2014. március 2. - Nagyberki és vidéke már ősidők óta lakott hely volt, erre utalnak a környéken feltárt régészeti lelőhelyek, melyek közül a prehisztorikus sírhalmok és a Szalacskai szőlőhegyen előkerült leletek árulkodnak leginkább.
Tudományosan bizonyított tény, hogy a mai Somogy megye első lakója a neolit kor ősembere volt, Kis-Ázsiából vándorolt ide. A Mecsek felől érkezett a mai Szalacskára. Lakása méhkas alakú verem volt, melynek kéményszerű nyílásán, hágcsóval ereszkedett le. A veremlakások 3 m szélesek voltak. Az ásatások során ilyen barlanglakások nyomait megtalálták Szalacskán is. I.e. 2000 körül a bronzkor embere telepedett meg e tájon. Az őslakók földvárakkal védték meg magukat a betolakodók ellen. Ilyen a szalacskai ovális földvár, melyet kettős, hármas teraszokkal tagolt sánc védett. A földvárakat használta a bronzkor, a vaskor embere és az őket követő kelták is; a római korban szűnt meg a földvárak jelentősége.
Régészeti adatok alapján megállapítható, hogy Szalacska volt az egyik legnépesebb kelta törzs fejedelmének székhelye. Innen terjeszkedtek a Somogy megyével szomszédos területekre. Az itt élő kelták cserekereskedelmet folytattak magasabb szervezettségű és műveltségű államokkal, így Macedóniával is. Tőlük tanulták a pénzverés mesterségét. A szalacskai pénzleletek között gyakoriak a Macedóniai Fülöp ezüst tetradrachmáinak barbár utánzatai. Szalacska Kecskési dűlőre néző nyugati oldalán találták meg az egykori pénzverő-műhely maradványait.
A hazai kelta leletek között egyedülállóak a bronzból készült finom mívű fibulák és ékszeröntő minták.
A környékben található nagyszámú halomsír az i.e. VI-VII. századból származik. Az őskortól a Kapos-víz volt a fő közlekedési útvonal. Kezdetleges kis hajókon szállították az etruszkok cserekereskedésre szánt áruikat Szalacskára, de a római hódítás fő útja is a Kapos volt. A keltáktól meghódított Szalacska a római korban is fontos szerepet játszott.
Az ásatások során talált leletek szerint a szalacskai római telep az i.u.III. században, Philippus p.Traianus Decitus, Valerianus uralkodásán át, Gallienus haláláig, azaz i.u. 204-268-ig terjedő időszakban élte fénykorát. E korból valók a nagyobb pénzleletek és ötvösmunkák.
A rómaiakat a hunok, majd a longobárdok és az avarok követték. Az avar birodalom összeomlását követően Szalacska is frank uralom alá került. Ebből a korból és a honfoglalás korából lelet nem került elő.
A település nevének első írásos említésével 1229-ben találkozhatunk, Berky alakban, amikor a községet a székesfehérvári káptalan birtokai között tartják nyilván. 1438-1483 között Tolna megyéhez tartozott. Az 1573-74 évi török kincstári adólajstromban csupán egyetlen Berki nevű helységet találunk, melyben mindössze három házról tesznek említést.
1726-ban Madarász László, 1733-ban Jankovics István, 1776-ban gróf Niczky Kristóf, a XIX. század első felében gróf Schmidegg család volt a település földbirtokosa. Gróf Schmidegg Kálmánnak 1855-ben bekövetkezett halála után birtokai Csapody Pál tulajdonában kerültek. A XIX.-XX. században a Vigyázó család szerzett itt nagyobb birtokokat.
1760-ban épült fel a kastély, mely jelenlegi formájában rokokó stílusú és országos műemléki védelem alatt áll.
Nagyberki már a XIX. században is népes településnek számított, ekkor több mint 1100 fő élt a községben. Jelentős mértékben érintette a községet a XX. század elején lezajlott kivándorlási hullám. Nagyberkiből 35-en, az akkor mindössze 470 fős Kisberkiből 40-en vándoroltak ki Amerikába. 1905-ben jelentős arató és cseléd sztrájk zajlott le községben és a szomszédos településeken, Vigyázó Ferenc és Erdélyi János birtokain. Nincstelen mezőgazdasági munkások és uradalmi cselédek fogtak össze elégtelen béreik miatt.
A XX. század elején élénk polgári élet bontakozott ki a községben. Tejszövetkezet, katolikus olvasókör, polgári lövészegylet működött. A két világháború között körjegyzősége, postája, körorvosa, állatorvosa és saját patikája volt Nagyberkinek. Évente négyszer rendeztek állat- és kirakodóvásárt.
A község 1950-ben egyesült a vele csaknem összeépült Kisberkivel, melynek a '30-as években még jelentős számú német lakossága volt. Közülük 1946-ban 61 főt telepítettek ki Németországba. Az elhagyott portákat Csehszlovákiából kitelepített magyar családok kapták meg.
Nagyberki 1950-1990-ig közös községi tanács székhelye volt. Jelenleg is közös körjegyzőségi székhely.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Pécsi Regionális Irodája a rendezési tervhez 440/1837/001/2004 számon adott előzetes régészeti-, műemléki szakvéleményt.
A településen négy országosan védett műemlék található:
1. A volt Vigyázó kastély (Somogy Megyei Levéltár raktára), Nagyberki, Fő u. 11. hrsz:67/3, rokokó 1760 körül, kertjében Nepomuki Szent János szobor, 1812
2. Magtár, Nagyberki, Arany János u. 1. hrsz:66. barokk - 1754.
3. Szoborcsoport (Magyarok Nagyasszonya) Nagyberki, Fő u. hrsz:118/4. késő barokk - 1807.
4. Szalacskai várrom, prehisztorikus, Szalacskahegy hrsz: 801/2.
A régészeti lelőhelyekben a település igen gazdag. Nagyberki közigazgatási területén külön rendeletben meghatározott védett, illetve fokozottan védett régészeti lelőhely nincs.
Megyei jelentőségű régészeti emlék:
1. Szalacska, ahol bronzkori földvár, őskori telep, római kori temető, római kori kincsleletek, középkori településnyomok és temető nyomai találhatók.
2. Szalacska puszta, ahol ókori és római kori halmok vannak.
E kettőn kívül is számos régészeti lelőhely található.
A településen található kastélypark megyei védelem alatt áll. A műemlékek közül a „Vigyázó" kastély, „megyei jelentőségű" kastélyok körébe tartozik.
Régészeti területek:
a.) Nyilvántartott régészeti lelőhelyek:
A régészeti területek ismertetését megelőzően fontosnak tartjuk, hogy a településre oly jellemző halomsírokról (tumulus, kurgán), azok koráról, a korabeli temetkezési kultúráról, a sírok felépítéséről rövid említést tegyünk. A leírtakat Kemenczei Tibornak 1971 évi ásatási naplójából, 1973-ban megjelent cikkéből és 1974 évi úti-jelentéséből állítottuk össze, felhasználtuk Pallósi József által készített térképvázlatot. A halomsírok i.e.VI-VII. századból származnak, illyr törzs temetkezési helye volt.
A földvár környékén lévő halmok kutatása a XIX. században indult, elsőként Rómer Flóris számolt be a szalacskai major mögött húzódó halmokról. A halmok belsejében az újabb kutatások 1971-ben kezdődtek. Ekkor már több halmot a művelés megkönnyítése érdekében gépi erővel elszántottak. A legnagyobb halom átmérője a 33 m-t is elérte, magasságuk eredetileg 6 m körül lehetett. A halom közepén helyezkedik el a sírkamra. A sírkamra fala egyes helyeken, szárazon rakott kő, másutt kőpillérek közötti gerendafal, melyet a négy sarkánál kőoszlopokkal erősítettek meg. Fedésük nem kő, hanem fa volt.
A sír előterében húzott keskeny árokba helyezték el a máglyáról összekapart csontokat és néhány tárgyat. A sírkamra másik sarkába kerültek az élelmet tartó urnákat. Az urnák általában, kifejezetten a halotti szertartás céljára készültek, igen díszesek, de roppant felületesen megmunkáltak. Az edények és részben az égetett csontok fölé belső döngölt sárfalat emeltek, így a sírban két egymástól elválasztott kamra keletkezett. A sárfal fölé helyezték el az elégett használati eszközöket, míg a csontmaradványok alul maradtak. Szintén felülre, de térben elválasztva helyezték el az összetört edénymaradványokat, melyet a szertartáshoz használtak és annak során törtek össze.
Az előzőekből kitűnik, hogy a halomsírok felbecsülhetetlen régészeti értéket jelentenek, hiszen történelmi korok népinek emlékét őrzik, a szakavatottak számára lehetőséget adnak szokásaik, kultúrájuk jobb megismerésére. A halomsírokban azonban kincsek nem találhatók, ezért kirablásuk, megbolygatásuk felesleges és törvénybe ütköző is a laikusok részéről.
A halomsírok régészeti feltárása még nem zárult le, ezt a munkát lehetetleníti a terület barbár tönkretétele. Jó lenne, ha sikerülne megőrizni ezt a felbecsülhetetlen nemzeti értéket, hogy egykor természetes környezetében sikerüljön bemutatni az egykoron itt élt népek életmódját, temetkezési szokásait.
Nagyberki régészeti területei a település déli felében, a Szalacskai szőlőhegy köré csoportosítva helyezkednek el és bár különböző korokból származnak, viszonylagos közelségük arra utal, hogy a település ezen része a kora vaskortól már lakott hely volt.
1. Szalacska
A mai Szalacskai szőlőhegy már ősidők óta lakott hely volt, ahol a föld mindmáig számos értéket rejt. A Kr. előtti VI. századból, a vaskor régebbi szakaszából származó földvárt kettős sánc vette körül. A vár közvetlen környezetében és távolabbi részén, kiterjedve a mai mosdósi közigazgatási területre számos (legutóbbi információ szerint mintegy 111 kisebb-nagyobb halomsír (kurgán) található. Maga a földvár további történelmi korok emlékét is őrzi, kelta és római kori településre utaló nyomok kerültek a felszínre. A római korban oppidium állt a mai szőlőhegy területén. Szalacska még a XVIII. században is önálló falu volt. Ismert, hogy már 1876-ban (Khim Antal) és 1887-ben (Rómer Flóris) is folytak ásatások a területen, ezek azonban elsősorban a halomsírok feltárására irányultak. Később, 1906-ban a kápolnától délre egy római kori pénzverőműhely nyomaira bukkantak. 1929-ben, 1931-ben, majd 1952-ben folytak kutatások és kerületek elő különböző leletek a területről. 1931-ben egy 32 lemezből álló római kori arany nyakék, díszek, arany ékszerek, szerszámok, még ugyanezen évben kelták jelenlétét igazoló karperecek, 1934-ben 572 darabos római éremlelet, 1935-ben Herkules szobor, 1943-ban római fibula, került felszínre. A Múzeumi Adattárban lévő dokumentum tesz említést a lelőhelyről előkerült négy ezüst kincsről és egy ólom tükörről, melyet a II. Világháború alatt akartak több más kinccsel együtt kiszállítani az országból. A próbálkozás állítólag nem sikerült, a nemzeti értékeket szállító vonat a Bakonyban elakadt. Az értékek további sorsa ismeretlen.
Sági Károly régész, aki a területen 1952-ben végzett bejárást a római pénzverőhelyre utaló nyomokat már nem találta meg. Az ásatások eredményeként koravaskorból is kerültek elő leletek, 1972-ben (Draveczky Balázs) bronz és vaskori edénytöredékeket találtak.
A nyilvántartott régészeti lelőhely a teljes szőlőhegy területére kiterjed. Mind a mai napig kerülnek elő a területről leletek. Az erőteljes talajerózió következtében a talaj felső rétege lekopott, és ez különösebb megkutatás nélkül is a leleteket a felszínre hozhatja.
Forrás: Örökségvédelmi hatástanulmány és javaslat – Berki (Készítették: Dr. Fazekas Sándorné vezető településtervező mérnök, dr. Magyar Kálmán régész, dr. Stadler József vezető építésztervező) 2005.