2012. 3. - Id. Radics Gyula nyugalmazott erdész Idősebb Radics Gyula nyugalmazott erdész nem a szavak embere. Inkább a tetteké. Az erdő, az állatok, az anyatermészet szeretete belőle mindig olyan cselekedeteket váltott ki, amivel segíteni tudta környezetét, a benne élőket. Mint mondta, szép lassan nőtt bele a szakmájába, és élethivatásával, elhivatottságával sikerült „megfertőznie" két fiúgyermekét is, akikből ugyancsak kerületvezető erdészek lettek.
A falun felcseperedő Gyuszikát egy nagybirtokot vezető nagybátyja és a mezőgazdasággal foglalkozó édesapja vezette be az erdő és a vadvilág titkaiba. A természet közelsége az összes felmenőjéhez közel állt. Soha nem politizált, inkább alázattal az erdőt szolgálta. A „bölcs erdőkerülőt" zalalövői otthonában a pályaválasztásával kapcsolatban kérdeztük:
- Az általános iskolát Zalalövőn kezdtem, majd a nagykanizsai Landler Jenő Gimnáziumban érettségiztem. Az erdőgazdálkodási technikusi oklevelemet 1977-ben szereztem meg a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum levelező tagozatán. A Zalaerdőnél 1976 októberében kezdtem meg a pályafutásomat, itt egy esztendőn keresztül fizikai munkát végeztem. Rá egy évre viszont már a Zalabaksai Erdészet erdészeként tettem a dolgomat a közel 400 hektáros pusztaapáti kerületben. Később, 1982-től egészen nyugdíjazásomig a 832 hektáros csödei kerületben tevékenykedtem. Nagy örömmel töltött el, hogy ezt a kerületet az idősebb fiam vehette át a nyugállományba vonulásomat követően.
Szerette a munkáját?
Nagyon szerteágazó, különösen sokrétű volt a feladat, amire megbízást kaptam. A munkát, amivel megbíztak, nagy pontossággal és őszinte
elhivatottsággal lehetett csak végezni. Mindig megpróbáltam megtalálni az arany középutat, és igyekeztem egészséges egyensúlyt tartani magamban, és körülöttem is. Nagy életkedvvel teremtettem harmóniát magamban még a régi rendszerben is. Tevékenységemet akkor „Kiváló Dolgozó" kitüntetéssel is megjutalmazták, és úgy éreztem, hogy az erdészkerület engem mindennap elismert. Nem tudnék kiragadni egy momentumot sem arra vonatkozólag, hogy mit kedveltem a sokféle
feladatból. Ahogy a gyermekeim közt sem tettem különbséget, úgy a megbízásaim között sem. Jó szívvel csináltam azt, amit kellett. A csemeteneveléstől a fakitermelésig, a szalonkahúzástól a szarvasbőgésig én mindenben meg tudtam találni a jót, a szépet.
Nem tartom magam különleges embernek. Tudásom legjavát igyekeztem adni mindig, és hibát is elkövettem, de szánt szándékkal soha nem vétettem, tiszta a lelkiismeretem. Nemtörődömségből szerencsére nem okoztam problémát. Esténként mindig elégedettséggel hajtottam párnára a fejem, nyugodtan aludtam. Azt vallottam: a legjobb párna a tiszta lelkiismeret. A kollégáim fel is jegyezték mondásomat, miszerint: „A sors döntetlenre játszik. Amennyi rossz van benne, annyi jó is."
Nem éreztem magam különcnek, minden kollégával jó kapcsolatot ápoltam. Megpróbáltam nem ellenségeskedő lenni. Kezdetben több tucat munkavállaló irányításával kellett foglalkoznom, később már csak a vállalkozók vezetőivel kellett kapcsolatot tartani. A nyolcvanas években úgynevezett kerületi csoportokat alakítottak ki. Akkor kerületi csoportvezető voltam, de ez a rendszer nem vált be, mert senki sem érezte magáénak. Tisztességgel ugyanis csak azt a munkát lehet ellátni, amit az ember magáénak érez.
- Magáénak érezte a helyet, ahol dolgozott?
Kényes voltam arra, hogy precíz helyismeret birtokában átlássam, merre, miféle feladatot kell ellátni. Pontosan tudtam, hogy melyik fa alatt, mikor, milyen gomba fog megjelenni. Nem voltam magamnak való, és a humor sem hiányzott belőlem. Egy szépséges vargányalelőhely legkülönlegesebb darabjára egy cetlit tettem, jelezve az utánam jövő gombásznak, hogy „jó étvágyat hozzá". Az illető, aki megtalálta, később fel is keresett, és jól elbeszélgettünk. A területre jellemző növényeket volt időm kiismerni, nem lettem gyógynövényszakértő, de ha unokám lehorzsolja a karját, akkor azt vérehulló fecskefűvel rögvest bekenem.
Majdnem negyven éve van saját fegyverem, amivel vadászok. A zalalövői Egyetértés Vadásztársaság (most Borostyán Vadásztársaság) tagjaként szalonkától a szarvasbikáig több más vadat is elejtettem, de soha nem a nagy mennyiség elejtésére törekedtem. A zöldhatóság hivatalnokaival is sikerült mindig korrekt szakmai egyensúlyra épülő kapcsolatot kiépítenem. A szépséget minden szezonban megtaláltam. Számomra minden évszak egyformán rejt magában csodákat. A világ legszebb, legbiztonságosabb tája a miénk. Szerencsére nem volt jellemző a falopás és a szemetelés a körzetemre, így mindössze talán két feljelentéssel kellett élnem a pályafutásom során. Mindig ügyeltem a pontosságra is. Amit megbeszéltünk, leegyeztettünk, ahhoz ragaszkodtam. Nehezen szoktam meg a számítógépet, a különféle programokat, ezért a raktárkönyveket papíralapon is vezettem. Szívesebben végeztem terepi feladatokat. Az erdész szakmáról fiaimmal szinte nap mint nap szót váltunk. Ha a - Mi újság az erdőn? - kérdésre „Semmi különös" válasz érkezik, akkor nyugodt vagyok, mert minden rendben van. A család, a kislány unokám hatalmas erőt ad. A mindennapok apró örömei kirakják életemben az egészet. Sokkal több jót élek meg, mint rosszat. Szerintem ez a lényeg, így kerek a világ!
