Szívösvény Csanyik-völgyben (ForestPress)

Zétényi Zoltán
Tanösvények
2018. május 22.
Találatok: 2311
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


Csanyik-völgy, 2018. május 22. – Megnyitotta kapuit az első vidéki kardiovaszkuláris túraösvény

Felfestették a szívet formázó túrajelzéseket és helyükre kerültek az utolsó információs táblák is: elkészült hazánk legújabb kardiovaszkuláris túraösvénye a Miskolc melletti Csanyik-völgyben. A gyógyulásra, egészségük megőrzésére vágyók számára kialakított útvonalon már az avatás napján sokan sétáltak végig.
Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések felelősek a korai halálozások több mint feléért. A megelőzés és a betegek kórházon kívüli rehabilitációjának szükségességét felismerve indította el „Út az egészséghez” elnevezésű programját a Budapesti Szent Ferenc Kórház három évvel ezelőtt, mely Európában egyedülálló kezdeményezéshez szakmai támogató partnerként, csatlakozott a munkatársai egészségének védelmére is kiemelt figyelmet fordító Sanofi-Aventis Zrt.


A közös munka eredményességét jól mutatja, hogy 2018. május 22-én az ország harmadik terápiás túraösvényét avatták fel, amelyet a Sanofi csanyikvölgyi gyáregységének szomszédságában alakítottak ki. „A Sanofi azért csatlakozott a kezdeményezéshez, mert úgy éreztük, hogy olyan értékeket közvetít, amelyek számunkra is fontosak: innovatív, holisztikus szemléletű, az embert és az egészséget helyezi a középpontba” – mondta az avatóünnepségen Mester Viktória. A Sanofi csanyikvölgyi gyáregységének vezetője elmondta: az Északerdő Erdőgazdasággal közös együttműködésben igyekeztek megteremteni a lehetőséget, hogy a gyógyulni vágyók, illetve mindazok, akik szeretnék megőrizni egészségüket, hasznos sétákat tehessenek a Forrás-völgy területén.
Dr. Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az „Út az egészséghez program” megálmodója arról beszélt: a sétáknak a mozgásból eredő pozitív hatásokon túl számos további kedvező mellékhatása is van. A tanösvényeken végigsétálók ugyanis közérthető formában kapnak alapos útmutatást, segítséget és konkrét tippeket a szív- és érrendszer egészségének megőrzéséhez, a magasvérnyomás, a cukorbetegség megelőzéséhez. További előnyként említette, hogy a terápiás kirándulások során mért egészségügyi adatokkal kitöltött túralapok kiértékelésre kerülnek a tanösvényhez tartozó kórházban, ami betegségek kiszűrésére ad lehetőséget.


Dr. Kriza Ákos Miskolc megyei jogú város polgármestere elmondta: "A Sanofi társadalmi szerepvállalása példaértékű és fontos a város számára. Kevés az olyan vállalat, amelynek például saját biodiverzitás stratégiája van, tanszéket működtet, és több ösztöndíjprogramot is futtat. De ha szükséges, konkrét segítséget is nyújt. A Sanofi megjeleníti azt, amire Miskolc is törekszik. Környezetbarát módon, a legkorszerűbb technológiával, a legnagyobb hatékonysággal, mégis emberközeli módon, szerethetően működni és fejlődni. Ez az értékrend vezet a további sikerekhez, a gyarapodáshoz – és ezt a szemléletet Miskolc a magáévá tette."
Dr. Sárhegyi Zoltán az Északerdő Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke az eseményen elmondta: „Az erdőgazdaság vezetése és munkatársai örültek a kezdeményezésnek, hogy az Út az egészséghez program első vidéki tanösvénye itt, Miskolc város határában valósuljon meg. Az erdészet munkatársai számtalan munkaórát fektettek abba, hogy a tanösvény elkészüljön, kezdve a koncepció kidolgozásától, a tervezésen keresztül a megvalósításig. Társaságunk a nemes cél érdekében nem sajnálta a hiányzó pénzügyi forrást biztosítani.”

Az embert és az egészséget középpontba helyező rehabilitációs séták népszerűsége is jelzi az igényt a folytatásra. A Budapesti Szent Ferenc Kórház szomszédságában a Pilisi Parkerdő segítségével 2015-ben kialakított Hárs-hegyi, majd az egy évvel később az újpesti Farkaserdőben átadott út, illetőleg a csanyikvölgyi túraösvény után hamarosan a Normafánál, Vácott, Balatonfüreden, Komáromban és Veresegyházon is tervben van új ösvények kialakítása.

 

 



  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept