Az elmúlt időszakban gyakran szerepelt különböző cikkekben a Pro Silva elnevezés, amely érzésem szerint sokak számára még mindig valami ködös fogalmat jelent. Ezért ezen cikkemben megpróbálom fellebbenteni a fátylat, amit azért is szükséges megtennem, mivel társaságunk 2005. évben a Pro Silva Hungária közhasznú egyesület jogi személyiségű támogató tagjává vált, ami megköveteli ezen fogalomhoz való viszonyunk tisztázását.
Mi a Pro Silva?
A Pro Silva nem egy erdő, nem egy üzemmód, hanem egy filozófia, szemléletmód, amely az egyénnek az erdőhöz való viszonyát tükrözi. Ezen filozófia természetesen feltételezi bizonyos alapelvek elfogadását, gyakorlása pedig a természeteshez legközelebb álló gazdasági(megfelelő jövedelmet, profitot biztosító) erdő kialakulását eredményezi.
A Pro Silva által elérni kívánt erdőképre jellemző, hogy
– elegyesen előforduló őshonos fafajok alkotják,
– horizontálisan, vertikálisan megfelelő szintezettségű,
– a természetes erdődinamikai folyamatokra alapoz,
– az erdő egyetlen elemét sem helyezi előtérbe a többi kárára,
– a kis erdőciklus alkalmazásával lehetőleg természetes úton újulnak,
– értékfa termesztés folyik.
A felsorolásban szerintem két olyan gondolat jelent meg, amely külön magyarázatra szorul: a kis erdőciklus és az értékfa-termesztés.
Kis erdőciklus
Tanulmányaiból bizonyára még mindenki jól emlékszik a szukcesszió fogalmára és jellegzetes ábrájára, amely az erdő fejlődését mutatja valamilyen katasztrófa után (amely természetesen gyakran emberi beavatkozás eredménye, pl. tarvágás-legeltetés). Az ökológusok ezt nevezik nagy erdőciklusnak, amelynek eredményeképpen a pionír erdőtársulásokból (olykor több száz-, esetleg ezer év alatt) az adott klímaövre jellemező klimax erdőtársulás alakul ki. Az oktatás általában itt befejeződik, és nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi történik azt követően, mikor a klimax társulás már kialakult, hiszen azt nem tételezhetjük fel, hogy ilyenkor minden esetben ismét valami katasztrófa történik (tűzvész, széltörés).
Az adott termőhelyen legnagyobb potenciált biztosító klimax társulás folyamatos megújulására ad magyarázatot a kis erdőciklus. A megfigyelések szerint Kelet-közép Európa mérsékelt övi lomberdeiben ez a folyamat kis (l -1,5 fahossznyi, jellemzően egy-egy famatuzsálem elhalása, révén keletkezett) lékekben zajlik, aminek oka, hogy az így kialakuló fény és nedvesség viszonyok mellett biztosított csak a klimax fafajok versenyelőnye az átmeneti és pionír fafajokkal szemben. Ez teszi egyébként lehetővé a fénnyel történő erdőnevelés lehetőségét is. Akis erdőciklus alkalmazása egyúttal biztosítja a folyamatos erdőborítást is, hiszen ez a két fogalom szorosan összefügg egymással.
A kis erdőciklus minél teljesebb körű megismerését teszik lehetővé a Közép-Európában még fellelhető őserdők ás erdőrezervátumok.
A fent elmondottakból következik, hogy a gyors ütemű fokozatos felújítóvágás a nagy erdőciklushoz áll közelebb, amely viszont magyarázatot ad arra, miért jelennek meg nagy számban az átmeneti és pionír fafajok és a vágástéri növények.
Értékfatermesztés
Jelenlegi erdőgazdálkodásunkat az jellemzi, hogy közel egykorú állományokban erdő-részlet szintű vágáskorok alkalmazásával hasonló dimenziójú, minőségű faanyagot próbálunk előállítani. Ennek szellemében végezzük nevelővágásainkat, amelyek szisztematikusak (hálózatra vágunk), és általában alsószintesek mivel a felsőszintben történő belenyúlásoktól félünk. Az erdőnevelés során nem vesszük figyelembe a faegyed egyedi sajátosságait, a termő helyi változatosságot. Az erdőgazdálkodásunkat a legjobb esetben is egyetlen cél vezérli, hogy erdeinket természetes úton újítsuk fel, amely szükséges, de nem elégséges feltétel, hiszen egy lényegi dologról felejtkezünk el, amely minden gazdasági vállalkozás alapvető mozgató eleme, az elérhető profit nagysága. Mivel egy megújuló természeti erőforrás hasznosításáról beszélünk, természetesen lényeges szempont, hogy az erdő pozitív externáliás hatását tevékenységünk során maximalizáljuk, lévén ez egyre jobban felértékelődő társadalmi érdek, de a jövedelemszerzés és az erdő immateriális szolgáltatásainak biztosítása nem zárja ki egymást. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az erdőhöz való viszonyban ad egy teljesen új és más megközelítést a Pro Silva, amely nem tagadja, sőt hangsúlyozza, hogy az előbb felsoroltak figyelembevételével igen is törekedni kell a fenntartható és összességében legnagyobb gazdasági eredmény elérésére. Ez pedig csak az értékfa-termesztés előtérbe helyezésével valósítható meg. Erre tekintettel egyedi és facsoportokra vonatkozó vágáskorokat alkalmaznak, hiszen a cél az, hogy a faegyedeket értékmaximumok elérése idején termeljük ki, amely nagy dimenziójú, jó minőségű lemezipari célra használható törzsek nevelését jelenti. Ez biztosítja a tömeg-darab törvény kedvező alakulását is, miáltal a nagy fatérfogatú fák kitermelése a fakitermelés munkaművelet termelékenységét és költséghatékonyságát növeli.
Az erdőnevelés során, tekintettel a végső célként megfogalmazott elvárásokra, nagyobb súllyal veszi figyelembe a faji sajátosságokat, így nem fordulhat elő olyan beavatkozás (gyérítés), amely során a fény-igényesebb célállományokból az alsó szintű gyérítés vagy bontás eredményeképpen eltávolított alsó-szint hiánya miatt a visszamaradó egyedek „kigatyásodnak" és jelentős értékvesztést szenvednek. Az erdőnevelés során kiemelt szerepet kapnak a jövő értékfáink érdekében végzett beavatkozások, amelyek elsősorban a megfelelő koronaalakulás, -képzés érdekében történnek, hiszen ez a feltétele a kívánt vastagsági növekedés és törzsminőség elérésének. Az értékfák természetesen nem egyenletes hálózatban helyezkednek el, így kizárt a szisztematikus gyérítés végzésének lehetősége, amely ellen szól még az a tény is, hogy erdeinkben léteznek olyan facsoportok, amelyekben élő fák egymás komplementereiként és nem versenytársaként működnek.
A beavatkozások során nem törekszenek a mi klímaviszonyaink mellett elegyetlen állományok kialakítására, mivel az erdei ökoszisztéma optimális működésének, a benne zajló természeti folyamatok folyamatosságának egyik alapfeltétele az elegyfafajok megléte, amelyek megfelelő állománynevelés mellett nem csak jelentős értéktöbbletet adnak állományainknak, hanem az erdő védekező-, regenerálódó-képességét is nagymértékben növelik.
Szálalás?
Gyakran hangzik el olyan kijelentés, amely szerint a Pro Silva elvek szerinti gazdálkodás egyet jelent a szálalással. Én úgy gondolom, hogy a fent leírtak alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy ez nem igaz.
Ha ez úgy lenne, vajon mi indokolta volna a Pro Silva filozófia, -szemlélet és -megközelítési mód megjelenését és a PS alapelvek kidolgozását? És mivel lenne magyarázható a PS mozgalom gyors, már Európa határait is átlépő terjedése? Hiszen a szálaló üzemmódot nagy elődeink már több mint száz éve nem csupán felismerték, hanem ma is felülmúlhatatlan mesterfokon alkalmazták. Nem lett volna-e egyszerűbb a PS megalapozóinak és zászlóvivőinek (legkiemelkedőbb kortárs nagyjainknak, köztük a szálalás nem egy élő klasszikusának) a szálalást „újra felfedezni" és propagálni?
A Pro Silva lényege az erdő törvényeinek, működésének és folyamatainak megismerése, és annak alapján a Természet évmilliók alatt felhalmozott „tapasztalatainak" és „kísérleti eredményeinek" minél nagyobb arányú felhasználása az erdészeti gyakorlatban. Minél inkább a természetes folyamatokra alapozzuk a tevékenységünket - és ennek következtében minél jobban hasonlít az általunk kezelt erdő a természetes erdőre -, annál kisebb kockázattal, kevesebb költséggel és nagyobb hozammal számolhatunk.
Nyilvánvaló, hogy a PS szemlélet és -alapelvek legteljesebb alkalmazására a szálaló üzemmódban kerül sor, de a vágásos üzemmódban kezelt erdőkben is mindenütt nyílik lehetőség a természettel való együttműködésre, a PS alapelvek kisebb-nagyobb hányadának alkalmazására. A szála-lóvágás vagy akár a készletgondozó használat alkalmazása is a PS által kitűzött cél felé vezető haladást jelent, különösen akkor, ha a végrehajtása a fent leírt szempontok figyelembevételével zajlik, és a felújítási időtartam elég hosszú ahhoz, hogy a kis erdőciklus működhessen. Erre egyébként számos külföldi példa létezik, mivel ott sem jelenti a Pro Silva elvek szerinti gazdálkodás a szálalás kizárólagos alkalmazását.
E cikk természetesen csak egy felületes áttekintést nyújt a Pro Silva szellemiségéről. A mélyebb összefüggések feltárására a szükséges hely hiánya nem ad lehetőséget, de az érdeklődők számára jelentős számú szakirodalom érhető el mind a hazai, mind a külföldi szerzők tollából. Összegzésként mindenesetre megállapíthatjuk, hogy egy olyan erdő-kezelési mód, amely az erdőből nyerhető hozamot, olyan erdőkép kialakítása mellett biztosítja, amely teljes mértékű társadalmi és természetvédelmi elfogadottságnak örvend.
Györkös Károly