Levéllábú poloska: egy csendes, bűzös amerikai (Dunaújvárosi Hírlap)

2013. december 2. - A tél elől lakásunkba, házunkba menekülő ízeltlábúak repertoárja néhány éve új fajjal „gazdagodott". Az állat Amerikából érkezett, akár a krumpli és a paradicsom, ám utóbbiakkal ellentétben egy cseppet sem kedvelt.
„Amerikából jöttem, karcsú testem szép, vörösesbarna mintázatú, tél elején leggyakoribb lelőhelyem a szobák függönye, ha pedig hozzám ér valaki, rémes bűzt tudok árasztani magamból. Na, ki vagyok?"
A nyugati levéllábú poloskával sokan találkozhattunk, ha mással nem, szagával biztosan, de talán nem is sejtettük, hogy hasonlóan agresszív, inváziós fajjal akadtunk össze, mint amilyen a sorozatunk egyik korábbi szereplője, a harlekinkatica.
Az utóbbi évszázadokban az ember közvetítésével, akarva vagy akaratlanul sok állat- és növényfaj került át egyik kontinensről a másikra, de a haszon- és a dísznövényeket kivéve általában csak gondot okoznak. Mivel idegenek az adott élőhelyen, hiányoznak a létszámukat féken tartó és szabályozó élőlények, amelyek otthon megakadályozzák a túlszaporodásukat, kártételüket. Ilyen a nyugati levéllábú poloska is, amit 1910-ben fedeztek fel Amerika nyugati
részén, Kaliforniában. Nevét is innen kapta - tudjuk meg Harmat Beátától, a Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeumának muzeológusától, aki elsőként írta le hazánkban az új fajt.
Máig tisztázatlan okok miatt a 20. században erőteljes terjeszkedésbe kezdett, a 90-es évekre el is érte a keleti partvidéket. Ezzel azonban nem elégedett meg, hajóra szállt és 1999-re eljutott Észak-Olaszországba. Onnan pedig már nem volt megállása: elindult meghódítani az európai kontinenst. Svájcban 2002-ben, Szlovéniában és Spanyolországban 2003-ban, Horvátországban és Magyarországon 2004-ben, Ausztriában 2005-ben jelent meg. Berlint egy évvel később érte el, majd 2007-ben Franciaország, Belgium, Nagy-Britannia, Lengyelország is sorra került; terjeszkedése azóta is töretlen, idén már Törökországba is betette lábát - teszi hozzá.
A hazánkban őshonos közönséges karimáspoloskától eltérően a nyugati levéllábú poloska teste hosszúkás, a rovar karcsú, akár még dekoratívnak is nevezhető: alapszíne vörösesbarna, lábain amelyek jellegzetes levél alakúak sárga-narancssárga mintázat figyelhető meg. Repülés közben láthatóvá válik potrohának élénk narancssárga színe, a potrohélek sárga-fekete csíkozottsága pedig a szárnyak csukott helyzetében is látszik.
- A hazai fajoknál jóval nagyobb, 16-20 milliméteres, nagyon jó repülő, és ennivalót szinte mindenhol talál magának, hiszen elsősorban fenyőféléken, a leveleket szívogatva táplálkozik, ezek pedig ott vannak a parkokban, kertekben, erdőkben. Nem csoda, hogy igen gyorsan terjeszkedik - véli Harmat Beáta. Az őshonos rokonfajok kiszorítását, s így a diverzitás csökkentését leszámítva szerencsére különösebb kártételéről eddig nem tudunk: nem pusztítottak ki még egyetlen fenyvest sem.
Azonban rendkívül kellemetlenek tudnak lenni, amikor tél elején tömegével húzódnak be lakóházainkba, nem kis bosszúságot okozva jellegzetes poloskaszagukkal. Lovász Lilla