Béka-nap: 2008. március 8.

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Békamentés Sikondán a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival

Kedves Barátaink!
A tavasz eljöttével a békák megkezdték vándorlásukat az erdőből a szaporodási helyük, a vizek felé.
Vándorlási útjukat helyenként forgalmas utak keresztezik, melyek nagy veszélyt jelentenek számukra.
Ezért, a hagyományoknak megfelelően, idén is békamentő akciót szervezünk. Az utak mentén hálókat feszítünk ki, melyek megakadályozzák a békákat abban, hogy a forgalmas útra tévedjenek. A kis állatokat ezután vödrökbe gyűjtve átvisszük az út túlsó felére, majd szabadon engedjük őket, hogy folytathassák vándorútjukat a víz irányába.
Ebben a nemes, életmentő munkában minden érdeklődő gyermek és felnőtt részt vehet!
Az akció helyszíne Sikonda lesz, a tó mellett. Kellemes időtöltést kívánunk mindenkinek!

08:15 Találkozás a sikondai tónál, a parkolóban, majd tájékoztató a békamentésről
08:30 A békamentés megkezdése, szakvezetők kíséretében. 10:00 Program vége
Részvétel: díjtalan

Utazás: Egyénileg
Menetrend szerinti autóbuszjárat indul Pécsről az autóbuszpályaudvarról 7.30-kor, mely a Sikondai elágazáshoz 7.57-kor érkezik. A találkozó helyszíne a megállótól gyalog 15 perc sétával érhető el. Visszautazás: a Sikondai elágazás megállótól Pécsre 10.43-kor, 11.12-kor, 13.16-kor induló autóbuszjáratok egyikével.

Hasznos tudnivalók: Időjárásnak megfelelő ruházat megválasztása nélkülözhetetlen, érdemes gumikesztyűt, nejlonzacskót, vödröt hozni!

*
Pécs, Akvárium-Terrárium:
Béka-délután a Pécsi Állatkert munkatársaival

Az Akvárium-Terráriumban 14 órai kezdettel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hüllő- kétéltű védelmi szakosztályának tagjai várják diavetítéses előadással az érdeklődőket.
Az előadást követően különböző békafajok látványetetését lehet megtekinteni,
úgy mint nyílméreg békát, szarvasbékát, indiai ökör békát.
Az Akvárium-Terrárium belépőjeggyel látogatható, a programon való részvétel ingyenes.
Cím: Pécs, Munkácsy Mihály u. 31.

Információ:
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon: 72/518-222, 30/405 4571, 30/377 3388
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.ddnp.hu
Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium Kht.
Telefon: 72/532-151 Fax: 72/213-114
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
www.pecszoo.hu 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.