1. A ledöntött templom
A gyermekkorom öreg erdejét
Kegyetlen kéz fektette le,
Nagyszombat estéjére ép.
A megmaradt gyér fák között,
Mintha nem történt volna semmi sem:
Madár dalolt.
Az ég a puszta földre ráhajolt.
Isten ledöntött templomában
Elmerülve, sokáig álltam.
Nekem műtermem volt.
Itten dolgoztam én.
Ó mennyi emlék, mennyi költemény
Ölelte át e vén fák derekát!
Most vége hát...
2. Öreg erdőm...
Öreg erdőm, hiszen mi elmegyünk,
Én is, Te is.
Csak a Ritmus marad,
A Lélek örök, rejtett ritmusa.
Nekem Te adtad, én átadtam másnak.
Öreg erdőm, hiszen mi elmegyünk.
És fittyet hányunk mégis a halálnak!
3. Ami test volt...
Ami belőled test volt, test marad,
Anyag, — hogy rajta megosztozzanak
Az asztalos, s a fakereskedő.
De ami benned nemesebb erő:
Az az enyém,
Belémszívódott örök költemény.
Ami belőled test volt, test marad.
Te most már szekrény leszel, asztal, ágy,
És benned teljesül sok bűnös vágy,
És benned gyűlik fel sok hitvány holmi.
Leszel fiók, mit fognak ki-be tolni,
S leszel nyomorult kincsek őrizője.
De bennem szunnyad a lelked jövője!
És bennem zúgni fogsz!
Tavasszal smaragdszínekben ragyogsz
És ősszel hullatod a leveled.
Te bennem folytatod az életed...
4. Azért is élsz!
Azért is élsz!
A gondolataim
Nézd: a te tölgyeid!
A lelkem győzhetetlen talajába
Bocsátottad le bús gyökereid.
Halk mozdulásom: rügybepattanásod,
Kőkemény csendem: a te hallgatásod.
Bennem nő ki száz lemetszett karod,
Az én viharom: a te viharod,
Az én koronám a te koronád.
Hol a fejsze, mely belőlem kivág?!
5. Irtások
Az irtásokban mért nő több virág
És szebb virág, mint máshol?
A sok virág ünnepre készül,
Mindenkinek szép és senkit se vádol.
Az irtásokban mért nő több virág
És szebb virág, mint máshol?
Kolozsvár, 1922 húsvétja