Komfortos és téliesített, tehát egész évben üzemeltethető üdülőházak épülnek az Aggteleki Nemzeti Parkban, az építkezés várhatóan 2010 második felében fejeződik be, közölte Salamon Gábor, a nemzeti park igazgatója.
Az Aggteleki Nemzeti Park 2008 végén 108,3 millió forint európai uniós támogatást nyert ökoturisztikai fejlesztésekre, amelyhez az önrészt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosította, mondta el Salamon Gábor. Ebből a pénzből valósulhat meg a Baradla-barlang aggteleki fogadótérségének fejlesztése. A projekt célja az infrastrukturális háttér javítása, valamint egy világörökségi helyszínhez méltó, környezet- és családbarát, a táji adottságokhoz alkalmazkodó szálláshelybázis kialakítása, fogalmazott az igazgató.
Az aggteleki Baradla Kemping jelenleg 31 komfort nélküli, csak fűtési idényen kívül használható faházzal rendelkezik. A korszerűsítés során a területet közművesítik, és a régi faházakat újakra cserélik. A nemzeti park a közeljövőben a Baradla Kemping teljes körű modernizálását, parkolójának bővítését, valamint elkerülő út és szolgáltatóház építését is tervezi.
Salamon Gábor elmondta, hogy az utóbbi években 150 ezer körül alakult a barlangot látogatók létszáma, a nemzeti parkban azonban ennél valószínűleg jóval többen fordulnak meg. Remélik, hogy a jövőben egyre többen keresik majd fel a barlangot, a 400-500 ezres befogadói kapacitás erre bőséges teret biztosít, fűzte hozzá a nemzeti park igazgatója.
Vége a fűtetlen faházak korának a Baradla Kempingben (MTI/Index)
- Főszerkesztő
- Célpontok
- Találatok: 1314
2009. január 16. - Új, komfortos üdülőházak váltják fel hamarosan az aggteleki Baradla Kemping 31 komfort nélküli, csak fűtési idényen kívül használható faházát. Az uniós támogatással megvalósuló terv a turizmus fellendítését szolgálja.