2017. február 6. - „Pókhisztéria tombol” címmel közöltek cikket a lap január 21-én megjelent számában az élelmiszer-szállítmányokkal Európába is eljutó veszélyes kígyókról, pókokról, skorpiókról.
Úgy gondoltam, nem nagy ügy, de felelevenítem egy ezzel kapcsolatos emlékemet.
1974-ben két filmre való anyagot is leforgattunk Tanzániában Szinetár Miklóssal, amelyek azután „Az ujamaa emberei” és „Elefánt, dik-dik, antilop” címmel mentek adásba 1975 márciusában a Magyar Televízió műsorában. A forgatás szakértője Rácz Antal volt, aki akkor a Mezőgazdasági Minisztérium Erdészeti és Vadászati Főosztályát vezette, s még beszélt is a Kelet-Afrikában használatos szuahéli nyelven.
Forgattunk banánültetvényen is, ahol minden mezőgazdasági munkás magas szárú csizmát és széles karimájú kalapot viselt.
A nadrágok szorosan simultak a csizmákhoz és a kalapok csak részben hasonlítottak a szombrerókra, mert nem kunkorodott fel a karimájuk, mint a Mexikóban használatos szalmakalapoké.
Mi ennek az „egyenruhának” az oka? – kérdeztem szakértőnket. Egyszerű – válaszolta, a banánkígyó elleni védekezés a magyarázata. Amikor a kicsi banánkígyó leesve a növényről, rápottyan, lepattan a kalap széléről, s a csizmába sem tud belecsúszni. A banánkígyó marása annyira mérgező, hogy szinte azonnali halált okoz.
Elsápadtunk. Erre nem voltunk felkészülve.
Mi lesz, ha valamelyikünk pórul jár, ha megmarja egy banánkígyó?! Én az ilyen esetekre is fel vagyok készülve, mondta mosolyogva „Tóni bácsi”: Van nálam mindig papír és ceruza, feljegyzem az utolsó szavaitokat, ha úgy alakul.
Hál’ istennek nem alakult úgy. A filmek elkészültek, s a több mint negyvenéves történetet most lejegyezhetem. Ráday Mihály, Budapest
