Gyermekkorunkban már alig vártuk ilyenkor, hogy ledobhassuk magunkról a nehéz téli gúnyát és a március 15-i iskolai ünnepség után - ha lehet, már mezítláb - futhassunk ibolyázni, a napsütötte, melegedő árokpartokon, erdőszélen az első kis lila virágokat csokorba gyűjteni, hazavinni.
No, és ki hozta a meleget? Természetesen Sándor, József, Benedek (a sosem látott zsákjukban). József nap, március 19-e után már kalapáccsal se lehet a füvet a földbe visszaverni - tartották a régi öregek, akik bizony már ugyancsak várták, hogy a frissen sarjadó fűre kihajthassák az istállóban türelmetlenkedő jószágot.
A famunkások védőszentje
Józsefnek a hazánkban még nemrég is oly népszerű István, János, András, Sándor név mellett megkülönböztetett jelentősége van a faiparosok naptárában.
Eléggé köztudott, hogy a szent a Názáreti Jézus nevelőapja volt, foglalkozását tekintve pedig ács. Ezért az ácsok, azután az asztalosok, faesztergályosok, favágók, bognárok, és egyáltalán mindenféle famunkások régi idő óta védőszentjükként tisztelték. Az államosítás előtt például a herceg Eszterházy hitbizomány lenti fűrészüzemében a bejáratánál elég nagyméretű, fából faragott Szent József szobor fogadta a munkába érkezőket.
(Lásd a mellékelt fényképet a hátsó borítóoldalunkon, Szakács László Bedő-díjas erdésztechnikus felvételét.) Talán a szent egyik csodája, hogy ez a szobor az üzem mozgalmas szocialista évtizedei alatt is megmaradt és ma a Zalaerdő ZRt. pompás kis lenti üzemi múzeumában megtekinthető.
Ki volt Jo(v)szef ?
Felmerül a kérdés: ki volt valójában ez az egyszerű falusi mesterember, aki kétezer évvel ezelőtt élt a hatalmas római birodalom egyik eldugott kis közel-keleti zugában, s akinek a személyét mégis még ma is oly nagy tisztelet övezi világszerte? (Annak ellenére, hogy a Bibliában soha meg nem szólal, az írás is fölöttébb szűk-szavúan említi, s ezért is szokták „hallgatag szentnek" is nevezni.)
Hírnevét, kultuszát természetesen a keresztények által isten-fiúként imádott neveltjének, Jézusnak köszönheti, akinek alakját, különösen származását meglehetős homály, sok-sok kérdőjel övezi.
Ezeknek a kérdőjeleknek az egyike maga a nevelőapa, József.
A héber eredetű név: Jo(v)szef növekedést, gyarapodást jelent. Felesége, Jézus anyja neve, Mirjam-Mária pedig úrnőt, Istentől szeretettet (bár ez a magyarázat vitatottabb).
Az Újszövetségi Szentírás, közelebbről Máté evangélista, a Názáreti életének és tanításainak egyik megörökítője családfájának ismertetésével kezdi könyvét. Ez a családfa természetesen minden zsidó ősatyjánál, Ábrahámnál kezdődik, hangsúlyozandó Jézus - és vele együtt József - zsidó voltát. Azután Dávid királyon át folytatódik. Eszerint József atyjának neve Jákob volt, nagy atyja pedig Máttán.
A valláselemzők az első bökkenőt éppen mindjárt itt, az elején látják (a háromszor 14 generációs családfa egyéb problémáit nem is említve). Azt mondják ugyanis: ha József Dávidnak, az egyik legnagyobb zsidó királynak a családjából származott, akkor ő is és az övével azonos jogokkal felruházott Jézus is tulajdonképpen zsidó nemes ember volt. Márpedig ez az előkelő származás ütközik a krisztusi tanok egyik központi motívumával: a szegénység dicséretével, ajánlásával, csaknem kötelező előírásával a Krisztus követők számára.
Más elemzők azt állítják: ezt a királyi származásról szóló kimutatást Máté csak azért illesztette könyvének élére, mert az ókorban szokás volt rendkívüli személyiségeket ugyancsak rendkívüli, előkelő vagy éppen isteni ősöktől leszármaztatni.
(Az ősmagyar mitológiában is láthatunk hasonló példát: az uralomra jutott Árpád-ház ősanyját, Emesét a törzs szent totemállata, a turul termékenyítette meg a monda szerint.)
S ki volt a felesége?
Bár a teológiai és vallástörténeti irodalom sokkal több figyelmet szentelt mindig József feleségének, Máriának, valójában az ő alakja is eléggé problematikus.
Atyjáról, Joachimról azt tartja a hagyomány, hogy Jeruzsálemben a salamoni szent templom több száz fős személyzetének egyik tagja volt, egyik alárendeltebb templomi elöljáró és leánya segédkezett neki. Erre abból a szentírási szövegből következtetnek, ami szerint amikor az Úr angyala üdvözölte őt és tudomására hozta áldott állapotba kerülését, Mirjam „az Úr szolgálóleányaként" reagált válaszában. Templomi szolgálónak írja le őt Jakab apokrif evangéliuma is.
Ellentmondani látszik ennek az a tény, hogy Mária a szüleivel, Joachimmal és Annával Názáretben élt, s ott látható egyszerű lakásuk is, ami fölé nemrég az óriási - méretét és stílusát tekintve a környezethez viszonyítottan vitatható -Angyali üdvözlet templomát építették. Ettől kb. 80 méterre mutatják meg az idegenvezetők azt a barlanglakást, ami fölött a hagyomány szerint József háza, vagyis egyben Mária és az ott felnevelt Jézus otthona állt.
Fiát is ácsnak nevelte
A felnövekvő Jézus a korabeli szokás szerint atyja mesterségét követte. Az ácsmesterséget valószínűleg tágabban kell értelmeznünk, mint napjainkban. A mártírhalált halt Justinus elbeszéléséből úgy tudják a zsidó szerzők, hogy József és fia igákat és ekéket is készített, amit a mezővárosi környezet valószínűsíthet. Lehetséges, hogy ennek emléke rezonál Jézusnak „az én terhem édes, az én igám könnyű" közismert mondásában.
A munkához az alapanyagot, vagyis a fát beszerezni akkor sem lehetett nagyon egyszerű feladat a kopár, száraz mediterrán vidéken. Mindazonáltal olajfa, Ficus-félék, Tabor-hegyi tölgy, továbbá többféle fenyő-faj, valamint rezgőnyár az idősb és az ifjú ácsmester rendelkezésére állhatott.
Mi lett a sorsuk?
Fejtegethetnénk még József életének további részleteit, pl. azt, hogy Máriával kötött házasságából születtek-e más gyermekei is, vagyis voltak-e Jézusnak (fél)testvérei, de ez már jóval túlmutatna egy szakszervezeti híradó profilján.
Mikor, hogyan, hány éves korában halt meg József, s hol temették el: nem tudjuk. Azt valószínűsítik, hogy mivel Jézus első nyilvános szereplése, a kánai menyegző alkalmával már legalább harminc éves volt és csak anyjával vett részt a házasságkötési ünnepségen, atyja ekkor már nem élt. Tehát kb. 50 éves kora táján halhatott meg, ami megfelel a Közel-Keleten akkoriban szokásos átlagos férfi életkornak (sőt annál magasabb).
Felesége, Mária jóval túlélte őt. Az újabb kutatások azt valószínűsítik, hogy Jézus legkedvesebb tanítványa, az ifjú János apostol gondoskodott róla mesterének utolsó, már a keresztről adott intenciójának megfelelően. Jeruzsálemből, illetve Betániából a Krisztus-követőket sújtó üldözés elöl a kisázsiai Efezusba menekítette egy kis keresztény kolóniára, amelyet ugyancsak menekültekből létesített. Mária itt halt meg kb. 64 éves korában. A Panaya-Kapuht nevű hely ma Törökország területén fekszik. Itt tart ma a vallástörténet, de nem tudni, hogy ez már vége-e a históriának?
Mai megítélése
A kereszténység megerősödése és a szentek kultuszának kialakulása után József tisztelete is magasra szökött. A családjáért önfeláldozóan élő, fogadott fiát nehéz lelki vívódások után is magáénak valló, s gonddal-szeretettel felnevelő egyszerű munkásembert tisztelték benne, s ezek olyan erények, amelyeket ma is tisztelni - lehetne. De sajnos, amint lapunk 2006. évi 2. számának 3. oldalán egy munkásvezető rádióban elhangzott véleményét idéztük: „ ... a mai szekularizálódott, kettészakadt, pénzközpontú, hamis ideáloktól telített világunkban aligha lehetne a fiatalabb nemzedékek elé példaképül állítani a közösségért, a családért önzetlenül, szorgalmasan dolgozó, becsületes kétkezi famunkást, Józsefet, az ácsot".
Tegyük ehhez hozzá: tisztelet mindig a kivételnek! S március 19-én T. Olvasóink gondoljanak egy pillanatra a názáreti ácsmesterre is. Dr. K. P. Fotó: Szakács László