Töltésoldal, tördelt akácos,
a sínnel fut, mint a puli,
a fürge gyalogút; földöntúli csillag vezet az állomáshoz.
A szél ujja veri keményen:
s az útra tűzött nyárfasor suhogva mint a hárfa szól; gyökerek fogóznak a mélyben.
A kukorica rendezett seregben visszavonul - a tarló néha lángol; mint csiga szarva: - a világból
az utak visszahúzódnak ijedten.
A zúgó erdők zöld-kék áradása
a föld alá visszaszivárog;
a táj kiszáradt meder, csorba árok,
s a szárazon maradt hal csillanása
minden levél. – A földbe eke vág az arcba ránc és fájdalom a szívbe.
Az ember alig bírja eleinte,
de aztán tűrhető lesz a világ.