Tartósan eredményes az Egererdő Zrt. (Koktél)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2010. - 2010. február 24-én tartotta 2009-es évértékelőjét az EGERERDŐ Zrt. A kicsit talán késeinek tűnő időpont oka az, hogy az igazi kitermelési munkálatok a hideg idő beköszöntével, fagyott talajon történnek, ami bizony pont az évek váltásával esik egybe. Ebből adódóan a mérlegkészítés is eltolódik.
Az EGERERDŐ Zrt. három megyében közel 75 ezer hektár állami erdőterületen gazdálkodik és ehhez mintegy 350 ezer hektárnyi közigazgatási terület tartozik. Heves megye egyik legnagyobb munkáltatójaként nem csupán a 385 közvetlen munkatársnak, hanem a céggel kapcsolatban álló vállalkozókon keresztül több száz embernek jelenti a mindennapi megélhetési lehetőséget.
780 km nyilvántartott úthálózattal rendelkezik a zrt., mely utak felújítása, a műtárgyak karbantartása is állandó feladatuk.
Pallagi László vezérigazgató tájékoztatójában elmondta, hogy 2009-ben az EGERERDŐ Zrt. működőképességét megőrizve, a munkahelyek megtartásával és az eredményesség tekintetében is sikeres gazdálkodást folytatott. Mindezek együtt – a nehéz gazdasági évet tekintve is – a legnagyobb eredménynek könyvelhetők el.
A Zrt. legfontosabb tevékenysége a fahasznosítás, mely a bevételeinek 60 százalékát biztosítja. A közel 3,5 milliárdos bevételének további része parketta értékesítésből, valamint saját tevékenységekből adódik. Az elmúlt évben érezhető volt az építőiparra is jellemző gazdasági megtorpanás, ami a parkettagyárban tapasztalható forgalom-visszaesésben is jelentkezett.
A 2009-ben lezajlott közmunkaprogram sikeres volt, 136 munkanélkülit foglalkoztattak hat hónapig, és ez a tendencia folytatódik 2010-ben is, hiszen most is 130 embernek hét és fél hónapon keresztül biztosítják a munkát.
Akár a közmunkaprogramhoz is kapcsolódhat cég gazdálkodásában fontos tényezőt jelentő erdőtelepítési program, aminek keretén belül 2200 hektár területet vizsgáltak meg, melyből 580 hektárt találtak alkalmasnak a csemeték ültetésére és 32 hektáron már el is tudták végezni a telepítést.
Az EGERERDŐ Zrt. közjóléti tevékenységébe tartozó három erdei kisvasúton 282 ezren utaztak és az erdészeti erdei iskolákban 2000 kisgyerek vett részt foglalkozásokon. Annak ellenére, hogy az uniós pályázatok kevésbé támogatják az állami cégeket, mégis több pályázaton vesz részt idén is a Zrt. önállóan és partnerként is. A 2009-es év közel 350 milliós összegéhez képest 2010-ben sokkal kevesebb jut majd a fejlesztésekre, de a pályázatok segítségével és önállóan is szeretnének kisebb beruházásokat, felújításokat
elvégezni, többek között a Szalajka-völgyben a kisvasút és környékére vonatkozóan is.
Az őshonos erdőtársulások védelmére jelenleg is be van nyújtva egy pályázat, ami közel 50 milliós anyagi támogatást jelentene.
Az évértékelő végén a vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az elmúlt években az EGERERDŐ Erdészeti Zrt. kiemelt fontosságú kapcsolatot tartott fenn a sajtó képviselőivel. Az újságíróknak és a velük való közös munkának köszönhetően egyre több hasznos és érdekes információ jut el a helyben élő emberekhez a szervezetről, az erdőről, a természetről, az erdőgazdaságról.
Mindez az alapja az erdészekről alkotott vélemények pozitív irányba történő formálásának. Fridél Veronika


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.