az állatok iránt mindig is érdeklődtem. Durrell és Attenborough könyveken nőttem fel, 1993-ban - akkor még madarászként - egy délutánt átbeszélgetve Rudner Józseffel, madarász-bogarásszal, vált számomra világossá, hogy ha új fajokat szeretnék felfedezni, rendszertannal szeretnék foglalkozni, akkor ízeltlábúakkal kell foglalkoznom. A pókok a legnagyobb szárazföldi ízeltlábú ragadozócsoport, így kézenfekvő volt a választás. Az egyetemen (JATE) minden lehetőséget megkaptam ahhoz, hogy a tanszék munkáiba bekapcsolódhassak. Az, hogy végül nem ökológus pókász lettem, az egy TEMPUS ösztöndíjnak köszönhető, aminek segítségével Rudy Jocqué belga póktaxonómus megtanított a taxonómia alapfogásaira, ráadásul új fajokat tudtam felfedezni a segítségével.
A pókok rendjén belül mely családokra specializálódtál?
Sokféle család érdekel, és jó néhánnyal foglalkoztam is már, vagyis írtam cikkeket ide tartozó fajok kutatásából. A fő kutatási területem az ugrópókok, de a következő családokkal is intenzívebben foglalkoztam/foglalkozom Óriás gnómpókok vagy „hamupipőke pókok” (Orsolobidae) és gnómpókok (Oonopidae), Keresztespókok (Araneidae) és Bikapókok (Eresidae).
Azt tudom, hogy még rengeteg pókfaj vár felfedezésre. Kérhetnénk egy tippet az összes fajszámra vonatkozólag?
Ez egy nagyon nehezen megválaszolható kérdés. Sok esetben az adott helytől és adott pókcsaládtól, csoporttól is függ a dolog. Az ismert pókfajok arányát valahol 15-25% közé szokták tenni. Ez természetesen csak egy becslés, - aminek több hibája is lehet. Tudván hogy 43000 pókfaj ismert jelenleg, azt tippelhetjük, hogy 200.000-nél is több pókfaj lehet a Földön. Szerintem ennek akár a duplája is elképzelhető, azt viszont szinte biztosra veszem, hogy az ismert fajok száma addig nem fog felmenni. Sajnos az érdekes és fajgazdag élőhelyek nyom nélkül tűnnek el, gyorsabban, mint ahogy pl. arachnofaunájukat megismerhetnénk.
Már értem, hogy miért választottad a Pókokat. A környezetvédők és biológusok körében és úgy általánosságban is korunk egyik leginkább aggasztó illetve felkapottabb témája az egyes fajok kihalása és veszélybe kerülése az ember környezetét pusztító tevékenysége miatt. A pókászok mennyire követik nyomon az egyes pókfajok veszélyeztetettségét illetve kipusztulását? Gondolom az erdőirtások és a különböző életterek eltűnése következtében ez, ezen a területen is egy égető probléma.
Sajnos az élőhelyek eltűnése sem a pókokat sem a pókászokat nem kerüli el. Számos olyan régi példányt tanulmányoztam, vagy vizsgáltam, amelyek kis élőhelyről voltak ismertek, és azok az erdők vagy élőhelyek már nincsenek többé. Természetesen az ember szomorú emiatt, de nem szabad hagyni, hogy teljesen lebénítsa ez. Azért is kell dolgozni, hogy a természetvédelmi szakembereknek minél több kézzelfogható adatuk legyen egy-egy élőhely védelmének előkészítéséhez. Az expedíció alatt vált Princípe szigete UNESCO bioszféra rezervátummá, és ebben nagy szerepet játszott a több, mint egy évtizedes kutatómunka. Azt hiszem megértem az expedíció vezetőjének Bob Drewes örömét, amikor láthatta, hogy a munkáját használják is, vagyis van értelme.
esélj az expedícióról. Miért pont Sao Tomé szigetére esett a választás?
Dr. Robert Drewes több mint egy évtizede vezet ide expedíciókat. A szigetek rendkívül érdekes geográfiai helyzete és története miatt a szigetekre jellemző evolúciós mintázatokat sokkal jobban meg lehet figyelni, mint a tinédzsereknek számító Hawaii (2-5 millió éves) vagy Galapagos (5-7 millió éves) mellett, hiszen Sao Tomé 15 míg Princípe nagyjából 30 millió éves lehet. A mostani gyűjtőút tehát szervesen illeszkedik egy hosszú távú kutatási sorozatba. Először a faunát és flórát szeretnénk feltárni, aztán pedig azt vizsgáljuk, hogy az adott élőlények rokonsági kapcsolataiból tudunk e következtetni a szigetek élővilágának történéseire. Az szintén nagyon fontos, hogy a szigetek élővilágát minél jobban megőrizzük, hiszen a legtöbb élőlény csak itt található meg az egész Földön.
Sikerült esetleg új fajokat felfedezni, illetve találkoztál olyan fajjal, amely már régóta ott szerepelt azon a bizonyos képzeletbeli listádon?
Listám ugyan nincs (bár szeretnék néhány fajjal élve is találkozni), de jó néhány érdekes fajt, illetve fontos fajt sikerült gyűjtenem. Sok ugrópókot, gnómpókot fogtam, amelyek mindenféleképpen érdekes adatot fognak szolgáltatni. Sikerült a mi darázspókunk rokonait is begyűjtenem, hímeket, nőstényeket egyaránt.
A szélsőséges körülmények mennyire befolyásoltak titeket a munkátokban?
Hát engem eléggé, a moha és zuzmóspecialistáknak jóval könnyebb dolguk volt, egy könnyű műanyag doboz volt az összes cuccuk, míg az én zsákom gyakran 15 kg súlyú volt. Egyébként egyszerű kipróbálni, 28-30 oC melegben, hosszujjú, hosszúnadrág öltözetben fűhálózni, bokrokat csapkodni bizony megerőltető (ajánlom dzsungelközeli klímája miatt júliusban a zöldár után az ártéri erdőt). A legrosszabb a folyamatos izzadás volt, szerencsére klimatizált szállásunk volt mosószolgálattal. Mind a két dolog olyan luxus, amivel kutatók (nemcsak a Balogh János féle hőskorszakra gondolok, hanem arra, hogy ilyenkor az ember olcsóbb szállásokat választ) ritkán találkoznak. Mi sem azért „engedhettük meg” magunknak ezt, mert az expedíció költségvetése nagy volt, sokkal inkább a hotelek nagyon szimpatikus hozzáállásának. Mivel az ökoturizmus segítségével szeretnének több vendéget becsábítani, ezért az ahhoz szükséges kutatást diszkont árakkal támogatták. Hozzáteszem gyorsan, hogy pl. Princípén 2 szálloda van tehát olyan nagyon válogatni sem tudtunk volna…
Fizikailag is készültél az expedícióra?
Az expedíció előtt próbáltam picit az állóképességemen javítani. Sajnos a sok irodai munka eléggé elpuhítja az embert. Kétnaponta futottam 4 kilométert, de ez csak arra volt elég, hogy ne szenvedjek annyit az első héten.
Megemlítenél a begyűjtési módszerek közül egyet-kettőt?
Mindig az időjárásnak és a az élőhelynek megfelelően igyekeztem megválasztani a gyűjtési módszereket. Főleg kopogtatással, és avarrostával gyűjtöttem, az előbbi az ugrópókok az utóbbi a gnómpókokra kiváló módszer.
Mesélj egy kicsit az expedíció többi tagjáról is. Mennyire volt vegyes a csapat?
Az expedíció alapvetően 2 fő csoportból állt. A csak tudományos csapat 3 botanikusból (Jim Shevock briológus, Miko Nadel lichenológus és Tom Daniel botanikus) és belőlem állt. Mi főleg Princípén tevékenykedtünk, gyűjtöttünk szinte mindennap. Botanikusokkal, a gyűjtési technikáik miatt nagyon nehéz együtt gyűjtenie egy zoológusnak (egy lassú túrához hasonlít inkább az ő gyűjtésük, míg nekem 5 perc volt mire kiszedtem a rostámat…), de sikerült áthidaló megoldásokat találni.
A csapat másik fele az úgynevezett oktatási csapat, az általános iskolákat járta, a gyerekeknek bemutatva a saját szigeteik élővilágát, ez ugyanis sajnos még nem része az ottani tantervnek. Biológiát tanítóknak is tartottak továbbképzést. Ez a csapat Andrew Stanbridge fotósból, dr. Robert Drewes herpetológusból, Roberta Ayres biológusból – ő volt a tolmács, és végül de nem utolsósorban Velma Schnollból állt aki általános ügyintézőként dolgozott. Ő volt azért felelős, hogy az ötletekből és elképzelésekből megvalósult programok legyenek. Ezen felül Rayna Bell, dr. Drewes tanítványa végezte el a herpetológiai gyűjtéseket, amíg mentora az iskolákban dolgozott.
A pókokon kívül volt alkalmad megfigyelni esetleg más különleges állatokat is?
Érdekes – régóta látni vágyott - állatokat láttam, nagyon ritka madarakat, békákat, de etettem kézből halakat is. Ennyi rákkal még sose találkoztam és megismerhettem a világ legkisebb begóniáját is. Szóval egyéb érdeklődési köreimet is kielégítette az út. A legegyedibb, vagy legdurvább dolog az a világító gomba volt, amiről ugyan hallottam már, de látni teljesen megdöbbentő volt.
Az mrns.hu oldal egyik fő célja a biológia oktatás segítése, mind a tanárok, mind a diákok felé. Te, mint tanár milyen oktatási technikákat tartasz célszerűnek? Hogyan próbálod elérni, hogy a diákok figyelmét a lehető legjobban felkeltsd az adott témakör iránt?
Szerintem az oktatás során az érdeklődés felkeltése az elsődleges és a legfontosabb dolog, amit egy oktatónak meg kell tennie. Természetesen a rendelkezésre álló eszközök tárháza nagy, de a legegyszerűbb akkor, ha az oktatót is nagyon érdekli az, amiről beszél. Emlékszem hallgatókoromból, Gallé László professzor úr óráit nemcsak azért szerette mindenki, mert érdekes volt, vagy, mert vicces sztorikkal hagyta „levegőhöz jutni az agyunkat”, hanem egyszerűen galvanizált mindenkit a belőle áradó érdeklődés a saját mondandója iránt. Vizsgákon is legnehezebb volt akkor felkészülni, ha a tematika kevéssé vagy egyáltalán nem érdekelt.
Éppen ezért, én is érdekes példákkal igyekszem az unalmasabb vagy képletgazdagabb témákat "eladni" vagy picikét a hallgató érdeklődését felkelteni. Az evolúcióbiológia tárgy ilyen szempontból főnyeremény, hiszen nagyon szerteágazó, és érdekes példákat nem nehéz összeszedni.
Ez egy rendkívül jó álláspont. Sajnos a magyar oktatásban egyre többet hallani száraz képzésekről, végtelenségig nyúzott, magolásra kényszerített diákokról és kevésbé gyakorlatias oktatásról. A diákok a hatalmas mennyiségű tanulnivalóval napok vagy hetek alatt ugyan megszerzik a lexikális tudást, de a gyakorlatban később kevésbé tudják alkalmazni azt. A diákok esélyt sem kapnak az absztrakt gondolkodás elsajátítására és így az egyetemről kiesve szembesülnek a megoldandó feladatok nehézségeivel. Te milyen véleménnyel vagy a magyar oktatásról összességében?
Trükkös a kérdés, hiszen nem vagyok pedagógus, azaz szakember. Egy téveszmét azonban szeretnék eloszlatni. Jelenleg lényegesen kevesebb (kilóra, fajra, képletre, könyvre) ismeretanyagot kell betárazni a hallgatóknak, mint akár pl. 10 éve. Szakmailag sok dolgot nem tudok megítélni, hiszen az egyes tantervek felépítésének a logikájával, miértjeivel eddig nem foglalkoztam. Mint biológus, azt érzem, hogy 3 év kevés ahhoz, hogy a hallgatók biztos, használható mértékben sajátítsanak el annyi tudást, amennyi minimálisan szükséges és e mellé még szakdolgozatot is készítsenek. Személy szerint nekem éppen ezért a „régi” rendszer sokkal jobban tetszett. Az első három év kemény tanulás mellett mire az ember megismeri az oktatókat, laborokat, lesz még 1-2 éve egy saját adatokon alapuló kutatásra is. A magyar oktatásról, mint intézményről azt tudom mondani, hogy amennyit láttam belőle, az alapján olyan, mint Magyarország. Hogy az átlag hol van, azt mindenki tippeli csak, de az tagadhatatlan hogy vannak nagyszerű, kiemelkedő oktatók, akik a nehezebb körülményekben is helytállnak, akikből lehet erőt meríteni. Sajnos sokan vannak, akik belefásulnak a monotóniába, a nehézségekbe. Ettől függetlenül a pénzhiány, a forráskivonások és az öngazdálkodásra való nagyobb rákényszerítés bizony sok esetben von el akár valódi, akár csak mentális energiákat az oktatóktól az oktatástól.
Mik a lehetőségei Magyarországon egy arachnológusnak külföldhöz képest?
Az anyagi lehetőségek - ha vannak - akkor nem sok különbség adódik. A hallgatók kisebb száma ugyan nem ad lehetőséget olyan strukturált diákközösségek vagy nagyszámú műhely fenntartására, mint pl. az USA-ban, de ez általános jelenség más helyeken is Európában.
Mit üzennél a leendő pókászoknak?
Talán annyit, amit dán Témavezetőm, Nikolaj Scharff mondott nekem sokszor: "spiders are fun" azaz a "a pókok jó móka" Horváth Balázs
