A károk mértéke természetesen számos tekintetben csak nehezen számszerűsíthető, de egy kizárólagos jellemzővel mindenképpen jellemezhető, mégpedig a pénzben mért azonnali hozamelvárások bizonyítható csökkenésével. A piaci érték ugyanis egyfajta speciális közgazdasági értelmében az elvárható jövedelmek tőkésített értékének felel meg. Az érték ilyen típusú megközelítése azonban a gazdasági célú értékelésekre jellemző. A természetvédelmi célok ilyenkor a gazdasági aktivitás tudatos korlátozását jelentik. De a tudatos korlátozások révén előtérbe kerülhetnek nem tudatos védelmi hatások is. Különleges terepe a tudatos eszközökkel és nem tudatos módon, együttesen előállított közjavaknak az erdő. A fatermesztés rendeltetése szerint a gazdasági céloktól elkülönülve kiemelkednek a talaj, az élővizek, vagy pl. az emissziós hatások kezelése érdekében teljesülő védelmi funkciók, a biológiai halál időpontja irányában kitolódó vágáskorok, és az ennek következtében fellépő együttes hatások.
A korlátozások ellentételezése is ismert a közgazdaságtan fogalomtárában, a haszonáldozati költség címén. A tulajdon állami vagy magán formájától függetlenül, a mindenkori tulajdonos saját akaratából, vagy jogszabályi környezetben meghatározott kötelezettségéből eredő lemondást testesíti meg. Lemondást a hozam maximálásáról. A lemondás ellenértékeként új értékformák keletkeznek, melyek a jövőbeni értékhez, az előszereteti értékhez, illetve a reménybeli értékhez köthetők. A lemondás a maximális pénzben mérhető haszonról, rendszeresen azt lényegesen felülmúló, az adott tulajdonhoz köthető, társadalmi többlet-értékeket képes teremteni.
Ez a társadalmi többlet-érték egyfelől lehet közvetlen, amikor társadalmi (állami, önkormányzati) tulajdonhoz kötődik, és hatásaiból a társadalom egyedei egyaránt, szabályozott formában részesül(het)nek. A közvetlen többletérték közjónak minősül, melyből senki sem zárható ki. Számos konfliktus forrása, mert sok esetben a társadalmi elvárások jelentősen meghaladják a térítési hajlandóságot, és ezáltal érdekellentétek merülnek fel a közösség, a tulajdonosok, és a gazdálkodók között. A védelmi célok teljesüléséből fakadó hasznos hatások egy része ellentételezés nélkül kerül a társadalom, vagy valamely csoportja birtokába.
Másfelől közvetett többletértéknek tekinthető, ha az úgy létezik, hogy arról vagy köztudomás nincsen, vagy a hozzáférés lehetősége korlátozott oly mértékben, hogy a látogathatóság nem az egyének akaratának megfelelő. Ha közvélemény-kutatást tartanánk arról, hogy a természetvédelemhez milyen olyan funkciók kötődnek, melyekre társadalmi igény mutatkozik, a sokrétű hatások és adottságok következtében területről területre, illetve a választ adók személyéhez kötődően is eltérő válaszokat kapnánk. A közvetett előnyök többsége közvetlenül nem is fogyasztható.
A területek növekedésével a finanszírozhatóság is érdekes kérdéssé válik. Amikor az átlagos magántulajdon mérete nem éri el a tíz hektárt, egy, a földtulajdon hozamából élő tulajdonos számára legfeljebb az átlagos agrárhozam 5%-os mértékének megfelelő kb. fél hektáros terület használatáról való lemondás jelenti a gazdasági racionalitás határát. Azonban, ha a hozamok csökkennek, ez a térmérték is lényegesen csökken, legtöbb esetben nem is létezik, vagy olyan tulajdonosok esetében áll csak fenn, akiknek jövedelme a közvetlen szükségleteik mértékét meghaladó, és azt, jellemzően nem a földtulajdonukhoz köthető jövedelmekből, hanem más gazdasági tevékenységükből nyerik. A birtokméret növekedése azonban nem növeli jelentősen és arányosan az ilyen jellegű területeket, ilyenkor a növekvő természetvédelmi aktivitás már a magántulajdonosi megfontolásoktól függ.
A földingatlanok tulajdonosi szerkezete alapján azonban nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a tulajdonosok saját gazdasági érdekének önkorlátozó hajlandósága kevés, ezért külső források (ellentételezés) nélkül az ilyen területek mértéke a racionalitás alapján legfeljebb 150-200 ezer hektárra terjedhetne ki.
A társadalom alapvető természetvédelmi céljainak megtestesítésére azonban több, mint egymillió hektár szolgál, amelyet a Natura 2000 alá vont további jelentős területek tovább növelnek. A természetvédelem nemcsak lemondás egyfajta hozamról, hanem a társadalom mindenkori teherbíró képessége függvényében fenntartott olyan állapot, amelynek finanszírozása fajlagosan éppen a térmérték növekedésével csökkenthető a magántulajdonosi ráfordítások nominális értéke alá. Ezért az egyénivel szemben a társadalmi hajlandóság a védett területek fenntartására éppen a gazdasági racionalitással magyarázható.
A közvetlen és a közvetett természetvédelmi értékek gazdasági értékelése igazi hiányterületnek számít. Kevés és feltételes módszer, nehezen mérhető értékelemek jellemzik. A természetvédelmi értékek mérésére különböző célterületeket alkalmaznak. A veszélyeztetettség mértéke, a látogatottság, az attraktivitás (kuriózumok), az elérhetőség, és a belépésért fizetendő térítés egyenként és együtt szolgálhatnak olyan mutatóként, amelyeket megpróbálunk gazdaságilag értékelhetővé formálni. Módszertanilag hedonisztikus és helyettesítéssel vélelmezett költség-hozam típusú értékelések ezek, melyeket az angolszász szakirodalom, illetve kisebb mértékben, az erdő vonatkozásában hazai szakirodalom is taglal.
A természetvédelmi értékek jelentősen kötődnek magukhoz a védelmi célokhoz. Egészen más megközelítést kívánnak meg, mint az átlagos gazdasági célú értékbecslések. Egy odú például gazdaságilag is jól értelmezhető, ha a faanyag minősége rönkminőség, akkor értékhatása a rönkérték és a tűzifaérték különbözetének megfelelő negatív érték, ha tűzifaminőség, akkor gyakorlatilag csak a térfogatának megfelelő fa-tömegre vetített tűzifaérték, ugyanakkor természetvédelmi szempontból semleges, ha olyan helyen van, ahol nem várható lakó beköltözése, illetve szinte pótolhatatlan, ha valamely védett madárfaj, a környékben fellelhető egyetlen példányának fészkelő helyéül szolgál. Az értelmezés különbségei olyanok, mintha egy másik szemüvegen keresztül szemlélnénk ugyanazt a világot.
Ha egy adott területen valamely védett állat- és/vagy növényfaj egyedei élnek, felmerül a kérdés, hogy a terület értéke megfelel-e annak az értékskálának, amelyeken az egyes fajokat jogszabályban „beárazták". Tudvalevő, hogy a hóvirág egyedeinek „értéke" pl. tízezer Ft. Akkor mennyi lehet a természetvédelmi értéke egy olyan területnek, amelyet tél végi aspektusban szőnyegszerűen beterít. Vagy egy cigányréce esetében ez 500 000 Ft. Akkor mekkora a természetvédelmi értéke egy olyan tónak, amelyen tucatjával él. Nyilvánvaló, hogy az előzőekhez hasonlóan megfontolandó egy másik szemüveg használata.
Ugyanis a nem mérhető anyagi javak értékelési irányelvei kerülnek ilyenkor előtérbe. Nem az ingatlan, hanem a terület (értsd élőhely, ökoszisztéma) értéke kell, hogy a vizsgálat tárgyává váljon. A helyettesíthetőség ilyenkor nem az egyedszámmal borítottság és a jogi szabályozás szorzataként, hanem a klímajellemzők, a talajadottságok, a növényborítottság időtényezővel korrigált újraelőállítási költségeként értelmezendő. Egy tűz martalékává lett karszt-bokorerdőben a valós kárt nem a faanyag, hanem az ökoszisztéma megsemmisülése jelenti.
Külön értékelési eljárások alapján a védett természeti területek megítélése az asszimilációs felülettel, az ökológiai veszélyeztetettséggel, az ismertséggel, előfordulási gyakorisággal, kuriozitással és a fő szakágakban betöltött jelentőséggel. Ezek a szakágak a talaj, a víz, a növényzet, az állatok, a táj és a kultúrtörténet, valamint a rekreációs szolgáltatások témaköreihez kötődnek.
Érdekes értékbecslési specialitást jelentenek azok a költség alapú értékelések, amelyek egyfelől természetvédelmi tevékenységgel valószínűsíthetően elhárított károk, illetve az ezek érdekében eszközölt társadalmi ráfordítások és felmerülő egyedi költségek annuitásából vezetik le a természetvédelmi értéket.
A természetvédelemmel kapcsolatos értékelési irányelvek egy része rokon szakterületekhez is társul. A pótolhatatlan paleontológiái leletek, vagy pl. ritka meteoritásványok, egyedi műkincsek és műemlékek tartoznak ebbe az értékelési körbe.
Még egy megközelítést kell megvizsgálni a természetvédelmi területek értékelésekor. Ellentétben a kezdetekkel, amikor a természetvédelem alá vonásból eredően felmerülő gazdasági károkból kiindulva az érték csökkenését kívántuk megállapítani, ezen újabb szemlélet kiindulásaként azt a kérdést kell feltennünk, hogy természeti védelem alatt álló területnek, mint ingatlannak van-e egyáltalán piaci értéke?
A válasz ilyenkor egyértelmű, először arra kell tudni feleletet adni, hogy jogi értelemben fennállnak-e a forgalomképesség feltételei. Ugyanis, az az ingatlan, amely forgalomképtelen, értelemszerűen nem rendelkezik piaci értékkel. Ilyenkor csak a „contingent valuation method" elvi alkalmazása lehetséges.
A forgalomképesség fennállása esetén újabb helyettesítő számítások következnek. A természetvédelemi célok fenntartása érdekében a társadalom által biztosított éves normatív támogatások és a korlátozott földjáradék együttes éves összegének tőkésítése adja a talaj hozadéki értékét, míg a földterülettől elkülönülten kell számba venni a föld feletti növényzet és egyéb jellemzők értékét.
Ennek során külön kell számba venni a külön költséggel nem járó teljesítményeket, a külön költséget okozó hatásokat, illetve a külön költségek ellenére is felmerülő hozamkieséseket. Az értékelések során kiemelten vizsgálni kell az üzemi és a nemzetgazdasági szintet, illetve magát, a védettség alapját képező funkcionalitást.
Németh Sándor erdőmérnök, közgazdász
2008. szeptember - A piaci érték meghatározásakor bármely ingatlan esetében negatív értékhatásokat jelent, ha a földterület hasznosíthatósága akár jellegében, akár intenzitásában korlátozottá válik. A piaci értékvesztést ilyenkor a korlátozások kiterjedtsége jelentősen befolyásolja.