A Vuk, a Bogáncs, a Tüskevár megálmodóját íróként ismerjük, és csak kevesen tudják róla, hogy "civil" foglalkozása is volt. Vadászati előadóként dolgozott a Földművelésügyi Minisztériumban, majd a Mezőgazdasági Múzeumban volt tudományos kutató. Bizonyára ezért tudta olyan hitelességgel megírni természetközeli regényeit is.
A népszerű író 1900. január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Apai nagyapja Fekete Antal az Esterházyak hercegi építésze volt, édesapja, Fekete Árpád pedig tanító, iskolamester. A fiúra nagy hatást gyakorolt anyai nagyanyja és édesanyja, Sipos Anna is, akik melegszívű szeretetükkel ellensúlyozták apja vasszigorát.
Az író így emlékezett vissza erre az időszakra: "Sokáig azt hittem, talán nem is szeret engem; soha meg nem csókolt, csak nagyon későn, akkor már erre kevés időnk volt. Néha - most már a kegyelet és a végtelenségbe hulló szeretet szavával mondom - majdnem gyűlöltem apámat."
Az elemi iskolában ő volt az igazgató, István ott végezte el az első négy osztályt. Az időközben kibővülő család (három lánygyermek is született) azonban hamarosan indokolttá tette (a megfelelő képzés érdekében) a városba költözést. Apja a Városházán lett hivatalnok, István pedig a kaposvári gimnáziumban folytatta a tanulást.
Tizennégy éves volt, amikor kitört a világháború. Az iskola utolsó osztályát 1915. nyarán végezte el, majd egy hároméves felsőkereskedelmi iskolába iratkozott be. Bár szeretett tanulni, a tananyag maga száraz és unalmas, a fiú pedig egyre jobban vágyódott a város széli rétek, erdők világába. 1917. nyarán el is utazott Somogyfajszra, nagyapai nagynénjéhez, ahol – életében először – vadászaton vett részt.
Könyvszeretete már kisgyermek korában kialakult, amelyről késöbb, így írt Fekete István: "Szeretem a könyvet! Valamikor régen mélyen a szívemre szívtam az iskolakönyvek nyomdaszagát. Titokzatos, igaz mélységek nyíltak meg előttem.
A történelem: regény volt, a földrajz: útleírás, a természetrajz: vadászat, az olvasókönyv pedig muzsika.”
1917. végén ő is katonának állt, és a Kaposváron állomásozó zászlóalj miatt a városban maradhatott. 1918. tavaszán hadiérettségit tett iskolájában, majd Gödöllőre került a tartalékos tiszti iskolába.
A Debreceni Gazdasági Akadémiára 1923-ban vették fel, de csak az első félévet végezte el ott, mert 1924. januárjától Magyaróváron folytatta tanulmányait 1926. júliusáig. Ekkor katonaruháját is levethette, s mezőgazdászként helyezkedett el Bakócán, gróf Mailáth György birtokán.
Életmódja akkor kezdett el hasonlítani a regényeiből általunk is ismertre. Kora hajnalban kelt, lóháton járta be az uradalmat, és amikor hazatért, gyakran ragadott tollat, s jegyezte le az erdőről, a földekről begyűjtött érzéseit, élményeit.
Ott ismerkedett meg Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával, akit 1929. december 12-én feleségül is vett a bakócai római katolikus templomban. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöztek, ahol Fekete István vezető gazdatisztként kapott állást a holland származású, disznókereskedőből lett földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán. Fellendítette a birtokot, tejüzemet szervezett, búzavetőmagot nemesített, az ő irányítása alatt tenyésztett kosok pedig rendszeresen díjat nyertek a kiállításokon. Gyakorlott, tapasztalt, feladatát kiválóan értő szakember volt.
1930-ban született meg kislánya, ki édesanyja nevét örökölte. Két évvel később, pedig világra jött István nevű kisfia is.
Feljegyzései, írásai rövid lélegzetű megfigyelésekként jelennek meg a Nimród vadászújságban, melynek szerkesztője, Kittenberger Kálmán, további tollforgatásra biztatja.
Írt is szorgalmasan a madarak vonulásáról, a vad viselkedéséről, szokásairól, a vadászat etikájáról, majd egy év elteltével a szerkesztőségbe invitálták, s személyesen is kezet rázhatott a neves Afrika-vadász, író és lapszerkesztő Kittenberger Kálmánnal. Találkozásukból kölcsönös tisztelet és életre szóló barátság lett.
1936-ban írta meg A koppányi aga testamentumát, a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatára. Első könyve máris a pályázat első helyezettje lett. Következő kisregénye, a Csí 1940-ben látott napvilágot. Első regényeinek megszületése után egyre gyakrabban látogatott Pestre, kiadóhivatalokban, szerkesztőségekben fordult meg, új megbízásokat, feladatokat kapott. 1940-ben pedig a Kisfaludy Társaság is soraiba választotta. Még színdarabot is írt, Hajnalodik címmel, mely drámát telt ház előtt játszották a Magyar- és a Kamaraszínházban, közel százszor. Majd Bánki Viktor filmrendező kérte fel egy forgatókönyv (Doktor Kovács István) elkészítésére, melyet egy hét alatt készített el.
Érezte, hogy változtatnia kell. Családjával együtt a fővárosba költözött, ő maga pedig a Földművelésügyi Minisztériumban helyezkedett el. Sorra jönnek a remekművek. Megjelent második romantikus regénye, a Hajnal Badányban, újabb elbeszéléskötetet írt Egy szem kukorica címmel (l944), és négy évvel később kiadták a Tíz szál gyertya című novelláskötetét is.
A háborús események sok gyötrő, tépelődő évet jelentettek számára.
1949. tavaszán nyugdíjazták, s ezzel nehéz időszak köszöntött a családra. Könyveit sem adták ki, alkalmi munkából gondoskodott családjáról. 1951. őszén végre sikerült egy tanári állást szereznie a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában. Ott írta a Kele, valamint a Lutra című regényeit, és 1955-ben végre megtört a köré fagyott jég is: a Halászat című művét a Mezőgazdasági Könyvkiadó tankönyvként hozta forgalomba. A Kele a Magvető gondozásában jutott el olvasóihoz, a Lutra pedig 1955-ben látott napvilágot, megelőzve a Bogáncsot, a Tüskevárt és a Vukot. Ezzel véget ér száműzetése az ötvenes évek irodalmi életéből.
Ezekben az években kezdett betegeskedni, s a következő évek súlyos műtétei után változó közérzettel írta könyveit.
Megírta a szarvasi arborétum történetét elmesélő Pepi-kert című könyvét, a Tüskevárért pedig 1960-ban még József Attila díjjal is kitüntették.
Sokat dolgozott a szigligeti alkotóházban. Ott érte az első súlyos szívroham. De nem kímélte magát, tovább dolgozott.
1965-ben jelenik meg a Csend, mintegy bevezetéseként a három kötetre tervezett életrajzi regényének, amelyből-utolsó írásaként csak a Ballagó idő készülhetett el. E regénye már írói számvetés is, visszatekintés az elmúlt, emlékké vált java életre. Az 1968-ban megjelent, Barangolások című elbeszéléskötete elsősorban felnőtt vadászélményeit foglalja egybe. 1968-ban másodjára kap szívinfarktust, orvosai ennek fő okaként a rengeteg cigarettát tartják. 1969. őszén az Akadémia mátraházi üdülőjében éri a következő rosszullét, a gyöngyösi kórházba szállítják.
Hetvenedik születésnapának méltó megünnepléseként megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát.
1970 nyarán egy hónapos külföldi útra ment feleségével, lányukhoz. A látogatás után pihenés nélkül kezdett el dolgozni.
Június 22-én további munkái vázlatán dolgozott. Este a kertben maga ültette és öntözte a rózsákat. Hajnali 3-kor érte a harmadik – végzetes - szívroham, mely húsz perc alatt megállította szívét.
Betegsége közben egyre súlyosbodott, 1970. június 23-án örökre lehunyta szemeit Budapesten. Szerettei, ismerősei, olvasói június 25-én vettek tőle végső búcsút a Farkasréti temetőben.
Ismertebb művei:
Novellái a Herczeg Ferenc szerkesztette „Új Idők"-ben jelentek meg. Később ugyanitt három folytatásos regénye is: „Emberek között", „Gyeplő nélkül", „Végtelen út".
1937-ben a Dante kiadó Gárdonyi történelmi regénypályázatának első díját nyerte a Koppányi Aga Testamentuma című regénye. (Film készült belőle.)
Ezt követően az Egyetemi Nyomda regénypályázatán nyerte az első díjat a Zsellérek című könyve.
Ajkán írta a „Hajnalodik " című színdarabját.
Már Budán alkotta az „Aranypáva" és „Féltékenység" című film könyvét, továbbá az „Egy szem kukorica" novellás kötet, valamint az „Emberek között" és a „Hajnal Badányban" című regényeket.
Első állatregénye a „Csí".
Gyeplő nélkül. Bp. 1947. (Egy volt ajkai nagybirtok széthullásának története.)
1947-ben jelent meg a „Tíz szál gyertya" című kötete.
1949-ben a regényújságban látott napvilágot az „Éjfél után” című regénye.
1950-ben két tudományos munkája is elkészült a „Halászat" és a „Pepi kert".
Ajkán Fekete István vadászvendége volt Kittenberger Kálmán. A barátságuk emlékére született meg a „Kittenberger Kálmán élete" című könyve.
Lutra. Egy vidra regénye. Bp. 1955.
Halászat. Bp. 1956.
Bogáncs. Bp. 1957.
További állatregényei: Kele, Vuk.
Tüskevár. Bp. 1957.
A „Tüskevár" című regényét 1960-ban József Attila-díjjal jutalmazták. Egy ismeretlen diák telefonkérésére készült a „Tüskevár"-ban a téli vakációról szóló folytatás, a „Téli berek".
Téli berek. Bp. 1959. (A Balaton-part, illetve Ajka a történet színhelye.)
Pepi-kert. (A szarvasi arborétum története és leírása.) Bp. 1960.
Köd. Bp. 1960.
Õszi vásár. Bp. 1962.
Hu. Bp. 1966.
Az „Õszivásár" című novellás kötetét felesége válogatta. 1970-ben jelent meg - posthumus kötetként - a „Ballagó Idő".
1973-ban a „Tarka rét" és a „Rózsakunyhóban” című válogatások jelentek meg.
Aranymálinkó. - hátrahagyott versei. (Szerk.: GÁSPÁR János.) Ajka, 1998.