Országos Kékkör pályázat az Északerdőnél is (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2013. november 22. - Az év a végéhez közeledik ugyan, de az Északerdő Zrt. átfogó közjóléti fejlesztési programja tovább folytatódik.
Társaságunk illetékességi területén halad az Országos Kéktúra egynegyede, valamint a Bükki Kéktúra és a zempléni Rákóczi Piros jelzés is, de ezek mellett számos helyi jelentőségű turistaút közül is választhatnak a természetjárók. Az Északerdő Zrt. is csatlakozott az Országos Kékkör felújítására vonatkozó pályázat megvalósításához. A Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetséggel, az Ipoly Erdő Zrt.-vel és az Egererdő Zrt.-vel konzorciumban nyertünk támogatást, várhatóan napokon belül aláírjuk a támogatási szerződést is. A program teljes költségvetése 280 millió forint, ebből 23 millió forint jut az Északerdőfejlesztéseire. Ebből a pénzből 15 kilométer turistaút karbantartását végezzük el, két erdei pihenőhelyet felújítunk, és egy újat is létesítünk. Valamennyi pihenőhelyhez tartozik majd két garnitúra pad és asztal, egy tűzrakóhely, valamint egy esőbeálló is. A munka várhatóan a jövő év elején kezdődik – foglalta össze a tudnivalókat Bózsó Gyula, az Északerdő Zrt. műszaki osztályvezetője.

© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.