2011. május 8. - Székely fürdők az Osztrák-Monarchia korában
A kiváló természeti adottságokat nem lehetett kihasználni befektetések, infrastruktúra és vízió nélkül. Emiatt látogatottságuk minimális volt.
„Úton-útfélen, árokban, hegyoldalon, erdők sűrűjében, sőt a kapa nyomában is csodás vizű források fakadnak a székelyek földjéből” – írta Hankó Vilmos természettudós. Földtani és földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően Székelyföld egyik legnagyobb kincse az ásványvíz. A XIX. századi polgári fürdőkultúra részeként Székelyföld területén több híres fürdő nőtte ki magát, mint például Előpatak, Borszék, Tusnád vagy Szováta.
A székelyföldi fürdőket leginkább a helyi lakosság, a szomszédos Románia középosztálya, illetve egy-két magyarországi vendég látogatta. A fürdők többsége a kiterjedt közbirtokossági erdők területén volt található, így hasznosításuk a helyi közbirtokosságtól függött.
A közbirtokosságok vagy maguk kezelték, vagy kiadták bérbe a fürdőket. A nagyobb fürdők kivételével jelentősebb beruházásra nem került sor. A fürdők esetében visszatérő panasz volt, hogy a bérlők csak annyit áldoznak az illető üdülőhelyre, amennyi a szerződésük idején megtérül, és nem tőrödnek a fürdők tényleges fejlesztésével.
Tusnádról 1879-ben a következőt írták: „Igen sok, nagyon sok hiányzik még Tusnádról, hogy világfürdővé emelkedjék, pedig a természet pazarul szórta itt áldásait (…) Kényelemről, éppen mint legtöbb honi fürdőn szó itt sem lehet, csak egy van amiben nem tágít még a külföldi fürdők előtt sem – a drágaságban. (…) Tusnád annyi haladást még is mutat fel, hogy a sétatérre biggyesztettek néhány lámpát vagy mint egy jó ismerősöm magát kifejezte: leviccelték a holdvilágot.”
A székely fürdőket hátrányosan érintette, hogy Előpatak kivételével az 1880-as évek végéig több órányi kocsikázásra feküdtek a legközelebbi vasútállomástól. Előpatak már a XIX. század elejétől nagy látogatottságnak örvendett a helyi elit, illetve a havasalföldi román felső- és középosztály részéről. A fürdő fejlődését elősegítette a Nagyvárad-Kolozsvár-Tövis-Brassó vasútvonal kiépülése (1868-1873), illetve a román és magyar vasúthálózat kapcsolatának megvalósulása Predealnál.
Előpatak előnyére vált, hogy 1882-ben a tulajdonos, a helyi közbirtokosság részvénytársasággá alakult. Felújították a parkot, sétányokat építettek, új forrásokat tártak fel, ivócsarnok létesült, és egymás után épültek a magánvillák. A XIX-XX. század fordulóján évente átlag 1500 személy kereste fel a fürdőt.
A Monarchia talán egyik legnehezebben megközelíthető fürdője Borszék volt, amely ugyan kiváló adottságokkal rendelkezett, de magashegyi elzárt fekvése miatt csak közúton lehetett megközelíteni. Hiába vált már az 1880-as évektől Monarchia-szerte híres ásványvize, vasút csak 1909-ben jutott közelébe, és ez behatárolta a fürdő fejlődésének lehetőségeit.
Az 1880-as években a brassói állomástól 189, a szászrégenitől 95 és a moldvai Piatra Neamţ állomástól 85 km távolságra feküdt. A Brassóból való indulást a fürdőkalauzok arra számítva ajánlották, hogy a vendég az egész fürdőidényt Székelyföldön szeretné tölteni, és a végcélhoz közelítve több székely fürdőt, így Előpatakot, Málnást vagy Tusnádot útba ejtve jut el Borszékig.
Borszékre a Monarchia és Románia minden részéből érkeztek vendégek. Az előnytelen infrastruktúra azonban nem engedte, hogy Borszék ténylegesen világfürdővé váljon.
Szováta már a XVIII. században gyógykezelésre, fürdésre alkalmas helységként vált ismertté. Szováta azonban a Medve-tónak köszönhette nemzetközi hírnevét.
A vasút kiépítése előtt a fürdőhelyre igyekvő vendégnek mintegy három órát kellett kocsikáznia a marosvásárhelyi állomástól, míg Szovátára ért. Ezt a fáradtságos utazást sokan nem vállalták. A XX. század elején a vasútnak valamint a fürdőfejlesztéseknek köszönhetően Szováta a székelyföldi térség egyik közkedvelt fürdője lett.
A XIX. század utolsó évtizedében az országos hírnévvel rendelkező régi fürdőtelepeken kívül fejlődésnek indultak a székelyföldi városok melletti kisebb fürdőtelepek. Udvarhely mellett Szejke, Szentkeresztbánya mellett Szertesz és Kiruly fürdő, Sepsiszentgyörgy mellett Sugás, Csíkszeredától nem messze Zsögöd.
Ezeket a fürdőhelységeket a közeli városok polgársága látogatta főként hétvégeken. A vasúti építkezések ideje alatt előszeretettel töltötték itt idejüket az építkezéseket felügyelő vállalkozók és mérnökök.
A székelyföldi fürdőélet lassú fejlődésének több oka is volt. Mindenekelőtt a XIX. század folyamán a fürdőhelységek vendégeinek nagy részét a szomszédos román állampolgárok képezték. Számuk azonban a XX. század elejére a Monarchia és Románia közt tartó több éves vámháborúnak, a két nemzet közti politikai vitáknak és etnikai konfliktusoknak, illetve a romániai fürdők fejlődésének köszönhetően jelentősen csökkent. A székely fürdők képtelenek voltak olyan színvonalú kínálatokat biztosítani, mint a Monarchia és a környékbeli államok fürdőhelységei. Aki megengedhette magának, inkább a távoli, jobb szolgáltatást nyújtó fürdőket kereste fel. A vasúti zónarendszer bevezetése részben elősegítette a távoli vendégek érkezését a székely fürdőkre, de ugyanakkor a székelyföldi tehetősebb polgárokat elvonta a helyi fürdőktől.
A Marosvásárhelyen megjelenő Marosvidék című lap összeállításából kitűnik, hogy a városból milyen fürdőkre utaztak 1894-ben a pihenni vágyók. A felmérésből kiderül, hogy sokan a tengeri fürdőket, mások az alsó és felső ausztriai, tiroli vagy stájerországi fürdőket keresték fel.
A legtöbben a sziléziai fürdők közül Grafenbergen, a csehországi fürdők esetében Karlsbadban, Marienbadban, Franzensbadban, Tepliczén tartozkodtak. A magastátrai, vágvölgyi, balatonvidéki és csernavölgyi fürdők is kaptak vendégeket a Maros-menti városból. A marosvásárhelyi polgárok a székelyföldi fürdők közül leginkább Borszékre, Szovátára és Korondra utaztak, de sokan pihentek Előpatakon, Tusnádon és Homoródon is.
A fürdőidény a székelyföldi fürdők esetében az éghajlati viszonyokból adódóan csak két hónapos volt: július és augusztus.
Természetesen a fürdők korábbi, illetve későbbi hónapokban is fogadtak vendégeket, de ezek száma meglehetősen alacsony volt. A fürdőidény nemcsak az időjárás miatt volt ilyen rövid, hanem mert erre az időszakra esett a törvénykezési és az iskolai szünet. A fürdővendégek pedig többnyire a tisztviselők, az értelmiségiek és a helyi földbirtokosok közül kerültek ki.
A monarchia kori fürdőkultúrát patriarchális viszonyok jellemezték. Általános volt, hogy a közeli fürdőkre a teljes háztartás kiköltözött.
A szálloda-vendéglői szemléletmód csak a XX. század elejétől alakult ki. A XIX-XX. század fordulóján a fürdők igyekeztek kihasználni az újságok által adott reklámlehetőségeket, a helyi sajtó például rendszeresen leközölte az előkelő vendégek névsorát.
A névsorokból kitűnik, hogy főként Erdélyből illetve Romániából érkeztek vendégek. Például 1907-ben július végéig Tusnádfürdőn mintegy 1033 vendég fordult meg, ebből 103-an Bukarestből, 34-en Brăilából, 20-an Turnu Severinből érkeztek. A román fürdővendégek száma a szezon végéig 222-re emelkedett.
A székely fürdők vendéglétszáma a Monarchia korában nem emelkedett 15 000 látogató fölé, részesedésük a magyarországi fürdők látogatottságában nem érte el a 6%-ot. A székelyföldi vasútépítés befejezése a XX. század elején egyfajta szelekciót is jelentett a székely fürdők körében.
Azon székely fürdők, amelyekbe a XIX. század utolsó évtizedéig nem fektettek be jelentősebb tőkét az infrastruktúrába, és a vasútvonaltól távolabbra estek, fokozatosan lemaradtak versenytársaiktól, látogatóiknak köre zsugorodott, és lokális fürdőkké alakultak. Ilyen lett például Homoródfürdő, Korond vagy Kiruly.
A fürdők iránti érdeklődés növelése megkívánta a modern idegenforgalmi hírverés eddig ismeretlen formáinak kifejlődését. A székely fürdőkről kezdetben különböző szintű leírásokból, tanulmányokból vagy napilapokból, folyóiratokból lehetett információt szerezni.
A kor ismertetői tartalmazták a fürdőhely megközelítési lehetőségeit, a vasúti menetrendeket és a fürdőhöz legközelebb eső állomás nyújtotta lehetőségeket. A vendégtoborzó és tájékoztató fürdőirodalom a legszebb színben próbálta feltüntetni a fürdőhelyeket. Így lett Tusnádból „Erdély gyöngye” és Előpatakból a „magyar Karlsbad”. A Székelyudvarhely mellett lévő Szejke a „székely Gastein” lett, Korond „Erdély Gleichenbergje”. Szovátát például Ischl helyett ajánlották. Az összehasonlítások terén Hankó Vilmos járt elől, aki lelkesen próbálta a magyarországi fürdőket népszerűsíteni a külföldi fürdők ellenében.
A székely fürdőkben fontos tevékenység volt az ásványvizek palackozása. A borszéki, előpataki, tusnádi, málnási ásványvizeknek nemcsak Székelyföldön, de Magyarországon és Romániában is kiváló hírneve volt. A székely ásványvíz-kereskedelmet hátrányosan érintette, hogy a kezdetleges palackozás, szállítás miatt sok esetben felbomlott a víz értékes eredeti ásványi összetétele, nem ritkán kívánni valót hagyott a palackozás higiéniai állapota is. Előpatakról, Borszékről, Bibarcfalváról, Homoródról évente több ezernyi liter ásványvizet szállítottak vasúton mind belföldre, mind külföldre. Az előpataki ásványvizet mint a „világ első égvényes vasas savanyúvizét” reklámozták, amely kiválóan alkalmas belgyógyászati problémák gyógyítására. „Ez az egyedüli ásványvíz, mely borral használva nem hevít s a gyomrot nem szorítja.”
Székelyföld kiváló természeti adottságokkal rendelkezett. Ennek ellenére látogatottsága minimális volt, meg sem közelítve lehetőségeinek színvonalát. Ennek oka elmaradott infrastruktúrája, amely megnehezítette a székely fürdők, vadregényes tájak megközelítését. A krónikus tőkehiány, a távlati célokkal rendelkező vállalkozók elmaradása nem tett lehetővé nagyobb beruházást.
A székely fürdők alacsony színvonala nem vonzotta a távolabbi erdélyi megyék vagy magyarországi települések fürdőzni vágyó vendégeit. A fürdők többsége így a közeli Románia kevésbé igényes látogatóira, a székelyföldi paraszti és kispolgári fürdőzők igényeinek kielégítésére rendezkedett be. Gidó Csaba
