Sok kétely és bűn a halálba láncol, de soktól néha már szabadulok.
Kunyhóm falán az ősz mosolya táncol, barátaim a fák s a farkasok.
Az utak, melyek innen szertefolynak, erdőmön túl az égre fölhajolnak
s minden virág, fű, óra, cserje, kő egyetlen, boldog, nagy jelképbe nő
s annak fényébe szőve éjszakám istent szivembe lopja a magány.