Száz göbbedő odvas falunkba'
homokot kötözni magunkba'
ákácok, vigyázzunk magunkra —
az úri szélben ez a föladat.
Zizegni minden bizalomra
keserülő e marxi munka,
de kössünk, kössünk lágyan zsongva,
a homok elfut, a föld megmarad.
Törzs vagyok-e, vagy már csak torzsa?
Nem sors az egyes ember sorsa!
Fogom én, lám kötöm ujjongva,
a jó fa zúg, az édes táj dagad. —
Recseg az ég odvas falunkba'
csikorogva hordja halomba
tört águnkat, csörög a lombja, —
de meleg földet fogunk föld alatt.