2011. augusztus 27. - Török Zoltán a fordított forgatókönyvekről, a lesben töltött napokról és a szelídített állatokról Versenyben van a természetfilmes Oscar-díjért a Vad Magyarország - A vizek birodalma című film. Magyar alkotás először szerepel a Jackson Hole Wildlife Film Festival győzelemre esélyes jelöltjei között. Eredményt októberben hirdetnek. Török Zoltán rendezőt a természetfilmek új generációjáról is kérdeztük.
Látta már a vetélytársak munkáját?
- Épp most néztem meg. Kemény mezőny. Az egyik film Madagaszkárról, a másik a csernobili sugárfertőzött farkasokról szól. Két erős téma.
- Amikor még nem is látta a két filmet, már azt nyilatkozta: meglepte a jelölés. Nem tudja, mi lehetett érdekes a zsűrinek a magyar vízi világban. Nem kishitűség ez? Tényleg nem lehet elég érdekes egy magyar természetfilm?
- Ez nem kishitűség, hanem realitás. Ha csak a vetélytársak által feldolgozott témákat vesszük, első ránézésre mindegyik izgalmasabb. Az én filmemben nincsenek cápák, tigrisek, oroszlánok, és miközben minden hároméves gyerek tudja, hol van Madagaszkár, fogalma sincs, mi az a Hungary. A versenyre, amelyet kétévente rendeznek meg, az idén harminc országból ötszáztíz munkát neveztek, közöttük olyan nagy műhelyek, mint a Disney, a National Geographic vagy a BBC. A Vad Magyarország a Best Wildlife Habitat Program, vagyis az egy-egy élőhelyet bemutató munkák mezőnyében került be a legjobb háromba. Kishitűségem ellen szól azonban, hogy biztató a film szakmai fogadtatása: eddig már nyolc hazai és nemzetközi fesztiválon díjazták. Legutóbb a Japánban megrendezett rangos nemzetközi természetfilm-fesztiválon kapott elismerést, de kategóriagyőztes lett az idei magyar filmszemlén, és fődíjat kapott a pusztaszeri országos természetfilm-fesztiválon is. Nagyon örültem, hogy Japánban a döntőbe került harminc film között a Vad Magyarországon kívül díjazták Pálfi Szabolcsék Ketten egy fészekben című munkáját is, ami mutatja, hogy már jegyeznek bennünket a szakmában. Nemhogy éledezik a magyar természetfilm, de az aranykorát éli. Ezt a fesztiváldíjakon kívül azonban más nem nagyon igazolja, mert ezen a kicsi hazai piacon nincs marketingtevékenység. A természetfilmezésben a világon ma nagy pénz van, jó üzlet, de nem népes a szakma, mert csak kevesen vállalják az ezzel a munkával járó megpróbáltatásokat. El kell menni sokszor a világ végére, és két év után le kell tenni egy jó filmet az asztalra. Ez különleges életmódot jelent, amelyet az ember családja és baráti köre is nehezen visel. Sok áldozattal jár. Meg kell szokni, hogy az ember nem tud előre megbeszélni egy sörözést, mert lehet, hogy jön a riasztás, és azonnal menni kell. Ha helyzet van, nem lehet elszalasztani, mert lehet, hogy a következőre egy évet kell várni.
- A családja már megszokta?
- Kénytelen volt. A múltkor megkérdezte a kislányom, hogy miért vagyok még mindig itthon.
- Hogy sikerült bekerülnie a nemzetközi természetfilmes világba?
- Az ELTE-n végeztem biológia-földrajz szakon, végzettségemet tekintve tehát geográfus vagyok, de már diákkoromban készítettem filmeket. A Magyar Televíziónál kezdtem el dolgozni; amit lehetett, megtanultam, de éreztem, hogy innen nincs tovább, nincs mester, nincs technika, a magyar kereskedelmi televíziók pedig nem kívántak erre a területre pénzt áldozni. Az elmúlt húsz évben Magyarországon még a nagyok sem tettek le semmit az asztalra, a szakma nem működött. Elkezdtem tehát küldözgetni 1998-tól az anyagomat külföldre, és egy év múlva jött a válasz, hogy mehetek dolgozni Kamcsatkára, méghozzá olyan kiváló operatőr mellé, mint Jan Henriksson. Vele később nagyon jóban lettünk, ő a Vad Magyarország egyik operatőre. Előbb asszisztens voltam, azután feljebb léptem a szamárlétrán, a cég felvett, egyre több lett a munka, a megrendelés. Operatőr lettem, azután rendező, végül rám bízták a gyártást is. Izlandon két évig forgattam, a Lappföldön készült filmemet százhúsz országnak adták el. Amikor a producercég, amelyiknél alkalmazásban álltam, elköltözött Amerikába, megalapítottam a saját magyar cégemet, és gondoltam, hogy már magyar történetekkel is elő
lehet állni.
- Remélhetőleg nem csak olyan szomorúakkal, mint a tiszai ciánszennyezés.
- A ciánszennyezés még 2000-ben volt, és Johannesburgból hívott fel a svéd főnököm, hogy menjek, és nézzem meg, mi a helyzet. Egyedül készítettem a filmet, egy éven át. Huszonhét perces lett. Azután elkészült a vidrákról szóló munkám is, és most a Vad Magyarország. Lehet, hogy tényleg érdekesek vagyunk a világnak.
- A Vad Magyarországnak sem magyar a megrendelője.
- Bár van benne magyar támogatói pénz. Nekem mindig van félig kidolgozva húsz-harminc ötletem, közöttük magyar is. Az egyik német televízió főnökével beszélgetve megemlítettem két magyar témát is:
az egyik a gemenci erdőről szólt volna, a másik az ürgékről. Azt mondta, ha tudok egy összmagyart is, akkor vevő rá. Így született meg két és fél év munkával a Vad Magyarország, amely egy rétisaspár és fiókái
útját követve vezet végig az országon, illetve annak vizes élőhelyein.
- A néző úgy képzeli, hogy a természetfilmes napokat, heteket kuksol egy kamerával, és várja a megfelelő pillanatot. Tényleg így van?
- A Vad Magyarország esetében ez például úgy történt, hogy két kamerával három napig álltak lesben az operatőrök, hogy elkapják a rétisasfiókák etetését, én meg rádión irányítottam őket, hogy mikor
mit vegyenek. Persze olyan is van, hogy én ülök a kamera mögött. A profi rendezőtől azt várják, hogy akárhol akármilyen helyzetben levezényeljen egy filmet. Vagy a saját ötletét, vagy a másét. Vannak persze specialisták, mondjuk nagymacskához értő operatőrök, de ez egyre ritkább. Inkább általános készségeket vár el a megrendelő.
- Többször említette már az ötletet, a történetet. Úgy készül a természetfilm is, mint egy játékfilm? Van dramaturgiája, ki van előre találva, mi fog történni? Ki diktál, a rendező vagy a természet?
- Természetesen van ötlet, sőt nem is egy van az ember zsebében, különféle tematikák. Azután ehhez ír egy sztorit. De azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy dramatizálja, nem nézve a valóságot, hanem éppen fordítva van. A létezőből bányássza ki a történetet, és azon vezeti végig a nézőt. Van tehát a filmben egy összekötő elem, egy vezető szál. Nem szabad, hogy a film lexikonszerű legyen, az unalmas, és nem nézik végig. A Vad Magyarország főszereplőjének, a rétisasnak az ötletét például Mosonyi Szabolcs operatőrnek köszönhetem, és azután jött a gondolat, hogy a sasok nyomában körbe lehet csavarogni és be lehet mutatni a Kárpát-medencét.
- Azt mondja, nem kell a természetfilm-készítéshez állat- vagy földrész-specialistának lenni, de valahogy csak fel kell készülni egy-egy munkára. Máshogy elvész a valóság, a hitelesség.
- Természetesen minden filmhez keresek szakembert, akit kikérdezek, tehát készülök, amennyit tudok. De gyakran megfordul a dolog, megesik, hogy miután a forgatás miatt tömérdek időt szentelünk egy-egy állat megismerésére, a végén minket kérdeznek a szakértők, mert előfordul, hogy több időt töltünk az adott fajjal a terepen, mint amit ők tudnak. A
Vad Magyarországban például hat olyan eseményt rögzítettünk, amelyet előttünk nem filmeztek le.
- Másfél-két év hosszú idő, az alatt a természetben sok minden történhet. Például elveszíthetik a főszereplőjüket. Fel lehet erre készülni?
- Fel is kell. A Vad Magyarország esetében öt fészket is kiválasztottunk, nehogy bajba kerüljünk, tehát mindig van tartalék. De van ebben a szakmában biztosítás is. Ha végkép csődöt mond a stáb, pontosabban, ha megcsalja a természet - mondjuk a vándorló lemmingeket elviszi a járvány -, akkor fizet a biztosító. Nagy értékű, milliódolláros forgatásokról, befektetésekről van ugyanis szó.
- Ha csődöt mond a vad természet, akkor jöhet a szelíd? Néhány éve még azt nyilatkozta, hogy használ szelídített állatokat is. A magyar természetfilmezésnek ebben nagy hagyománya van. A sokak által máig emlegetett Homoki Nagy Istvánról például tudható, hogy szelídített szereplőkkel dolgozott.
- Sokan dolgoznak szelíd állatokkal a világban, megírják a történetet, aztán jöhet a szelíd farkas meg a szelíd vaddisznó, és ennyi. Néhány éve még valóban én is hajlottam efféle kompromisszumra, mert úgy láttam, hogy bevett dolog, de ma már azt vallom, hogy a nem természetes viselkedés bemutatása hazugság, amelyet a néző, még ha nem szakértő is, észrevesz. Szerintem nevetséges, ha a farkas úgy üldözi a nyulat, hogy mellette fut a kamera. Ma már egyáltalán nem használok szelídített állatokat, mert nem én akarom megírni, hogyan viselkedjenek, hanem azt akarom rögzíteni, hogy ők hogyan élnek.
- Szó esett már arról, hogy Magyarországon nincs pénz és megrendelés sem a hazai természetfilmekre. Nem lát benne fantáziát, marketinglehetőséget a turizmus sem?
- Az a tapasztalatom, hogy ennek a felismerése még nem történt meg. Néhány éve, még a Vad Magyarország kapcsán, elmentem a magyar turizmus egyik illetékeséhez, aki nem értette, hogy mit akarok, miféle turisztikai vonalat látok én egy természetfilmben. Pedig a hatása óriási lehet. A Vidrasorsot, amelyet Somogy megyében forgattunk, Németországban tizenötször vetítették, és özönlöttek a német turisták,
hogy megnézzék, milyen mindez élőben. Vették a DVD-t is nagy számban.
- Csakhogy nem érez-e csalódást a turista, ha vidratelep helyett vagy mellett szeméttelepet is talál? A természetfilmekben minden szép és tiszta, a természetben azonban - nem csak Magyarországon - nem ilyen
tökéletes. A tiszta és háborítatlan természet bemutatása nem csalás?
- Valóban örök dilemma, hogy mennyire etikus úgy ábrázolni a földet, mintha nem lenne rajta ember, csak vadvilág. Amikor a grönlandi sarki rókák háta mögött ott volt az amerikai légi bázis szeméttelepe, a megrendelő nem engedte megmutatni. És arról sem eshetett szó, hogy az izlandi sarki rókákat halomba ölik, kipusztítják. De ez a felfogás is változóban van, a rózsás kép mellett fel-feltűnnek a környezetvédelmi témák, amelyeket a becsületes természetfilmesnek el kell mondania, hiszen ebből él. Lassan nem lehet elmenekülni a környezeti problémák elől.
- Aki már bejárta a világ egzotikus helyeit, még hová vágyhat?
- Túl vagyok már azon az izgalmon, amelyet az egzotikum jelent. Engem már a jó sztorik izgatnak csak, és ilyet lehet találni a Zemplénben is. Megvallom, magam sem gondoltam volna valamikor, hogy
Magyarországról és a Kárpát-medencéről izgalmas filmet lehet forgatni. Most van három jó magyar témám és esély arra, hogy ezekre megrendelés is lesz. És jó lenne, ha ezekben lehetne magyar pénz, amelyet úgy lehetne megkapni, mint a Vad Magyarország esetében történt, hogy nem kell hozzá urambátyám, csak jó munka, amely le van rakva az asztalra. HANTHY KlNGA
Török Zoltán filmjei
Ciánblues (2001)
A mérges folyó (2001)
Termiklovagok (2004)
A rénszarvas harmóniája (2004)
A jávorszarvas és az ember (2004)
Grönland - élet a vikingek földjén (2006)
Vidrasors (2007)
Izland, a hasadó sziget (2008)
Vad Magyarország - A vizek birodalma (2011)
