Az Akadémia Agrártudományok Osztálya, az MTA—MÉM erdészeti bizottsága tudományos ülésszakon tárgyalta az erdészet fejlesztésének kérdéseit.
A hagyományossá vált kétnapos rendezvény igazolta, hogy a kutatásnak az erdőgazdaság s a faipar számára van olyan mondanivalója, amelyért érdemes volt akadémiánk dísztermében több mint 300 szakembernek az időt eltölteni. Az ülésszak megkülönböztetett jelentősége három témakörben foglalható össze:
— elsőként az erdőgazdasági és a faipari termelés négy évtizedének az értékelése, a sikerek sorozatának az elismerése és a sikertelenségekből levonható következtetéseknek a jövőre vonatkoztatott iránymutatása;
— a második az erdőgazdálkodásunk és faiparunk jelenlegi, a világgazdasági változások és népgazdaságunk gondjaiból fakadó problémák által jellemzett helyzetének világos felismerése;
— a harmadik a gazdaságirányítás továbbfejlesztésének az integrált ágazatunkra való hatása, abban az időben amikor az erdő többcélú hasznosítását a környezeti ártalmak veszélyeztetik és a fa felhasználásának bővülő köre miatt a faiparra is újabb fejlesztési feladatok várnak.
Az elhangzott 26 előadás és hat hozzászólás lényege úgyszólván kivétel nélkül érintette e három témakört. Valamennyiből kitűnt az a törekvés, amely szerint az ágazat fejlesztését, a felmerült hiányosságok megszüntetését gazdasági nehézségeink ellenére is meg kell oldani. Joggal állíthatom, hogy ma ez a szakma egységes állásfoglalásaként is felfogható. Hiszem, hogy ebben teljes az egység.
A kutatási eredményekkel együtt el kell ismerni az erdő- és fafeldolgozó gazdaságaink, az erdő- és vadgazdaságok, az MN erdőgazdaságok, a tsz-ek és állami gazdaságok, faipari vállalatok hatalmas erőfeszítéseit és elismerésre méltó eredményeit is, amelyeket az elmúlt másfél évtizedben az új gazdasági mechanizmus bevezetése óta elértek. A magyar erdőgazdálkodást és fafeldolgozást a hazai gazdasági, társadalmi viszonyok közepette kell folytatni, szolgálva a közjót az újratermelés tartamos megvalósításával. Meggyőződésem, hogy vállalataink, intézményeink dolgozói és vezetői az ágazat ezen kötelezettségének
teljesítését elsőrendű feladatuknak tekintik. Sok bírálat érte ennek a tevékenységnek az eredményeit a tudományos ülésszakon. E bírálatok megalapozottsága és jó szándéka nem lehet kétséges. Magam azok közé tartozom, akik meggyőződéssel vallják, hogy az ismertetett és joggal kifogásolt hiányosságok ellenére az elmúlt másfél évtized gazdálkodása nem hozott kisebb eredményt, mint a korábbi. Meggyőződésem alapjait a biológiai, a technikai és az ökonómiai témacsoportok szerint lehet összefoglalni.
A biológiait, a termelési alapok bővülését igazolja, hogy erdeink területe, teljesítőképessége az elmúlt másfél évtizedben a fakitermeléssel együtt tovább növekedett. Megjelentek az erdészeti nemesítés eredményeit képviselő elismert fajták, amelyek a fafaj összetétellel együtt javították az eredéi ökoszisztémák stabilitását. Javult a szaporítóanyag-termelés és -ellátás színvonala, a mesterséges vágásfelújítások területén is elfogadható volt a kötelezettségek teljesítése. Az erdőnevelésben a modell-táblákkal nemzetközileg is
elsőként vezettük be a rendszerszemléletű átfogó nevelőmunkát.
A technikai fejlődésben az elmúlt időszak hozott forradalmi változásokat.
A 70-es években jelentős technikaváltás történt. A lemaradás ellenére is azt kell megállapítani, hogy a termelési, műszaki kultúra és szervezettség közeledett az iparszerűséghez. Az újszerű gépek és technológiák működésének háttereként sorra-rendre alakultak a műszaki erdészetek korszerű karbantartó, javító, felújító bázisai, szerény mértékben megindult a hazai erdészeti gépgyártás is. Az elhasználódott gépállomány ma sajnos népgazdasági szinten is jellemző. Külön kell kiemelni az elsődleges faipar területén elért eredményeket.
Az integrációt követően a fő hangsúlyt a megtermelt fa jobb hasznosítására helyeztük, amelynek előfeltétele a faipar fejlesztése volt. Ügy vélem nem szükséges külön hangsúlyozni a faforgács, a farost, a CK-lap, vagy a szalagparketta-gyártás, a méretpontos fűrészáru-termelés, az apró anyagból hossz- és szélességtoldással előállított termékek újszerű és rendkívül hasznos eredményeit.
Az ökonómiai tényezők alapvető módosulása az ágazatban is követelménnyé tette a racionális gazdálkodást. Amíg a korábbiakban a bőséges munkaerőellátottsághoz úgy szólva „kimeríthetetlen" pénzügyi háttér járult, addig az elmúlt időszakban a gazdaságosság szigorú alapjaira épülhetett a termelés és a fejlesztés egyaránt. Ugyanakkor ki kell azt is emelni, hogy több mint 70 ezer embernek megfelelő munkalehetőséget biztosított az erdő és a faipar.
Munkatársaink képzettsége és főleg szociális ellátottsága minden korábbinál kedvezőbben alakult. A helyzetértékelés rendkívül fontos, de akkor igazán értékes, ha a további tennivalókra az adott időszak gazdasági-társadalmi viszonyai szerint reális eljárásokat, módszereket is tartalmaz. Szükséges ezért, hogy az általánosítások helyett konkrétabb, a mai realitásoknak megfelelő megoldásokra az eddigieknél is több javaslat készüljön. Olyanok, amelyek figyelembe veszik jelen lehetőségeinket, gazdasági törekvéseink tőlünk független korlátait.
Remélem, hogy az itt elhangzottak alapján is javul a célok elérésének szolgálatában a szakmai összefogás és lehetővé teszi a két nap hasznosítható eredményeinek mielőbbi bevezetését.
Az előadásoknak puszta címfelsorolása is túlzottan venné lapterjedelmünket igénybe, igyekszünk azonban legalább a legfontosabb megnyilatkozásokkal megismertetni tagságunkat. Ennek érdekében ezzel a lapszámmal kezdve folytatólagosan fogjuk közreadni az ülésszaknak — ugyan úgy mint a február 5-én tartott II. Erdővédelmi Konferenciának — főbb anyagait. Dr. Solymos Rezső