A legelső magyar ember (Erdészeti Lapok)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
1940. március - Nem volt hát ünneplés.
De csak a fényes külsőségeik maradtak el. Így kívánta a nehéz napok súlyát felelős komolysággal mérlegre vető bölcsesség.

Az ország pedig megértette. Megértette és befelé, lelke mélyén, annál melegebben ünnepelt.
Azzal a szeretettel, amellyel talán csak a magyar föld népe tudja magáénak vallani azt, akinek a szívét, bizalmát odaajándékozta, akit önként emelt maga fölé.
Zászlókat és bandériumokat meg lehet rendelni, dithyrambusokat is, de a szemek forró fényét, amely a rajongás tüzét tükrözi — soha!
Horthy Miklós 20 éves kormányzói jubileumát a hivalkodó harsonaszónál igazabban méltatja a tiszteletnek és ragaszkodásnak az az őszintesége, amellyel minden rendű és rangú alattvalója tekint fel reája.
Ez az ország tudja, mit köszönhet a vezérének és hódolata nem vak alázat, hanem a magyar hála és hűség drága ajándéka, amely felemel, megtisztít és összekovácsol.
Szegedtől Kassáig hosszú volt az út.
Minél teljesebbé válik az évek múlásával 1919 történeti háttere, annál fényesebben világít a magyar sors égboltjáról Kormányzónk kemény arcéle.
A halálra sebzett, meggyalázott országot csak csodával határos erő és elszántság menthette meg a teljes pusztulás elől.
A választottak hite kellett az elinduláshoz, az igazak bátorsága a kitartáshoz.
Ma már tisztán áll előttünk, hogy 1919-ben Horthy Miklós személye gyűjtötte egybe a magyarság minden megmaradt életerejét s csak az ő katonai és államférfiúi nagysága tudta ezt az energiát akkor — dinamikusan értékesíteni.
Trianon húsz nehéz esztendeje a megpróbáltatások keserves iskolája volt, de a csonkaország védtelen hajóját a nyugodt, erős kéz éppen olyan biztosan vezette a sok Scylla és Charybdis közt, mint annakidején a Novarát Otrantónál.
És megéltük a kassai bevonulás mámorát, Kárpátalja hazatérését — az ezeréves határ álma részben ismét valóra vált.
Büszkén hirdettük, hogy nekünk, erdészeknek hozta a legtöbbet, nekünk, akik 20 éven át a legjobban szenvedtünk.
Örömünkre most megint háborús felhők vetnek sötét árnyékot. Mégis törhetetlenül bízunk benne, hogy az egymással viaskodó hatalmi csoportok harcában hazánk továbbra is történeti hivatása szerint teljesítheti szervező és kiegyensúlyozó feladatát a Duna-medencében, amelynek természetes és akadálytalan egysége az európai béke egyik legfontosabb záloga.
Életünket, boldogulásunkat csak önállóságunk és öncélúságunk csorbítatlan fenntartása biztosíthatja, politikánk csak a teljes magyar függetlenség lehet: Ezért tekintünk a bizalom feltétlenségével a legelső magyar emberre, mert tudjuk, hogy így értelmezi és gondozza a sorsunkat.
Elesettségünkből felemelt bennünket, erőnket megsokszorozta és ismét a kezében tartja, most mint a magyarság helyzeti energiáját:
A kezet jól ismerjük, eddigi munkáját Isten áldása, országunk gyarapodása kísérte.
A csendes jubileum órájában nincs számunkra nagyobb megnyugvás, mint az a tudat, hogy Kormányzónkért minden magyar szív egybedobban és minden magyar fohász forró áhítattal száll a Mindenhatóhoz: „Uram, tartsd meg nekünk Horthy Miklóst!"


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.