A Szinevéri-tó vidékére az alföldön élők közül már sokan eljutottak, ám az itt élők közül kevesen tudják, hogy az Északkeleti-Kárpátokban harmincnégy ilyen, persze a Szinevéri-tónál jóval kisebb vízfelülettel rendelkező tengerszem van.
Legtöbbjük a hegycsúcsok közelében 1000 méter magasan található, tehát oda csak úgy véletlenül nem jut el az ember fia. Vajon tudják-e, hogyan készültek több mint kétszáz éven át a tutajok, s mi volt a szerepük a vízfogó gátaknak? S ki hallott már arról, hogy a huszadik század elején, még a monarchia idejében a Tiszán és mellékfolyóin összesen negyvenkilenc törpe vízierőművet terveztek megépíteni? Számba vette-e már valaki, hogy a Trianonban meghozott döntés nyomán hány települést vágott ketté a határ? Máramarosban többet is. Elegendő, ha épp csak Lonkát (Luhot), Nagy- és Kisbocskót, Técsőt és Kistécsőt említjük meg. S ki van tisztában, azzal hogy Máramarossziget és Aknaszlatina voltaképpen ikertelepülés, s a Tiszán átívelő hídnak köszönhetően nyolcvan évvel ezelőtt, tehát még az országcsonkítást megelőző időkben a két település egy egységes gazdasági és kulturális centrum volt? Arról is kevesen hallottak, hogy a híres máriapócsi zarándokhelyen található, a Szűzanyát ábrázoló könynyező szentkép voltaképpen a Husztközi (Nankovó) szentkép másolata. S vajon ki tudja a maiak közül, hogy a középkorban egészen a tizenötödik századig az ország legnagyobb aranymosó helye épp a Felső-Tisza vidéke volt? Mindezekről, és még számos érdekes dologról Kovács Sándor a nemrég megjelent Máramarosi bércek között című könyv szerzője beszélt a beregszászi főiskola diákjainak. Az intézmény magyar tanszéki csoportja nemrég fotókiállítást szervezett a vidékünk neves tájkutatójának a Máramarosban készült legsikeresebb felvételeiből. -ardai-